Orosz Katalin: A lazítás művészete II.

A cikksorozat eredetileg a Természetgyógyász (Ideál) Magazin 1996-97-es számaiben jelent meg.


Pánikbetegség - a feszültség örvénye

Manapság az egyik legfontosabb egészségünkkel összefüggő probléma, melyet az emberek rendszeresen elhanyagolnak, az állandó feszültség. Ezt sokaknál  nem oldja fel a napi éjszakai alvás, vagy az ünnep öröme sem. Nem vesszük ezt elég komolyan, hiszen annyi más gondunk van, amit meg kell éppen most oldanunk, és abban reménykedünk, majd jövő héten, vagy hónapban végére érünk ezeknek, és akkor a feszültség magától elmúlik. (Feltéve, ha egyáltalán tudatosan átéljük, hogy nyugtalanok, idegesek vagyunk.)

A feszültségnek számos megnyilvánulási formája van testileg és lelkileg egyaránt. Ezek egyikét vesszük most közelebbről szemügyre. Azt a fajtáját, amely néha átveszi a kormányzást életünk fölött, és érthetetlen tüneteket, váratlan rosszulléteket okoz. Ha ezeket kivizsgáltatjuk, és az orvosi diagnózis negatív, joggal kezdhetünk el töprengeni, vajon nem az idegeskedés, a szorongás-e az oka tüneteinknek. Az alábbiakban egy csokorravalót összegyüjtöttünk ilyen tüneteink közül.

  • Időnként, általában váratlanul, rosszullét fog el, friss levegőre van szükségem.
  • A rosszullét szívdobogással, mellkasi szorító érzéssel jár, mely néha valamelyik karomba kisugárzik.
  • Halálfélelemmel járó pánikszerü rosszullétem van, amihez orvost kell (vagy első érzésem szerint kellene) hívni.
  • A rosszullétkor végtagjaim elgyengülnek, izzadás, reszketés lép fel.     
  • Gyakran szédülök.
  • Látásom néha homályosabb, máskor semmi baja. A szemüvegre hol van szükségem hol nincs.
  • Alvási nehézségeim vannak.
  • Néha súlyos feszültséget érzek, szinte szétpattanok.
  • Néha gyengébbnek érzem magam, és egyidejüleg érthetelenül sok vizeletet ürítek.
  • Szívem táján szúrást érzek, esetleg kisebb szívaritmia lép fel időszakosan.
  • Néha úgy érzem, nincs elég levegő a helységben, és egyre mélyebben kell lélegeznem.
  • Igyekszem elkerülni azokat a helyzeteket, ahol sok ember között kell lennem, esetleg bezártság érzésem lenne, pl áruház, zsúfolt üzlet, tömegközlekedési eszköz, mozi.
  • Hányingerrel, émelygéssel, szédüléssel kell megküzdenem gyakran.
  • Rendszeresen fáradtan ébredek.

Amennyiben a fenti tünetek egy részét felismerem magamon, itt az ideje, hogy megtanuljam tudatosan feloldani feszültségeimet. Ha a tünetek rendszeres gyakorisággal rohamszerü rosszullét során jelentkeznek, és minden kivizsgálás negatív eredménnyel járt, érdemes szakembert felkeresni, aki a pánikbetegséggel speciálisan foglalkozik, és konzultálni vele. Sajnos százezrekben mérhető a pánikbetegek száma, és csak kis töredéküknél diagnosztizálták ezt a betegséget. Még kevesebb azoknak a száma, akik eljutnak a megfelelő oki kezeléshez.    

Gyakran felteszik a kérdést: gyógyítható-e a pánikbetegség? Igen, de talán még fontosabb, mint más betegségeknél a valódi - gyakran mélyen húzódó - lelki okok megtalálása és a beteg folyamatos, aktív részvétele a terápiában, de úgy is mondhatnánk: öngyógyítása.

Joggal merül fel a kérdés: miért éppen a légzés kapcsán beszélünk a pánikbetegségről, szorongásról ilyen részletesen? Aki átélt már ilyen rohamot, tudja, hogy a légzés nem szabályos ilyenkor. Légzésünk a tartós, vagy váratlan erős stressz hatására jelentősen megváltozik, amint azt előző számunkban leírtuk, és rossz esetben a feszültség örvényébe kerülhetünk. Egyre rosszabbul érezzük magunkat, amit egyre mélyebb légzésünk tovább gerjeszt. A bonyolult élettani folyamat, mely ilyenkor testünkben lejátszódik, a vérünkben levő széndioxid koncentráció változásával is összefügg, amely a légzésfunkció része. A rosszullét a pánikérzésig fokozódhat, és mély szenvedéssel jár. Utána nagyfokú kimerültség lép fel, vagy az az érzésünk, izomlázunk van.

A pánikbetegséget a beteg környezete - sajnos néha az orvos is - hisztériának, nyavalygásnak tartja. Nem az, pusztán elhatározással, akarati eszközökkel nem is gyógyul meg. Betegség a szó mai, komplex értelmében, lehet és kell is kezelni! A gyógykezelésben a helyes lazításnak és légzésnek van a legnagyobb szerepe, melyet szakembertől meg kell tanulni, és rendszeresen gyakorolni.

Mint minden betegségnél, itt is az a legjobb módszer, ha megelőzzük. Természetesen csak kevesen lesznek pánikbetegek azok közül, akik ezen a listán találnak egy-két olyan tünetet, mely ritkán előfordul. De ezeket tekintsük figyelmeztetésnek: törődjünk többet magunkkal, ne engedjük, hogy jó közérzetünk elromoljon, hogy sodródjunk a rohanó élet hullámain egyre messzebbre.

