Orosz Katalin: A lazítás művészete I.

A cikksorozat eredetileg a Természetgyógyász (Ideál) Magazin 1996-97-es számaiben jelent meg.


Vázizomrendszer

Testünk jelentős tömegét alkotja az akaratlagosan müködtethető vázizomrendszer. Azokat az izmainkat értjük ezen, melyekkel mozgunk, helyet vagy helyzetet tudunk változtatni. A csontozat és az izületek alkotják azt a "vázat", melyre az izomkötegek tapadnak. Az, hogy akaratunktól függően képesek vagyunk ezeket mozgatni, nem jelenti azt, hogy nem befolyásolja az akaratunktól független tényezők sokasága. A tudatosságot pedig egyáltalán nem feltételezi.

Gondoljunk csak pl arra, hogy járás közben karjaink "automatikusan" kísérik a láb mozgását. Egész testünkkel veszünk részt egy ilyen bonyolult mozgássorban. A lábakkal együttmozog a törzs, a gerincoszlop, a fej is. Figyeljük meg, milyen különböző az ismerőseink járása! Családtagjaink mozgását akár a sziluettjéről is felismerjük.

Hozzáértő szakértők bizonyos karaktervonásokra is tudnak következtetni csak a mozgás alapján. De mindannyian öntudatlanul is figyeljük a partnerek mozgását, miközben beszélgetünk. A tudatos beszédet kísérő öntudatlan mozdulatokból kitünően felfogjuk mások érzelmi üzenetét: ezt nevezzük metakommunikációnak. Ezt jelentős részben a vázizomzat közvetíti. Elárulja valódi szándékunkat az arc mimikája, a test mozdulata, a kezek apró mozgása gyakran még akkor is, ha tudatosan uralkodni akarunk rajta.

Ezek után talán természetes, ha általános feszültségi állapotunkat összefüggésbe hozzuk izomzatunkkal. A minket folyamatosan érő  hatások mind a külső környezetből, mind pedig belső világunkból összegződnek az idegrendszer bizonyos struktúráiban, és ugyancsak folyamatosan befolyással vannak immun- és hormonrendszerünkre, az idegrendszer más részeire, egész testünkre, sőt lelkiállapotunkra is. Nyilván ennek része az izomrendszerünk is.

Egy teszteléssel következtethetünk sok mindenre izmaink állapotának tudatosításával. Az alábbiakban néhány ötletet adunk ehhez. Figyeljük meg magunkat spontán helyzetekben a következő szempontok szerint.

  • Kezeink: ujjak kinyúlva, lazán, vagy ökölbe szorulva, esetleg ideges öntudatlan mozgásokat végez, pl dobolás, tépkedés, csavargatás.
  • Lábizmaink: csak annyit feszítünk-e, amire éppen szükségünk van, vagy összes lábizmunk résztvesz az állásban (lecövekel) vagy a gázpedál minimális szabályozásában.
  • Hátunk: a gerincoszlop lazán és harmonikusan vesz-e részt a mozgásban, van-e a porckorongokkal vagy meszesedéssel bármilyen problémánk, vannak-e hátizomzatunkban rendszeresen fájdalmas izomgörcsök, le tudunk-e feküdni teljesen hanyatt kinyújtózkodva.
  • Vállaink: felhúzva vagy éppen hátrafeszítve tartjuk. Van-e rendszeres fejfájásunk, mely visszavezethető a görcsös vállakra.
  • Nyakunk: hogyan tartjuk fejünket,  szoktuk-e a földet nézni járás közben, van-e meszesedés nyaki csigolyáinkban.
  • Arcunk: feszült, merev vagy haragos a spontán öntudatlan mimikánk, elég sokat nevetünk-e felszabadultan, szoktunk-e izgalmunkban nevetgélni.
  • Szájüreg: fogainkat csikorgatjuk álmunkban, képesek vagyunk-e rendszeresen habzsolva enni, beszédünk tiszta, érthető-e, cigarettázunk, rágógumizunk-e rendszeresen.
  • Homlokunk: hol futnak a ráncok, van-e rendszeresen halántéki fájdalom.
  • Szemünk környéke: "meredünk" valamire, összehúzzuk a szemünket, következetesen félrenézünk beszélgetés közben, remeg a szemhéj, lazításnál nem tudjuk lecsukni.

Álljunk egyszer a tükör elé, és nézzünk őszintén szembe magunkkal. Azután kérjük meg barátainkat, segítsenek a teszt többi részének megítélésében. Ha a kérdések legalább egyharmadára úgy kellett válaszolnunk, hogy az izomfeszültségre utal, akkor itt az ideje, hogy tudatosan megtanuljunk lazítani.