A betegség felismerése

Betegségeinket, problémáinkat úgy érzékeljük, hogy egyszer csak "vannak". Tegnap még nem volt semmi bajom, ma pedig van. Pedig ha tudatosan végiggondoljuk, gyakran magunk is rábukkanhatunk az előzményekre. Ez pedig nagyon fontos mind a gyógyulás, mind pedig a megelőzés tekintetében.

Ime egy lehetőség arra, hogy szembenézz a betegség kialakulásával:

1 lépés: végy egy darab papírt, és írd fel azt a napot, melyen rájöttél, hogy valami bajod van. Ha nem tudod a pontos dátumot, írd körül: pl az a nap, mikor reggel Jolival találkoztam. Nagyon fontos, hogy leírd, ne csak gondolj rá.
2. lépés: írd le részletesen, hogy érezted magad aznap, milyen tüneteket észleltél, mit gondoltál ezekről a tünetekről, stb.
3. lépés: melyek azok a tünetek, melyeket az orvosnak, vagy természetgyógyásznak elmondtál, és ő ezekre hogyan reagált? Mit erősített meg azzal, hogy azt a betegség diagnosztizálására használta? Mi volt kevésbé fontos számára?
4. lépés: őszintén vizsgáld meg az előző napokat, vagy esetleg egy hosszabb időszakot: észleltél-e a tünetek közül valamit, esetleg csak enyhébben is? Vagy esetleg valami mást észleltél-e?
5. lépés: állapítsd meg, mit tehettél volna a betegség kialakulásának időszakában azért, hogy megelőzd a súlyosabb tünetek kialakulását?
Utolsó lépés: határozd el, hogy legközelebb többet törődsz magaddal, és odafigyelsz az apróbb tünetekre is!

Emésztőrendszerünk

A táplálkozás első, ösztönös mozdulata a szopóreflex, mely minden kisbabával veleszületik: az ajkak, a nyelv, az állkapocs, a garat meghatározott rend szerinti együttes mozgása. Ez hozza müködésbe az egész tápcsatornát, az emésztő szervek felkészülnek a táplálék befogadására és megemésztésére. Az első hetek, hónapok lassan kialakítják a táplálkozási szokások alapvető élettani jellemzőit, a hormon- és az idegrendszer együttes szabályozását. Többek között ezért van olyan fontos szerepe a megfelelő korai táplálásnak, a szoptatásnak.

Az egész táplálkozás a szervezet felépítését szolgálja, és akkor lép erőteljesebb müködésbe, mikor kevesebb a kifelé teljesítendő feladat. Ez a vegetatív idegrendszer nyelvén azt jelenti, hogy csökken a szimpatikus tónus, és növekszik a paraszimpatikus tónus (egészségeseknél). Vagyis az emésztőrendszerünk aktivizálódik diszkrét haskorgások kíséretében, amikor lazítani kezdünk. Testünk ellazulása tehát nem valamennyi izmunk teljes elernyedését jelenti, hanem az energiafelhasználás minimumát és a folyamatok mély harmonizálását.

Az emésztés első szakasza a szájüregben zajlik. Az alapos rágást nem pótolja semmi más, a táplálék finomra őrlése, pépesítése és nyállal való elkeverése nélkül nem tud egyetlen későbbi fázis sem jól müködni. A hasunkban már nincs egyetlen fog sem, amit nem rágtunk meg, ahhoz a lebontó enzimek nem tudnak eljutni, és így a tápanyagok felszívása helyett káros rothadási, bomlási folyamatok is zajlanak a belekben.

A nyelőcső, a gyomor és a belek mind felfoghatók mint izmos falú csövek, melyek perisztaltikus mozgással (ahogyan a földigiliszta közlekedik) folyamatosan továbbítják a táplálékot, míg a maradék szükségtelen anyagok ki nem ürülnek. Ahol pedig mozgás van, ott bizonyosan izmok vannak, melyek tónusa - feszültségi állapota - megfelelő mértékü kell, hogy legyen a jó emésztéshez. Ha izgatottan, sebtiben bekapkodjuk az ennivalót, szinte sokkoljuk a gyomrunkat, amit az vissza is jelez a fájdalom segítségével.

A gyomor müködése bizonyos mértékig gátolt a napi tevékenység során, a táplálék befogadására fel kell készülnie. Az a legjobb, ha már éhségérzetünk van evés előtt, felkészülünk az evésre kényelmes testhelyzettel, illatokkal, gondolatokkal. Ez  némi időt vesz igénybe, de a belső szerveinknek éppen erre van szüksége. Ha elfogyasztottuk az ennivelót, hagyjunk ismét legalább 2-3 órát arra, hogy kiürülhessen a gyomor, mielőtt ismét valamit eszünk, hogy az emésztés szakaszai ne keveredjenek össze.

A lazítás hatására a gyomor és a belek falában levő izomzat görcsös feszültsége csökken, optimális mértékü lesz. Ezen kívül jelentősen javul a keringés a hasi szerveinket ellátó véredényekben azáltal, hogy az erek falában húzódó izmok ellazulnak.

Az emésztőnedvet termelő mirigyekre is hat a lazítás. Túlmüködésük csökken, mint pl a fölöslegesen sok gyomorsav esetén. Ha pedig a müködés nem elegendő, pangás van, mint pl gyakran az epe termelődésénél, segíti, fokozza az elválasztást. Így az emésztés jobb feltételeit biztosítjuk az ellazulás segítségével.

Az emésztés egyik legkritikusabb pontja a széklet ürítése. Számtalan ember szenved ennek során, aminek pedig természetesen, sőt örömet okozóan kellene müködnie. Mivel a haránt vastagbél a gyomor külső falához simul, minden étkezésnél serkentő hatás éri. Kisgyerekeknél magától értetődő a napi többszöri ürítés evés után. Felnőttkorban a viselkedést sokkal erősebben szabályozzuk, kevésbé van időnk törődni magunkkal, és ennek eredményeként gátolttá válik a végbél müködése.

A székletnek az inger meglétekor mintegy "magától" kellene távoznia. A bélmozgás perisztaltikája ezt tökéletesen biztosítaná. Szimpatikus túlsúlynál azonban ez kevésbé erős, és a hasprést vesszük igénybe. Próbáljuk ki a következő nagyon egyszerü javaslatot! Ha nehéz az ürítés, ne kezdjünk el rögtön préselni. Éppen ellenkezőleg, kicsit lazítsuk el hasunkat, és három mély sóhajtást végezzünk, majd várakozzunk rövid ideig. Magától értetődő, hogy ha már hashajtóra szorulunk, ez nem elegendő. Akkor csak a mély lazítás megtanulása segíthet.

A kicsi gyerekkori beidegződés fontosságáról már szóltunk a szopás kapcsán. Ugyanilyen nagy jelentőségü, hogy a tisztaságra szoktatásnál hagyjuk a gyermek idegrendszerét érlelődni. Azt is mondhatnánk, ne "szoktassuk" a kicsit, hanem várjuk meg, amíg önként felmerül benne az ürítés szabályozásának, majd később a teljes kontroll kialakításának igénye. Minden egészséges kisgyerek előbb-utóbb magától megtanulja ezt, amit a jó példa segíthet. Ha a szülők számára nem idegeskedést jelent a székletürítés, nem válik a gyerek számára sem túlzott jelentőségüvé, hanem harmonikusan beépül az élet apró eseményei közé.

Végül még érdemes néhány szót szólni külön is a modern ember egyik legfeszültebb izomcsoportjáról, mely egészségünkkel szoros összefüggésben van. Ez pedig a rágással, harapással összefüggő izomzat: a rágóizmok. Ennek felesleges feszültségét igyekszünk csillapítani akkor, amikor rágógumit, mogyorőt, kekszet és sok minden egyebet rágcsálunk. De ugyanez az izomcsoport érdekelt a dohányzás szertartásában is, vagy a különféle innivalók nyeldeklésében. A ritmusos feszítés - lazítás oldja egy rövid időre a feszültséget, de ez csalóka látszat: a következménnyel nem számol az idegrendszer, kilók és mérgek sokasága marad bent. Így zárul be a kör, egykori kisbaba létünk emésztéssel kapcsolatos élményei nagy mértékben befolyásolják életünk mindennapjait. Azonban a felnőtt lét csodálatos, semmi máshoz nem hasonlítható öröméről ne feledkezzünk el: felelősséget vállalhatunk önmagunkért, változást tudunk létrehozni életünk legnehezebb pontjain is.
A lazítás müvészete - 8. rész

A természet bölcsessége: az anyatej

Az emésztőrendszerről szóló cikkünkben utaltunk a szoptatás jelentőségére. Kevesen tudják, hogy milyen egyszerüen, és rendkívül hatékonyan szabályozhatjuk az anyatej termelődését is lazító gyakorlatok segítségével. Sok fiatal édesanya számára jelent problémát, hogy kevés az anyatej, vagy éppen túl sok, amikor nincs már rá szükség. Ezért sorozatunk mai témája az emlőmirigy szabályozásának bizonyos fokú elsajátítása.
 
Valaha szólás-mondás volt: "teje van, ideje van, miért ne szoptasson". Manapság a terhes kismamáknak, főként ha első babájukat várják, rémképei közé tartozik, hogy nem fog tudni szoptatni. (Nem is beszélve a krónikus időhiányról!) Olyan elenyésző számú azoknak az eseteknek a száma, amikor valóban tisztán biológiai okok miatt egyáltalán nincs tejelválasztás, hogy ezzel szinte nem kellene számolniuk.

Ha már pár csepp tej megjelenik, akkor erről nincs szó, és ilyenkor szinte bizonyosra vehetjük, hogy lelki okok miatt vannak a szoptatásnak akadályai. Azonban ezt nem szabad lebecsülnünk, ez épp úgy meg tudja akadályozni a kisbaba természetes táplálását, mint a fizikai ok. Más azonban a megoldás, a gyógyulás útja.

Érdemes különös gyengédséggel körülvenni a szorongó, aggódó áldott állapotban lévő fiatal asszonyokat, meghallgatni félelmeiket, fantáziáikat is. Ne intsük le őket, hogy ez csacsiság. Ha a félelem nem tud kifejezést nyerni, ha racionális érvekkel akarunk érzelmi, ki tudja, milyen mély fájdalmakon úrrá lenni, csak annyit érünk el, hogy a félelem átalakul mélyebb, elfojtott érzéssé. És éppen ez az érzés okozza az érthetetlen testi  zavarokat, esetleg később betegségeket.