Csodálatos dolog az emberi test ebben a tekintetben is. Az izmok müködése apró sejtek sokaságának együttmüködése. Minden egyes izomsejtbe füződik egy idegnyúlvány, mely vezérli a megfeszülést. Ennyi, amit egyetlen izomsejt tud. Ha azonban szándékunk van pl. megfogni egy pohár vizet, sok kicsiny izomsejt egyszerre kezd megfeszülni, egymással szorosan "együttmüködve", melynek harmonikus, összerendezett végeredménye, hogy képesek vagyunk a finom mozdulatot megtenni.

Kutatók kísérletileg bebizonyították, hogy ha megfelelő módon hozzáférhetővé teszik egyetlen sejt müködését (biofeedback készülékkel), akkor ennek tudatos müködését, lazítását is meg lehet tanulni. Természetesen erre  a mindennapi életben nincs szükség, annál inkább az egyes izomcsoportjaink lazítására. Talán már találkoztunk sokan azzal a helyzettel, mikor pl orvosnál a feszültség miatt nem lehet egyes vizsgálatokat elvégezni. Hiába szólítanak fel, hiába tudom magam is, nem megy a lazítás könnyedén.

Amikor megpihenünk, az első reakciója testünknek az izomzat feszültségének csökkenése. Azoknak, akiknek különböző ideges, feszült, szorongásos panaszaik vannak,ez nem sikerül teljes mértékben. A folyamatosan fennálló nyomasztó terhet, melyet ébren cipel, álmában sem tudja letenni. Az izmok éjszaka is feszülten dolgoznak, melynek nem kívánatos eredménye az alvászavar, a reggeli ébredés fáradtság érzése.

Sokkal hatásosabb tehát az éjszakai pihenő, ha elalvás előtt ellazítjuk tudatosan magunkat. Gyakran még ilyenkor sem lazulnak el azok az izomcsoportok, melyekkel a nehézségi erő ellenében tartjuk magunkat. Ezért van az, hogy az izomzat valóban teljes ellazulásának a biztos jele az, ha megérezzük testünk súlyát. Nem ólomnehéznek, nem szubjektív ellazultnak, hanem a valóságos mértékben, amilyenek vagyunk.

Hosszan lehetne beszélni minden egyes izomcsoport feszültségének speciális okáról, és az ellazulás problémáiról. Hallgassuk meg Mari történetét. 38 éves bolti eladó, nagyon szép lehetett valamikor, de mostmár két szülés és sok probléma után 87 kg. Autogén tréning tanfolyamra kezdett járni, mivel szívtáji panaszai sokasodtak organikus eltérés nélkül, gyakran volt pánikszerü rosszulléte.

Már jócskán előrehaladtunk a tanfolyamon, jelentősen csökkentek panaszai, de az első gyakorlatot, mely a test elnehezedéséről szól, még mindig nem tudta érezni. Úgy érezte, egész jól ellazulnak végtagjai, izmai, de nem és nem tudta átélni a nehézséget. Mígnem egyszer váratlanul a közös gyakorlás után azonnal beszélni kezdett: hiszen ő nem akarja tudomásul venni, hogy nehéz, vagyis rengeteg a súlya! További hetekbe tellett, mire a nehézség érzése valóban élményszerüen megjelent, és ezzel párhuzamosan tudatosult az állkapocs- és a rágóizomzat kifejezett, eddig nem reagáló feszültsége. Ezen a problémán azután már hosszabban kellett dolgoznia, de a lassú fogyás szemmel  látható módon visszajelezte neki a jó irányba haladást.

Érrendszer

Képzeljük el, hogy egy varázsütés nyomán olyan picinnyé válunk, mint egy sejtecske a testünkben. Hozzánk képest így az emberi test hatalmas, szinte végtelennek tünő világ, melynek titkait egy utazás során felfedezhetjük. Ehhez a világ legjobb úthálózata áll rendelkezésre, mely a legtávolabbi földrészekre is ugyanolyan kitünő minőségben vezet el minket. A hajtóenergia kérdése is megoldott, ráadásul tökéletesen környezetbarát. Semmi másra nincs tehát szükségünk, mint némi kalandvágyra, és egy kis bátorságra: induljunk hát!

Erős sodrású folyamban érezzük magunkat, mely teljesen betölti a sötét alagutat, ahol haladunk. Itt bizony a látással nem mennénk sokra, van azonban más módja is a tapasztalásnak: a kémiai ingerek és a tapintás. Képzeletben azonban megjeleníthetjük könnyedén a látványt is. Az alagút kezdetben kellemesen tágas,  lassan felfedezzük, hogy a fala rugalmas, és folyamatosan változik. Azt is érezzük, hogy ritmusa van a változásnak: az áramlás maga is lüktetve, ritmikusan erősödik és gyengül. Azután egyszer csak ráébredünk, hogy az alagút állandóan újabb és újabb elágazásokhoz ér, és egyre szükül. De nemcsak az áramlás irányában vannak kapuk, ahol különböző irányokban haladhatunk, hanem be is csatlakozik sok-sok más alagút a mienkbe, egyesítve az áramló meleg folyamokat. Némi aggodalom vegyül érzéseinkbe: meddig szükül vajon még az alagút, mi történik, ha egyszercsak már nem férünk át rajta?