Azok a fiatal anyukák, akik úgy érzik, nincs elég tejük, először azt figyeljék meg, fejlődik-e kielégítően csecsemőjük. A tej, bármilyen kevésnek tünik, valószínüleg elegendő, ha a baba egészséges, kiegyensúlyozott, és hétről-hétre van súlynövekedés. Ha azonban nyugtalan a kisbaba, evés után nem szundít el, hanem még kifejezetten éhesnek tünik, gondolhatunk arra, hogy nem elég neki a tej. Ilyenkor se engedjünk azonban első félelmünknek, ne kapjunk rögtön a tápszer után. A kicsinek is elsőrendü érdeke, hogy kizárólag anyatejjel tápláljuk, és ezért őneki is kell egy kicsit dolgoznia. Hagyjuk tehát tovább a mellen egy kicsit, hagy erőlködjön a szopással. Ez a legerősebb és leghatásosabb impulzus a nem kielégítő tejtermelésnek.

A másik fontos feladatunk a tejmirigy müködésének megismerése, majd a szabályozás megtanulása. Ez azoknak a számára is értékes lehet, akiknek bármilyen okból hullámzó a tejelválasztás, vagy csöpögés nehezíti mindennapi életüket.

Gyakorlat:

Kb. 20 perccel a következő szoptatás előtt igyunk meg 3-4 dl folyadékot - tejet vagy gyógyteát, esetleg gyümölcs-, zöldséglevet vagy szénsavmentes ásványvizet, és feküdjünk le kényelmesen hanyatt. Támasszuk alá térdünket, vagy fejünket egy párnával, ha szükséges, és kellemes meleg takaró alatt pihenjünk meg. Lassan engedjünk el minden gondot, és egyedül csodálatos pici babánkra hangolódjunk rá. Ne legyen bennünk aggodalom, érezzük, hogy ketten együtt képesek vagyunk mindarra, amire szükségünk van. Érezzük az apa támogató, szerető gondoskodását, a testvérkék érdeklődését is. Azután ezt is engedjük el, és pár percre akár el is szundíthatunk, ha van időnk.

Egyszercsak figyelmünket felkelti egy bizsergő érzés a mellben, melyet lassan megtanulunk majd felismerni. Ez annak a biztos jele, hogy a tejmirigy aktívabb müködésbe kezd. Néhány nap után azt is megérezzük, ahogyan duzzadtabb lesz a mellünk pár perccel később. Ilyenkor állunk készen a szoptatásra - kisbabánk sokszorosan meg fogja hálálni az erre fordított energiát.

Célszerü, ha néhány szót is (mindig ugyanazt) hozzágondolunk ezekhez a fázisokhoz. Pl.: "megpihenek, kikapcsolok" amikor kényelmesen lefeküdtem. Az érzelmi ráhangolódáskor: "Kicsi babám (neve) gyönyörü (vagy kedves, stb) és mi szeretjük". A tejmirigy beindulásakor: "Sok tejem lesz, szoptatok". Ne feledjük, hogy itt nem az intellektushoz kell szólni, hanem érzéseinket, testi müködésünket kell átélnünk, és ez másfajta szóhasználatot igényel, mint a mindennapi beszéd.

Köteteket kellene írnunk, ha szavakkal akarnánk kifejezni mindazt, amit átél a kisbaba és az anyuka a szoptatáskor, és további köteteket arról, mi történik, ha ezt nem kapja meg. Az anyatej bizonyos mértékig helyettesíthető megfelelő minőségü tápszerrel - az anyai és az apai szeretet azonban semmivel sem pótolható!

Lenyeltük? Nehézségek a torokban

Sok ember szenved attól, hogy gombócérzés van a torkában, esetleg félelmei vannak a nyeléssel kapcsolatban, vagy különböző kellemetlen panaszokkal küzd a torok és a nyelőcső környékén. A szájpadlás, a nyelv és a garat valamint a hozzájuk kapcsolódó szervek sokféle automatikus (reflexes) és akaratlagos mozgást végeznek, amire szinte alig figyelünk. Ilyen elsősorban a nyelés, a beszéd és a légzés. Nézzünk végig néhány tipikus, gyakran előforduló nehézséget ezekkel a funkciókkal kapcsolatban.

Légzés

A levegő szabályos útja légzésnél az orron át a garaton keresztül vezet a légcsőbe. Ha ez nem így van, bármi - pl nagy orrmandula, orrsövényferdülés vagy a nyálkahártyák duzzadtsága - miatt a szájunkon át vesszük hosszabb időn át a levegőt, ez a természetes folyamat zavart szenved. Ennek eredménye lehet a garat, a szájüreg vagy a nyelv részleges kiszáradása, vagy a rossz légzésritmus ami már tovább vezethet légúti fertőzésekhez vagy más betegséghez. A garat környékén mindenesetre nincs teljes komfort érzés.

Beszéd

Vannak, akik izgalmi állapotban nehezen tudnak megszólalni. Kiszárad a szájuk, mintha gombócot éreznének a torkukban, elcsuklik vagy remeg a hangjuk, esetleg tudják, mit szeretnének mondani, de mégsem jön ki. Nehéz a levegővel gazdálkodni, és gyakran a szív is gyorsabban dobog.
Bizonyos foglalkozásokkal már-már megerőltetően sok beszéd jár együtt. Ilyen lehet a tanári pálya, vagy az ügyfelek fogadása. Estére színtelenné válhat a hang, vagy nagy fáradtságot érezhet, nincs kedve beszélni.

Nyelés

Ha az étel, ital vagy a nyál egy meghatározott pontjára kerül a szájüregnek, automatikusan kiváltja a nyelési reflexet, amelynek eredménye, hogy zárul a gégebemenet és az anyag a nyelőcsőbe kerül. Akarattal is tudunk nyelni, ha szükségét érezzük.

Ha valami miatt kérdésessé válik, hogy kell-e nyelni, vagy hogy megfelelően tudunk-e nyelni, zavar támadhat a szabályozásban, félrenyelünk, kellemetlen testérzéseink támadhatnak a torkunkkal kapcsolatban. Ha ez súlyos ijedelemmel társul, pl. szálkanyelés, fuldoklás, érthető, hogy erős félelemérzés alakulhat ki. A félelem pedig mindig feszültséget okoz. De nemcsak ismert, átélt élmények, hanem belső, nem tudatosult fantáziák, gyerekkori rég elfelejtett tapasztalatok hatására vagy bizonyos lelki konfliktusok kapcsán is kialakulhat a torokterület izmainak görcsössége.

Gyakorlat

Ha ilyesfajta zavart érzünk magunkon, akár önállóan is elvégezhetjük kellő óvatossággal az alábbi rövid gyakorlatot. Az egész ne legyen hosszabb 8-10 percnél.

1. Helyezkedjünk el kényelmesen egy karosszékben, és ha jólesik, hunyjuk le szemünket. Távolodjunk el a mindennapok világától, tudatosítsuk azt a vágyunkat, hogy nyugodt, ellazult állapotba kerüljünk. Ha ez nem sikerül, inkább próbálkozzunk később.
2. Feszítsük meg egyenként végtagjainkat pl. a kéz és a láb ökölbe zárásával, majd végezzünk laza fejkörzést.
3. Sóhajtsunk  néhányat.
4. Tudatosítsuk testi érzéseinket a szájüreg, a garat és a nyelőcső tájékán. Lehet ez egy fájdalom, feszültség, kaparó, maró érzés, vagy bármi más. Ha nincs rossz érzésünk, nehéz lehet egyáltalán ráfigyelni, észrevenni az eddig nem tudatosult érzéseket.
5. Végezzünk néhány feszítő-lazító gyakorlatot a száj-garat környékén, mindig tudatosítva mit teszünk éppen. Szorítsuk össze fogainkat, majd engedjük el. Hajtsuk hátra a szájpadlásra a nyelvet, simítsuk meg, majd ezt is engedjük el. Öltsük ki nyelvünket, és húzzuk vissza. Ajkunkkal csücsörítsünk, lazítsunk. Ha jólesik, megismételhetjük többször ezeket az egyszerü mozdulatokat.
6. Pihenjünk 2-3 percig csendben.
7. Írjuk le minél részletesebben tapasztalatainkat. Amikor szóba kell önteni érzéseinket, gyakran nehézségbe ütközünk a megfogalmazással. Ne sajnáljuk azt a pár percet! Az itt befektetett "munka" sokszorosan megtérül a későbbiekben.

Ha a fenti gyakorlat hatására jóleső érzésünk támad, érezhetően csökken a feszültség a torok környékén, érdemes rendszeresen végezni a fenti lazító gyakorlatot.

Ha tüneteink erősek, és a gyakorlattal kétszer-háromszor próbálkoztunk, de nem érzünk megkönnyebbülést, inkább forduljunk szakemberhez. Nem a gyakorlattal van baj, hanem a feszültség nagyobb annál, hogy ilyen egyszerüen úrrá legyünk rajta. Ilyenkor érdemes arra gondolni, hogy életünk bizonyos problémái gyakran jelentkeznek testi tünet nyelvén megfogalmazva. Ha megértjük a testünk üzenetét, a "testbeszédet", fontos gondjaink is megoldódhatnak lassanként.

Bizonyos esetekben nem a nyelőcső felső, hanem alsó végével van baj. Az a záróizom, mely megakadályozza a gyomortartalom visszaáramlását a nyelőcsőbe, alkati vagy beidegzési probléma vagy egy rejtett betegség miatt, nem müködik kielégítően. Ezt úgy tapasztaljuk meg, hogy fekvő helyzetben, különösen kövér testalkat vagy terhesség  alatt savanyú, vagy esetleg keserü, maró érzést érzünk a torok táján. Ha felülünk, csökken a kellemetlen tünet.

Kicsi gyermekeknél még gyakrabban fennállhat ez a jelenség, ők még könnyebben élhetik ezt meg.

Általában fokozott savelválasztás is társul a képhez, mely szintén vegetatív szabályozási zavar eredménye lehet.

A reflux jelensége önmagában is nagyon kellemetlen, megzavarhatja az éjszakai nyugalmat, a nyelőcső és a garat nyálkahártyáján apróbb nagyobb felmaródásokat okozhat. Sokszor azonban kiváltója, vagy részben okozója lehet más bajoknak: bizonyos légzési nehézségek, és bármilyen hihetetlen, a pánikbetegségnek is.

Ne nyugodjunk bele, ha vannak hasonló nehézségeink akár a beszéd, vagy a nyelés terén. Nem kell mindent "lenyelni". Minden rossz beidegződést lehet korrigálni, minden érthetetlen tünetnek, félelemnek megvan az oki háttere - legfeljebb nem vagyunk vele tisztában.

Ahhoz, hogy ezt felderítsük, együttmüködésre van szükség egy  szakemberrel, néha hosszabban is. Ennek még alig alakult ki a kultúrája itthon, hogyan tud egy pszichológus, pszichoterapeuta segíteni ilyen esetekben. A szenvedő, beteg ember azzal érvel, hogy neki testi betegsége van, mit tud azon a lélekgyógyász segíteni. Nagyon sokat. Az akut feszültség csillapítása, bizonyos elemi lelki összefüggések felismerése, a rendszeres lazító gyakorlatok mai tudásunk szerint ki kellene, hogy egészítsék szinte minden esetben a testi betegségek orvosi kezelését.