Természetesen racionális gondolkozásunk most müködésbe léphet: tisztában vagyunk vele, hogy a vérkeringésünk folyamatos, és bár a verőerek - az artériák körfogata valóban szükül,  egészen a hajszálerekig, egy kis sejtecske mindig átfér rajta. A hajszálerekben történik meg az, ami az egész vérkeringés fő feledata: az oxigénben és tápanyagokban dús vérből kilépnek a sejtek felé az élethez szükséges anyagok, míg az anyagcsere végtermékei, melyeket el kell a szervezetből távolítani, áthatolnak a kapillárisok félig áteresztő falán, és belépnek a vérkeringésbe. Vérünk összetétele tehát jelentősen megváltozik, mire a hajszálerekből összeszedődő vér a vénákba áramlik. Így megnyugtatván magunkat, térjünk vissza utazásunk képeihez.

A szükülő alagútrendszer labirintusában egyre többször tünnek fel a hajszálerek piciny "csapóajtói", sok közülük zárva van. De végül nincs tovább, besodródunk mi is egy ilyen kis átjáróba. Egyszerre minden megváltozik: az alagút fala  elvékonyodik, szinte el is tünik, mögötte érezhető a sejtek csodálatos müködése, melyeknek szervről szervre más és más az alakja, feladata. Megváltozik a kémiai közeg is a beoldódó széndioxid (szinte a szódavíz ízét érzem), a számtalan új vegyi anyag hatására. A hőmérséklet is érezhetően csökken, ha a kis átjárónk a test felszínéhez közelebb van. Az áramlás azonban nem áll meg, csak lelassul, ahogy a hajszálérből kilépünk. Az alagút rohamosan tágul, a lüktetés ereje gyengül, és kényelmesen hagyjuk magunkat sodortatni. Végnélkülinek tünő utazásunkat váratlan esemény szakítja meg: fantasztikus erejü örvénybe kerülünk, szélsebesen nyíló-csukódó hatalmas kapukon keresztül többször is irányt váltva hatalmas zajban végül ismét a lüktető falú alagútban találjuk magunkat.

Utazásunk most rövidebb, nemsokára kiterjedt boltozatos barlangrendszerben találjuk magunkat. A meleg áram mintha a barlangok falán folyna, és a barlang friss, hüs és tiszta levegője átjárná, felfrissítené az áramló folyadékot. Kitünően megoldott a szellőzés, állandóan érezhető a szellő fújása. Ezután ismét az alagutak erdejében haladunk tovább, egészen az örvénylő, zúgó lüktetés forrásáig. Most már nem okoz olyan nagy meglepetést, érezzük, hogy az egész áramlás erőforrásában vagyunk, és amikor elhagyjuk ezt a központot, már tudjuk, hogy ez visz végig egész utazásunkon.

Utunk most egészen más tájakra sodor, mégis már ismerős az alagutak lüktetése, a labirintus szükülése, és újabb körökben kíváncsian ismerkedünk a részletekkel. Feltünik, hogy az alagutak lüktetése nem egyformán erős. Vannak szakaszok, ahol mintha merevebb lenne a fala, sőt később azt is megfigyeljük, hogy ilyenkor szükebb az átmérője, és kevesebb a nyitott hajszálér. Egyik alkalommal megdöbbentő élményünk van: a szép, tágas alagútban, melyben éppen haladunk, váratlan akadály tornyosul előttünk. Mintha egy folyosó egy csomó oda nem való bútorral lenne eltorlaszolva, és éppencsak át tudnánk magunkat préselni. Ahogy jobban kezdünk figyelni magára az alagút falára, rájövünk, hogy ez nem kivételes jelenség, hanaem nagyon sok helyen látszik az alagút falára rátapadva valamilyen keményebb anyag, amitől persze a fal maga rugalmatlanabb, kevésbé tudja a lüktető áramlást simán átengedni.  

Megunhatatlanul izgalmas ez az utazás. Egyre több megfigyelést teszünk, a test más és más tájain új szerveket fedezünk fel, észleljük müködésüket. Figyelmünket azonban újból és újból maga az alagútrendszer köti le: soha, egy pillanatra sincs mozdulatlanság, állandóan változik a színtér. Feltünik, hogy finom változások zajlanak benne folyamatosan, ami csak akkor észrevehető, ha már valamennyi időt eltöltöttünk benne. Egyes szervek felé időnként tágulnak az alagutak, egyre több kis átjáró nyílik meg, észrevehetően fokozódik a müködés. Más helyeken ugyanakkor csökken az áramlás, jelentősen szükebbek az alagutak. Szeretnénk megérteni, mik ezek az összefüggések. Vándorlásunk sok-sok tapasztalattal gazdagított, észleltünk különböző jelenségeket, itt az ideje, hogy megpróbáljuk megfejteni, amit képzeletben átéltünk.

Érrendszerünk izmos falú csőrendszer, melynek simaizomzata, különösen az artériáknál, éppúgy reagál a stresszre, a belső és külső folyamatokra, mint a vázizomzatunk. Van azonban néhány jelentős különbség is. A simaizmok legfontosabb tulajdonsága, hogy akaratunkkal nem tudjuk közvetlenül befolyásolni, az izomösszehúzódások lassabban jönnek létre, és erejük sem éri el a harántcsikolt izomsejtek által kifejtett munkát. Gondoljuk el, mi történik érrendszerünkkel, ha folyamatosan, esetleg halmozottan feszült állapotban vagyunk. Kisebb nagyobb ingadozásokkal, de mindenütt növekszik az erek falának feszültsége, aminek hatására csökken a rugalmasság, és ha ez az állapot tartósan fennáll, nagyobb mértékben jelennek meg a lerakódások. Ennek egyik fontos következménye, hogy az adott helyen, vagy bizonyos helyeken tartósan is csökken az átáramló vér mennyisége, vagyis gyengül a vérellátás. Természetesen nagyon pici, lassan létrejövő változások ezek, de a végeredmény sajnos gyakran tartós: magas vérnyomás, érelmeszesedés, trombózis, visszérbetegség, érszükület és számtalan olyan belgyógyászati és egyéb betegség, mely a romló  keringéssel, a tartós feszültségekkel összefüggésben alakul ki.

Jogosan merül fel a kérdés: lehet-e ellazítani egy ilyen bonyolult szervet, mint az érrendszerünk, és ez megtanulható-e? A válasz egyértelmüen igen. Meg lehet tanulni az érrendszer lazítását megfelelő módszerrel, és türelmes gyakorlással. Hogy ezt bizonyítsuk, egy egyszerü példát nézzünk meg. Bizonyára mindenki átélte már, hogy egy kis (nem túlságosan megterhelő) fizikai munka, egy jóízü kirándulás után, mikor lepihenünk, kellemesen átjárja testünket a melegség érzése. Ez nem biztos, hogy jelentkezik túlfáradás esetén, vagy ha lelkileg vagyunk ideges, zaklatott állapotban. Ha azonban optimális testi erőfeszítést tettünk, általában megjelenik. Az ellazuló izomzat hatására csökken az erekre jutó nyomás is, és a vegetatív idegrendszer, valamint a hormonrendszer változása is ebbe az irányba hat pihenéskor. A melegség annak a következménye, hogy érrendszerünk is ellazul, és a testfelszínhez közeli hajszálerekben növekszik az átáramló vér mennyisége.

Az egészséghez szorosan hozzátartozik a megfelelő mozgás és pihenés egymástól elválaszthatatlan állapota. Mindkettőre egyránt szükségünk van a megfelleő időben. Ereink állapotát közvetlenül nehéz követnünk, pedig a betegségek kialakulásában és megelőzésében egyaránt óriási jelentősége van. Hosszú is lehet az a folyamat, amikor még nem diagnosztizálható kifejezett betegség, de már nem optimális a szervezet müködése. Az egészség nem a betegség hiánya, hanem egy dinamikus, kiegyensúlyozott állapot, melyben a szervezet önszabályozó, öngyógyító mechanizmusai optimálisan müködnek. Mihelyt fellép egy kis ártalom, azonnal és hatékonyan reagál rá a szervezet. Túlfáradás esetén pl müködésbe lép a tiltás: "ennyit, és nem többet". Mindenkinek, aki valóban odafigyel magára, javasolhatjuk, hogy törődjön egy kicsit külön is ereinek állapotával!

Szív

Testünk müködésének megértésében most egy olyan szervünkhöz érünk, melyet joggal érezhetünk központi jelentőségünek: a szívünkről van szó. Évezredek óta ide helyezik a legkülönbözőbb kultúrában élő emberek az érzéseik, érzelmeik, sőt sokszor énjük központját. Talán nem lehet véletlennek tekinteni, hogy az ősi indiai származású emberképben, mely a hét csakrában jelöli meg a szervezet energiaközpontjait, éppen a szív csakrában lokalizálják az érzelmi energiákat. (Mivel most nem feladatunk ennek a rendszernek az ismertetése, megelégszünk ennyivel, de fontos tudni, hogy a szív csakra nem azonos helyileg sem pontosan a szívvel.)