Az arc: kirakat a világ felé

Kísérletek és a mindennapi tapasztalat egyaránt bizonyítja, hogy a legtöbbet nézett terület az emberi testen az arc, azon is különösen a szem. Az egészen frissen született kicsi babák is sokféle lehetőség közül az emberi arcot részesítik előnyben. Természetes körülmények között, ha a születés befejeződött, és az édesanya hasára teszik az újszülöttet, hosszan fixálja az anyai arcot. Ilyenkor anya és gyermeke szinte bevésik kölcsönösen egy életre ezt az alapvető információt. Gondolhatunk önmagunkra is, milyen kutatva nézzük egy-egy nehéz pillanatban egy másik ember arcát, mit tudunk róla leolvasni. Eszünkbe juthat egy szerelmespár is, amint egymás szemébe mélyedve, a világról szinte elfelejtkeznek.

Az őszinte kifejezésü, nyilt tekintetü nyugodt arc, legyen az bármilyen idős vagy fiatal, szép vagy csúnya, jó benyomást kelt a legtöbb emberben. Ha egy ilyen arcon érzések jelennek meg, a külvilág azt le tudja olvasni, és meg is értik.

A társadalmi szokások nagymértékben változnak a különböző korszakokban, kultúrákban abban a tekintetben, mit szabad vagy illik kifejezni arcunkkal, és mi az, amit jobb, ha eltitkolunk. Természetesen ennek függvényében az is változik, mit és hogyan reagál a másik fél, ill mit várnak el, hogyan reagáljon.

Európában évszázadokon keresztül a hierarchia határozta meg a kapcsolatokat, a magasabb és alacsonyabb rang, a férfi-nő, vagy a szülő-gyermek viszonyban egyaránt. A demokrácia megjelenése sokat változtatott ezen, hiszen egyenrangú partnerek között egyre inkább elfogadottá vált az őszinte érzések tükröződése. Manapság a társadalmilag elfogadott, és szinte alig tudatos illemszabályokon kívül az érdekek befolyásolják talán leginkább arcunk őszinteségét.

Miért jó, ha tükröződnek arcunkon érzéseink? Alapvetően, lelki szempontból azért, mert ez teszi lehetővé a nyílt kommunikációt, amely a testi lelki egészség egyik nagyon fontos feltétele. A gyermek még őszinte, arcán minden tükröződik. Felnőtté válva azonban sok negatív tapasztalatot is szerzünk az őszinteség kapcsán, és lassan megtanulunk "viselkedni", érzéseinket minél inkább eltitkolni. Ne olvashassák le arcunkról, mit érzünk, mit gondolunk, hiszen az veszélyes lehet, megbánthatnak, visszaélhetnek érzéseinkkel.

Manapság egy másik veszély is fenyegeti a felnövekvő generációt. Régen a gyerekek az őket körülvevő emberi élő arcokról tanulták meg, lesték el az arckifejezések differenciált sokaságát. A TV előtt felnövő gyermek azonban idejének jó részében meg van fosztva az élő arc látványától, ehelyett sematikus szerephelyzeteket vagy rajzolt világot lát. Még az ebből a szempontból legjobb, élő adásokban sincs azonban mód arra, hogy a részleteket észlelje, térben és időben követhesse. Nem is beszélve az alapvető problémáról, hogy míg az élő kommunikációtól meg van fosztva, ugyanakkor azt éli át, hogy mindennek ő parancsol, hiszen akkor hallgattathatja el, amikor akarja.

Ahhoz, hogy arcunkon ne jelenjenek meg érzéseink, nyilvánvalóan energiát kell befektetnünk. A spontán arckifejezés, a természetes érzelem -nyilvánítás  olyan magától értetődően jelenik meg, mint ahogyan a folyó útközben magával sodorja a csónakot. Ahhoz, hogy a folyó sodrának ellenálljunk egyhelyben maradjunk, keményen kell eveznünk.

Nem szabad azonban azt gondolni, hogy érzéseinket teljesen tudatosan titkoljuk el. Nem, legtöbb érzésünk önmagunk számára sem ismert. Ez talán a lélek legnehezebben megérthető törvénye. Tudatunkban szeretünk legalább valamelyes rendet tartani: ha valamilyen érzéssel tisztában vagyunk valaki iránt, nehéz elfogadni, hogy még ezenkívül többféle, ezzel esetleg homlokegyenest ellenkező érzésünk is van az illető iránt. Jobb ezeket jó mélyen elásni, sőt, az a legbiztosabb, ha sosem jut eszünkbe. Így cenzúrázzuk öntudatlanul érzéseinket még mielőtt azok a tudatosság szintjét elérnék - ezt nevezi a lélektan elfojtásnak. Ha valamilyen érzésünk már egyszer eszünkbe jutott, vagyis tudatosult, csak besöpörjük ismét a szőnyeg alá, az már nem az "igazi" elfojtás.