Ajánlunk egy játékot: mielőtt folytatjuk az olvasást, vegyünk papírt ceruzát a kezünkbe, és próbáljunk meg szólásmondásokat, állandósult szókapcsolatokat, közmondásokat, vagy csak szavakat találni, melyek testi szerveinkkel, azok müködésével kapcsolatosak! Bárki könnyedén tud 20-30 ilyet találni néhány perc alatt. Ha kész, számoljuk meg, hány szól a szívünkről! Meg fogunk lepődni, milyen nagy hányadban szerepel ezekben a "szív". Ha mégsem ez a helyzet, elgondolkodhatunk rajta, mi lehet az oka, hogy ilyen keveset találtunk. Csak bátorításképp néhány példa: epés megjegyzés, földbe gyökerezik a lába, szívesen, láthatóan, itt büzlik valami és így tovább.

Mi ennek a kis játéknak a tanulsága? Sokféle, és ezek talán már nem is tünnek olyan könnyednek. Magyar nyelvünk csodálatos tulajdonsága, hogy mindmáig  gazdag képi nyelvezetet őriz. Ezek az összefüggések gyakran szimbolikusan sürítve jelennek meg, és fontos tudást közvetítenek az emberről. A szívünk bánatában meg tud szakadni, szívdobogva várjuk kedvesünket és melegszívü az édesanyánk. Azok a testi-lelki élmények, melyeket ezek a képek felidéznek, erősítsenek meg minket, mai, racionális korban élő embereket abban, hogy az érzelmeknek igenis nagy jelentősége van az egészségünk szempontjából, és ami gyógyító, pozitív élmény lelki szinten, az testünknek is az egészséget jelenti.

A szív müködéséről egészen korai, és rendkívüli erejü tapasztalatot szerzünk mindannyian a magzati lét során. A fejlődő pici lény állandóan érzi, később hallja is az anyai szív dobogását. Nem véletlen, hogy automatikusan vesszük bal karunkra a kisbabát, így nyújtva neki a megnyugtató szívdobogás élményét. Felnőtt korunkban azonban csak akkor törődünk a szívünkkel, akkor érzékeljük müködését, ha valami baj van. Ha hevesen ver, ha szúr, szorít és fáj, ha kihagy vagy éppen össszevissza üt. Így fokozatosan az előrevetített félelem lesz a vezető érzés a szívünkkel kapcsolatban, és ez tovább fokozza a stressz hatást.

Az infarktus fenyegető tüneteit már sikerült elég jól megtanulnunk. Olyannyira, hogy szervi ok nélkül is, izgalmunkban vagy szorongásunkban tetézzük saját amúgyis elég sok problémánkat a szívünkért való aggódással. Nagyon fontos tehát, hogy felismerjük a testünk üzenetét, és helyesen értelmezzük. Ha jogos a panasz, szervi szívpanaszok lépnek fel, az utolsó pillanat, hogy tegyünk valamit. Ha a kardiológiai kivizsgálás eredménye negatív, akkor is feltétlenül járjunk utána, mi okozza a kellemetlen tüneteket. Mostanában egyre gyakrabban diagnosztizálnak pánik-betegséget ezzel kapcsolatban, erre majd a következő részben térünk ki részletesen.

Szívünk hihetetlen teljesítményre képes: életünk során megállás nélkül dolgozik, kb. két és fél milliárd összehúzódással! Ehhez kitünő izomzat áll rendelkezésére, mely sehol másutt a testben nem található meg. Ez egyesíti a sima és a harántcsíkolt izomzat előnyeit. A szívdobogás ütemét és erejét egy impulzus sorozat szabályozza, melyben összegezve megjelenik az akaratunktól független és kisebb mértékben az akarattól függő idegrendszer hatása. Így válik érthetővé, hogy a minket érő valamennyi stresszhatás közvetlenül befolyással van szívünk müködésére.

A külvilágból érkező ingerek folyamatosan kisebb-nagyobb érzelmeket keltenek bennünk, akár tudatosul ez gondolatainkban, akár nem. De ugyanígy a belső világunkban felmerülő emlékek, álmok, gondolatok, testi érzések is érzelmeket, feszültségeket vagy éppen megnyugvást ébresztenek. Életünk minősége, és most közvetlenül szívmüködésünk szempontjából döntő jelentőségü, mit kezdünk ezekkel az érzelmekkel. Sokan úgy tesznek, mintha nem is lennének. Mások teljesen ki vannak szolgáltatva viharzó érzéseiknek. Megint mások racionálisan közelednek ehhez a problémához is - vajmi kevés sikerrel. Az igazi megoldás, amit nagyon könnyü egy mondatban kifejezni, de annál nehezebb ennek megfelelően élni: tudomásul venni létüket, lelkileg és testileg is feldolgozni hatásukat, és hagyni, hogy bizonyos mértékben ezek is befolyásolják életünket. Fontos kérdés, hogy mennyire, mikor, és hogyan, de ez már egy új fejezetet igényel.