Ezért nagyon veszélyes mások fejére ráolvasni a külső megfigyelő számára sokkal inkább észrevehető érzéseket, lelki összefüggéseket: az illető nem képes rá, hogy sajátjaként ismerje fel ezeket. Ráadásul olyan ellenállást vált ki gyakran, hogy ez a későbbi tudatosulás elé is akadályt gördít. Könnyü a kibicnek a dolga: ide is bepillant, oda is, és nem az ő bőrére megy a dolog. Manapság ezt a fajta kibicelést teljes jóindulattal üzi sok - sok, önmagát    gyógyítónak tekintő személy ...

Mi a teendő, ha ilyen helyzetbe kerülünk? Valaki a fejünkre olvassa, hogy pl. nem is szeretjük imádott édesanyánkat. Kérdezzük meg, miből gondolja. Ha vannak megfigyelései, melyek a valóság megfigyelésén alapulnak, érdemes kicsit ebbe a tükörbe is belenézni és eltöprengeni a dolgon.

Minden elfojtott, vagy eltitkolt érzésünk energiafogyasztóként müködik. Ahhoz, hogy hogy egy érzés ne kerüljön be a tudatunkba, vagy pláne a nyilvánosság elé, nyomást kell rá gyakorolni. Hasonlítható ez a helyzet a rakoncátlan, aranyos őszinte kisgyerekhez, akit az operába visznek el szülei. Folyamatosan foglalkozni kell vele, hogy kibírja, néha szinte le kell fogni. Az ő számára a történet nem az énekesek kitúnő teljesítményéről szól, hanem a valami egész másról.

Arcunk izomzatában tehát megjelenik a feszültség, hogy rakoncátlan érzéseinken úrrá legyünk. Összeszorítjuk szájunkat, hogy ne mondjunk ki valamit. Összeharapjuk fogainkat az elfojtott dühtől. Eltüntetjük szemünk tüzét, hogy az öröm ne tükröződjön benne. Homlokunkat ráncoljuk, hogy eltitkoljuk gondjainkat. Ajkunk lefelé görbül a csalódottságtól. Szemeink kissé vörösek az el nem sírt könnyektől. Mennyi fáradtság, mennyi veszedelem! Ha elég ügyesen gyakoroljuk, egész jó pókerarcot tudunk kialakítani házunk kirakatán. De vajon mi lakik bent?

Gyakorlat:

Ahol a ráncok vannak, az a szokásos arckifejezésünk. Figyeljük meg, hogyan mozdul az arcunk, a tükörben ne csak a sima vonásainkat figyeljük meg! Ha még nagyon fiatalok vagyunk, későbbi ráncaink előfutárait felfedezhetjük, ha a föld felé fordítjuk arcunkat. Olvassunk a ráncok helyéből: mit üzen nekünk ez az új arcunk? Talán eljött az ideje, hogy régi batyukat már ne cipeljünk a hátunkon, régi sérelmeket megbocsássunk, régi sebeket begyógyítsunk. Esetleg együtt valakivel.

"Az én házam az én váram"  - Allergia

Szinte alig találunk olyan embert manapság, aki ne lenne allergiás valamire. Ha testileg nem is szenved valaki ebben a betegségben, lelki összefüggésben, szólásként akkor is használhatja: "allergiás vagyok erre a dologra, vagy személyre".

Mikor lesz valaki "allergiás" valakire, pl. a főnökére? Talán akkor, mikor már elege van a nehéz, feszültségteli szituációkból, a túlságosan sok munkából, amikor nincs, de nem is lehet igaza, mert nem lehet a főnökkel semmit megbeszélni. Ilyenkor gyülik, gyülik a feszültség, és, nevezzük néven az érzéseket: a harag, a tehetetlen düh, az indulat. A történet otthon folytatódik: belerúgok kedves kutyámba egy véletlen mozdulat miatt, kiabálok a gyerekkel, mert nem olyan jegyet hozott, és így tovább, a variációk száma végtelen.

Utolsó felvonás: a zuhany alatt, amikor az embernek őszinte pillanatai támadnak, és talán inkább hajlandó szembenézni a meztelen igazsággal: ezt azért nem kellett volna. Nem a gyerek vagy a kutya tehet róla, hogy dühös vagyok. De vajon miért is vagyok így felhúzva? Sajnos, akkor már késő, a rúgás megtörtént, a gyerek elsírta magát. Vagy talán mégsem késő? Meg lehet érteni, mi történt!

Jó lenne megbékélni a kicsivel, ha a világgal nem is lehet, szépen megvallani neki, hogy nekünk is lehetnek nehéz pillanataink. Ha meg tudjuk tenni, nemcsak gondolunk rá, addig talán ismeretlen öröm és - ami manapság nem elhanyagolható szempont, - energia felszabadulást élhetünk át. Végül valószínüleg rájövünk, mi is volt az oka az egésznek. Ez a kis példa persze jól átlátható, az életben ennél sokkal bonyolultabbak

Amikor allergiás reakcióval válaszol testünk, valami ilyesmi történik bennünk a sejtek szintjén. Immunrendszerünk "fel van húzva", vagyis nem megfelelő mértékü reakciót ad bizonyos hatásra. A korábbi benyomások alapján az immunrendszer meghatározott sejtjei túlságosan erős védekező mechanizmust léptetnek életbe. Nem arról szól a reakció, mint amiről a külső hatás.

Nagyon nagy szerepe van az immunrendszernek - a hormon- és az idegrendszer mellett - abban, hogy a testi és a lelki müködéseket összekapcsolja, egymásba átfordítsa. Ezen a ponton tetten érhető a stressz és az öröm élménye egyaránt, mint amelyek erős hatást gyakorolnak a testi müködésre is. Az immunrendszer egyik betegsége, egyensúlyvesztése az allergia.