Szívünk percenkénti 72 dobbanása akkor sem csökken, ha mélyen ellazulunk. Két szívverés között van egy pici töredék másodperc, ami alatt pihen a szív. Lazításkor ez a rendelkezésre álló töredék idő egy kicsit növekszik és ez már elég ahhoz, hogy a gyógyító hatás megjelenjen. Ennek  három fontos oka van. Egyrészt kevesebb vérellátásra van szüksége a szervezetnek, és így csökken az igénybevétel,  másrészt csökken valamennyi érben a feszültség, így a koronáriában (szívkoszorúér) is, vagyis javul a szív saját izomzatának vérellátása. A harmadik ok a vegetatív idegrendszer izgalmi állapotának jelentős csökkenése, ami magával hozza a hormonrendszer és az egész test megpihenését, ami a szívre közvetlenül is megnyugtatóan hat.

Mit tehetünk szívünkért, akár most rögtön is? Bármikor, tetszőleges állapotban elvégezhetik egészséges emberek a következő gyakorlatot. Pihenj meg kissé, bármilyen testhelyzetben vagy, engedd le válladat, sóhajts néhány jóízüt. Tedd a szívedre a jobb kezedet, és egyszerüen érezd meg, ahogyan dolgozik. Töltsön el jóérzéssel a nyugodt ritmus, az állandóan megújuló erő, mely a dobbanásban és az azt követő nyugalomban megjelenik.

Ha ezt sokszor megismételjük, lassan beidegződik a ritmus, és már a kezünk segítsége sem kell, hogy megérezzük szívdobogásunkat. Csendben odafordulunk figyelmünkkel, és érzékeljük az ütemét. Ilyenkor már nem érezzük olyan erősen, mintha csak egy kis rebbenés lenne mellkasunkban. Ha éppen valamilyen izgalomtól vagy erőfeszítéstől erősebb szívdobogásunk van, akkor is elvégezhetjük ezt, tapasztalni fogjuk, hogy egy idő múlva segít lecsillapodni.  

Ne csodálkozzunk, ha eleinte, amikor hozzákezdünk, a megnyugvás helyett inkább felgyorsulást tapasztalunk. Ez csak annyi, mint mikor a kisgyereknek ki kell állnia a színpadra, és szerepelnie kell. Természetes, hogy lámpalázas lesz. Szegény elhanyagolt szívünk is meglepődik a hirtelen érdeklődésen, és reagál rá a maga módján. Ez a kis izgalmi reakció elmúlik hamar. A rendszeres gyakorlás eredményeként lassan átformálódik a testséma, és a szívünkhöz való viszonyulásunk egyre jobb lesz. Sok-sok vizsgálat eredménye mutatja, hogy ez preventív hatású, vagyis segít az egészség megőrzésében, sőt, továbbfejlesztésében.

Ha még ennyivel sem elégszünk meg, rövid gyakorlatunkat mély lazítássá fejleszthetjük. Ehhez azonban már több tudás és folyamatos párbeszéd szükséges megfelelően képzett szakemberrel. Ugyanígy nem javasoljuk betegeknek sem, hogy egyedül kezdjenek gyakorolni. A legtöbb betegség esetén kifejezetten gyógyító hatású a testi-lelki lazítás, ezért ma már egyre több orvos és természetgyógyász ajánlja a lazítás elsajátítását pácienseinek az egyéb gyógymódok kiegészítéseképpen. Ezekben az esetekben azonban különösen fontos, hogy a beteg ne legyen magára hagyva új élményeivel, esetleg számára érthetetlen tapasztalataival, hanem ezeket fel tudja dolgozni, valakivel meg tudja beszélni.

Szívünk megbízható, hü barát, kitart mellettünk utolsó dobbanásáig. Megérdemli, hogy ápoljuk, törődjünk vele!

Légzés

Vegyünk egy mély lélegzetet! És most eresszük ki a levegőt mellkasunkból! Naponta sok ezerszer tesszük ezt meg. Tudjuk-e, milyen érzést jelent ez  nekünk? Egészséges emberek számára egy mély lélegzetvétellel kezdődik egy feladat megoldása, egy sportteljesítmény vagy bármely aktivitás, melyre rákészül. Ezt nyelvünk is őrzi a fenti mondásban. A belégzés mindig aktivál, energiával lát el szemben a kilégzéssel, mely épp ellenkezőleg, megpihentet, ellazít, eltávolítja a feszültségeket. Ki ne sóhajtott volna már megkönnyebbülten egy nehéz helyzet átélése után.