Az allergia számtalan megjelenési formában tünik elénk, és emögött talán nem könnyü a lelki müködést észrevenni. Akinek allergiája van, annak élete bizonyos szempontból korlátozottá válik, hiszen lehetőleg nem szabad az allergiát kiváltó anyaggal találkoznia. A család, a környezet számára ez a korlátozás nyilvánvaló, elfogadható indok. Van azonban egy hátulütője ennek a helyzetnek. Az allergiás személy erősebben kontrollálja a helyzeteket, mint eddig, és éppen a külvilágra való nyitottsága, az új helyzetek befogadására való képessége csökken. Ez pedig hosszabb távon elszigeteli őt az élet áramlásától, érzelmi telítettségétől. Aki elzárkózik a világtól, és gyanakodva figyeli a külső hatásokat, annak élete még feszültebbé válik.

A híres angol mondás - az én házam az én váram - ezért jól írja le az allergiás ember lelkiállapotát. A szimbólumok világában álomban vagy fantáziában a ház gyakran jelöli az álmodó személyiségét. A háznak van egy belső tere és egy külső környezete, a kettő között az átjárhatóságot biztosító ajtóval. Éppígy az embernek is van egy - gyakran nagyon elhanyagolt - belső világa és van környezete. Ha a kettő között nincs meg a kellő átjárhatóság, ha a személy védekezik és támad, az ő háza egy ostromlott várhoz lesz hasonlatos. Nem mintha őt ennyire ostromolnák, de így éli meg a helyzetét.

Hogyan tud a lazítás ebben a nagyon bonyolult élethelyzetben segíteni? Hiszen a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy ha vigyázok magamra, és elkerülöm az allergiát kiváltó hatásokat, akkor vagyok jól? Hogyan nyissak így a külvilág felé?

A lazítás helyzetében, amikor kényelmesen elhelyezkedve figyelmemet saját magamra irányítom, a mindennapi, rohanó, félelmekkel és vágyakkal teli személyiségemet megnyitom saját mélyebb önvalóm felé. Ez minden gyógyulás első, legfontosabb és kihagyhatatlan lépése. Az ősi mondás: "medicus curat, natura sanat" vagyis az "orvos kezel, a természet gyógyít" ezt a tényt fogalmazza meg közérthető formában. Az ember számára a természet legegyszerübb, legközelebbi megjelenése saját testi mivolta. Vagyis bennünk rejlenek azok az energiaforrások, melyek táplálják életünket, és ha elveszítettük testi-lelki egyensúlyunkat, megvan bennünk a lehetőség annak visszaállítására.

Mindannyian tudjuk, hogy a vadon élő állatok ritkán betegszenek meg, és gyakran képesek önmagukat meggyógyítani. (Természetesen a másik természeti törvény is érvényes rájuk, vagyis amikor lejár a biológiai óra, elpusztulnak.) Az emberi társadalom a civilizációért ennek a képességnek a csökkenésével fizetett. Különösen az utolsó fél évszázadban rohamosan fogytak az öngyógyításra, a természetes módszerekre vonatkozó ismeretek.

De nemcsak információ-hiányról van szó. Az a képességünk is lassan sorvad, hogy befelé figyelve mélyebb energiaforrásunkkal, rejtett önvalónkkal kapcsolatot teremtsünk. Elfelejtettük az egyszerü, kézenfekvő technikáját és nincs is rá időnk. Leginkább pedig megváltozott az értékrendünk, már nem tartjuk értékesnek (legfeljebb szavakban) a hagyományosan pozitív,  emberi, gyakran szenvedést igénylő tulajdoságokat, mint amilyen a szolidaritás, vagy a felelősség teljes vállalása. Inkább az után futunk, ami látszik, ami kényelmesebbé teszi életünket.

A természet örök törvényeit azonban még mi, emberek sem léphetjük keresztül, és a természet saját testünkön át figyelmeztet: állj meg, és gondolkozz el, jó úton jársz-e? A betegség pihenésre kényszeríti az embert, és ha nem tölti be teljesen a lelkünket az önsajnálat édes érzése, meghallhatjuk a belső hangot.

Az allergia esetében tehát a lazításnak rendkívüli jelentősége van. A legtöbb esetben megfelelő életmód esetén csupán ezzel meg lehetne gyógyulni, bár igaz,  hogy nem gyorsan. Viszont véglegesen. Ez a fajta lazító gyakorlat már nagyobb tapasztalatot, és szakértő vezetőt igényel. (Ezért nem adunk meg gyakorlatot.) A relaxáció rendszeres gyakorlása során oldódik az általános feszültség, javul a stressz-türő képesség, és lassanként helyreáll az immunrendszer egyensúlya. Maga az allergiás tünet eleinte fokozatosan gyengül, egyre ritkábban jön elő, míg végül el is tünik. A vár már nem a személyiség önként vállalt börtöne, hanem kapuit egy okos őr szabályozza, aki tudja, mikor kell megnyitni és bezárni.


A cikk harmadik része itt olvasható.

 
Megosztom
 
Az iskola
Képzésnaptár
Képgalériák
Videofilmek
Jelentkezz most!
Rólunk írták
Gyakori kérdések
 

Masszázsképzések óraszámai
Kattintson a nagyobb méretért!

 

Nemzetközi Shiatsu Iskola | 1111 Budapest, XI. ker. Budafoki u. 9-11. I. em. 2. Tel.: +36-70-947-4012  |  info@shiatsu.hu

Impresszum | Sitemap | Jogi információk