A légzés bonyolult funkciójában sokféle hatás és forma ötvöződik. A tüdővel való légzés az, mely mindannyiunk számára nyilvánvalóan érzékelhető. A mellkas emelkedése - süllyedése a  bordaközi izmok és a rekeszizom, valamint néhány más segédizom összehangolt munkájának eredménye. A tüdő szövete maga passzívan követi ezt a mozgást, és mint egy rugalmas szivacs, tágul és összenyomódik. Ennek hatására változik a bennelevő nyomás, és a levegő "magától" be- és kiáramlik. Tudatosíthatjuk ezt a testi jelenséget úgy, hogy ezzel ellentétes módon próbálunk lélegzetet venni: két könyökünket szorítsuk össze magunk előtt, görnyesszük össze mellkasunkat, és közben belélegezni próbáljunk. Ne csodálkozzunk, ha ez a kísérletünk nem vezet sikerre - de annál nagyobb az élményszerüség értéke.

A levegő útja testünkben az orrban kezdődik. Itt nedvesebb, melegebb és tisztább lesz. Ez nagyon fontos része a légzésnek - ha valami miatt nem tudunk elegendő levegőhöz jutni az orrunkon át, pl orrsövényferdülés, túl nagy orrmandula vagy kisebb rendellenesség következtében, rossz beidegződés alakulhat ki. Ez pedig  maga után vonhat komolyabb betegségeket is, ezért figyeljünk erre különösen gyerekkorban. Az orr után a garaton át a légcsőbe jut a levegő. A légcsövet és az utána következő hörgőrendszert rugalmas falú porcos szövet alkotja, mely a teljes ellazulás - szélsőséges esetben az ájulás esetén is biztosítja a teljes légáramot. A legkisebb hörgőcskék falában simaizom van, majd mint az egyre vékonyabb ágakra oszló fán a falevelek, úgy végződik a pici légzőhólyagocskákban a levegő útja. Szinte hihetetlen, hogy kiterítve ezek felszíne egy futballpályát is kitesz. Ezen a hatalmas felületen nagyon gyorsan tud létrejönni az oxigén beáramlása a keringésbe, ill. a széndioxid kiáramlása. Fontos megjegyeznünk, hogy ez a vérben levő koncentráció függvényében jön létre. Jó példa erre, ha felfújjuk a gumimatracot, és ezzel erőltetjük a kilégzést. Ilyenkor a széndioxidot túl nagy mértékben eltávolítjuk a vérből, aminek hatására szédülünk, sőt akár rosszul is érezhetjük magunkat.

A vérben levő oxigént a vörös vértesteken levő hemoglobin szállítja kötött állapotban. A széndioxid oldott állapotban van jelen a vérben, ami olyasmi, mint a patronnal készített szódavíz: ha nem megy bele az egész patron, kevésbé savanyúnak találjuk. Minél több tehát a széndioxid, annál savasabb az ún. pH érték.  Megfelelő pH érték esetén a hajszálerekből az oxigén kilép a sejtek felé. Az oxigént a sejtek az égéshez, vagyis az életmüködések fenntartásához használják fel, ezt nevezzük sejtlégzésnek. A végtermék a széndioxid. mely azután beoldódik a véráramba.

A bőrlégzés az oxigéncserének csupán néhány százalékát teszi csak ki, de jelentősége ennél sokkal nagyobb közérzetünk szempontjából. Bőrünk elhatárolja testünket a külvilágtól, de egyúttal a kapcsolattartásnak is ez a kapuja. A legősibb életfunkciók egyike ez - évmilliárdok emlékezetét hordozzuk magunkban. Rossz közérzetet okoz, ha nem tudunk "szellőzni" bőrünkön át, mely gyakran nem is jut el tudatunkba. A bőrünkön át való légzés tudatos átélése viszont mély érzéseket pendít meg lelkünkben is. Ha ezek kellemesek, a külvilággal való kapcsolatunkban akár a világ  mély egységének átérzéséig is eljuthatunk.

Légzésünk bizonyos mértékig akaratunktól függően vezérelhető. Többnyire azonban a vegetatív idegrendszer szabályozza müködését, hiszen a hétköznapokban aligha van figyelmünk rá. Egészséges embereknél ez rendben is müködik. Mégis jó néha odafigyelni és mindennapi gyakorlatunkká tenni a tüdő alapos átszellőztetését, hiszen különösen a tüdőcsúcsok felé - a kulcscsont körüli területen - alig folyik légcsere. Azt pedig nem árt újból ismételni, hogy minden, ami pangó, lelassult életmüködés, az betegség forrása lehet - esetleg nem közvetlenül abban a szervben, hanem a test egy más pontján.

Ezek az alapfunkciók, de most nézzük meg, mi történik, ha stressz ér bennünket. Hogy igazán jól megértsük, egyszerüsítsük le a helyzetet, és vizsgáljuk meg egy mindennapi példán a hatást. Figyeljük meg, mi történik, ha egy kutya egy idegen cicával találkozik. Mindkettőjük mozgása először lelassul, felmérik egymás erőit, mérlegelik az esélyeket. Közben izmaik megfeszülnek, tartásuk megváltozik, a szőrük felborzolódik, a pupillák tágulnak. Müszerrel az is kimutatható, hogy a szívmüködés és a légzés felgyorsul, és egy sor más, többek között hormonális változás is lezajlik. Azt tapasztaljuk, hogy egész testükben felkészülnek arra, hogy vagy megküzdjenek egymással, vagy a gyengébb elfusson, az erősebb pedig üldözze. Stressz hatására tehát a küzdelem vagy menekülés, közismert angol szóhasználattal a "fight or flight" stratégia lép müködésbe az állatoknál.

De vajon mi, emberek, mennyiben reagálunk másképp a "rossz" stresszre? Hiszen ha körülnézünk, a mindennapokban nem sokat látunk egymással verekedő, vagy egymást üldöző embereket. (Annál többet a népszerü filmekben, számítógépes játékokban.) Ez a felszíni viselkedés azonban a valóságos testi reakciók szempontjából megtévesztő lehet. Nem futunk el, nem ütjük meg a másikat - bár fantáziánkban felvillannak gyakran ezek a lehetőségek - hanem igyekszünk "kulturáltan" viselkedni. Ezzel legátoljuk ösztönös mozgásos reakciónkat, sokszor már olyan szinten, hogy nem is tudatosul sem az induló mozdulat, sem a helyzetben felébredő érzelem. De ez nem jelenti azt, hogy a testünk másképp reagál! Ritkán, ha tisztában vagyunk a helyzet nehézségével, tudatosul bennünk, milyen dühösek vagyunk, hogy gyorsabban ver a szívünk, elsápadunk, vagy éppen félelmünkben reszket a lábunk.

Azt tapasztaljuk, hogy a kevesen vannak tisztában ennek súlyos, tartós hatású élettani következményeivel. Ha pulzusunk és légzésszámunk rendszeresen úgy emelkedik meg, hogy nem követi mozgás, és még ehhez jönnek a stresszhormonok és más testi reakciók, a feszültséget nem tudja a természetes ellezulás sem követni! Ez pedig ahhoz az állapothoz vezet, melyet Péter példáján mutattunk be: állandó feszültség, türelmetlenség, és hosszabb távon betegségek kialakulása.

Fontos megismerni önmagunkat ebből a szempontból is. Hogyan reagálunk a stressz helyzetre érzelmileg és testileg, milyen nehézségeink alakulnak ki, melyeket meg kell oldanunk, és mire van szükségünk, hogy fel tudjunk oldódni a későbbiekben. Ha sokszor, szinte rendszeresen vagyunk feszült helyzetben, tartós hatásokkal kell számolnunk. Ma a magyar népességnek szerény becslések szerint 50-60 %-a, a gyerekeknek 80%-a annyira feszült állapotban van, hogy azt megoldani csak céltudatos módon lehetne. Ez azt jelenti, hogy oda kellene figyelnie rá, és valamit tenni a feloldódásért, mert magától már nem fog megoldódni. Néhány "ösztönös" stratégia a feszültségek feloldására: alkohol és egyéb drogok fogyasztása, a környezetben levő emberek rendszeres testi-lelki bántalmazása, agresszív autóvezetés stb. A gyógyszerek, nyugtatószerek szedése tudatos stratégiának tünhet, de ez nem aktív, hanem passzív megoldás, emiatt nem célszerü hosszabb távon át folytatni.

Ami miatt éppen a légzésnél foglalkozunk részletesen a stressz testi következményeivel, az a manapság lassan "közismertté" váló pánik-betegség. Itt ugyanis éppen annak az egyensúlynak a felborulásáról van szó, mely a stressz - feszültség - ellazulás folyamatban természetes módon megvan. Ez azonban külön fejezetet érdemel.


A cikk második része itt olvasható.

 
Megosztom
 
Az iskola
Képzésnaptár
Képgalériák
Videofilmek
Jelentkezz most!
Rólunk írták
Gyakori kérdések
 

Masszázsképzések óraszámai
Kattintson a nagyobb méretért!

 

Nemzetközi Shiatsu Iskola | 1111 Budapest, XI. ker. Budafoki u. 9-11. I. em. 2. Tel.: +36-70-947-4012  |  info@shiatsu.hu

Impresszum | Sitemap | Jogi információk