Ororsz Katalin: A lazítás művészete III.

A cikksorozat eredetileg a Természetgyógyász (Ideál) Magazin 1996-97-es számaiban jelent meg.


Belső világunk üzenete

Épp egy jól sikerült konferenciáról jöttem haza, melynek központi jelképéül a mandalát választották a rendezők, amikor a villamos szemközti ülésére egy pici lánykával egy fiatalasszony telepedett le. A fehér kalapocska alól két gyönyörü szürkéskék szem mosolygott a világba, nyugodtan tekintgetve szerteszét. Jobban megnézve, az írisz világosabb középső részét kontrasztos sötétkék csík fogta körül. Mandala - gondoltam magamban - de hiszen ez is egy mandala!

Tibetben a mandala mágikus kört jelent, mely a meditáció és a kontempláció eszköze. Alapvető formája a szimmetrikusan négy részre osztott kör. Jelképezi az istenek székhelyét, sőt keletkezésük helyét. A középkori Európában is szép számmal találunk ilyen jellegü ábrázolásokat, mint pl a középen megjelenített Krisztus a négy tanítvánnyal. C. G. Jung komplex pszichológiai rendszerében is fontos szerepe van a mandalának, mely a "Self", a központi Mély-mag, vagy másképp mélyebb önvalónk jelképes kifejeződése. Más kulturában a "Nagy Énnek", vagy az "Isteni Szikrá"-nak nevezik ezt.

Nemcsak szemünk formája emlékeztet a mandalára, hanem az a tény is, hogy a testrészek közül a szem vonzza a leginkább a tekintetet. Mintha bizonyos szempontból az emberi arc, sőt az egész emberi test középpontja lenne a szemünk. Ismert tény, hogy a külvilágból befutó információ 90%-a érkezik a látáson keresztül. Másrészt valamiképpen a belőlünk kiáradó hatásokat is közvetíti a külvilág felé, amint ezt sok nyelvi emlék is őrzi: szemmel tart, szemmel ver, szempont, szemünk fénye stb.

Az egészen kicsi gyermekek hosszan, szemlélődve, szinte kutatva néznek sokszor másokra. Képesek szemkontaktust tartani, vagyis a másik ember szemébe nézni akár perceken át. Közben önkéntelenül átveszik a másik  arcon tükröződő érzelmeket, vagy élénken reagálnak rá. Ha játékból haragosan nézünk, máris lefelé görbül szájacskájuk, és visszamosolyognak egy nevető szempárra. Az egyszerü "kukucska" játék, a szemkontaktus felvétele és elengedése, megunhatatlan a kicsik számára.

Nagyobb gyerekek még 12-15 éves korban is "bámulnak", vagyis nyíltan ráfeledkeznek tekintetükkel egy emberre. Még nem tanulták meg, hogy nem illik erősen megnézni valakit. Az őszinte érdeklődésnek ez a formája a felnőttekből gyakran zavart vált ki, nehezen állják a rájuk meredő tekintetet.

Felnőttkorra megtanuljuk elleplezni nyílt kíváncsiságunkat, és kialakulnak a jellegzetes tekintési szokások: hogyan tartunk szemkontaktust, mennyire emeljük fel a fejünket, kapkodó vagy nyugodt a tekintet, stb. Egy nyitott őszinte szempárba jólesik belenézni, ilyenkor szívesen megosztjuk gondolatainkat a másikkal. Ha valaki alig néz a szemembe, miközben beszélgetek vele, elkezdem a tekintetemmel keresni az övét, miközben az is eszembe juthat, vajon érdekli-e egyáltalán, amit beszélek. Ha a másik ember tartósan lefelé néz, inkább arra gondolhatunk először, hogy lehangolt, fáradt. Ha viszont félrenéz, elkapja tekintetét, ha szembenézünk, zaklatott, ideges benyomást tesz ránk.

Mindezek alapján a megfelelő szemkontaktus tartását a lelki egészség egyik jelének tartjuk.

Az íriszdiagnoszták a szemünkből megmondják betegségeinket, de mi, mindennapi emberek is öntudatlanul olvasunk egymás tekintetéből. Egy fáradt, megtört ember szemében a szenvedés türöződik. Vannak emberek, akik üres szemekkel néznek a másikra, nem érezzük benne, hogy fontos vagyok neki. De vannak másfajta, lánglelkü emberek, akik súlyos betegen, vagy idős arcból is sugárzó tekintettel néznek ránk, mintha állapotuk romlása nem venné el belső energiájukat.

Az üzenethez azonban fogadókészség is kell. Vajon elég nyitottak vagyunk-e társaink beszédes szemeihez? Vesszük-e az üzenetet, amelyet szavakkal talán már ki sem lehet fejezni, mert a szavak már nem elegendőek egy helyzet kifejezéséhez? Vagy a szemek birtokosának nincs elegendő eszköze ahhoz, hogy szavakba öntse mondnivalóját? Sokszor szégyelljük kimondani az üzenet valódi tartalmát: hogy nagyon fáj, vagy segíts, vagy örülj velem, vegyél észre... Merjük-e felfogni ezt jelentést, hiszen ez személyesen engem szólít meg?

Ahhoz, hogy felvállaljuk mély önmagunk üzeneteit, és felfogjuk másokéit, talán hosszú utat kell még megtennünk. De már ma megtehetjük az első lépést: észrevesszük, regisztráljuk, hogy valami több is történik, amikor két szempár összekulcsolódik. Megpróbálhatjuk hagyni, hogy a másik szeme megtalálja az enyémet, és csak egyszerüen megfigyelem, milyen hatást vált ez ki belőlem.

Amire ehhez legnagyobb szükségem van: a nyitottság. Kinyílni a másik ember felé, legyen az a szomszéd néni, a tanítványom vagy akár valamelyik szülőm: bizony, néha nagyon nehéz feladat. Sokszor felteszem magamnak a kérdést: mit kell ehhez tennem?

A legegyszerübb módja annak, hogy egyre nyitottabbá váljak mások felé az, hogy előbb önmagam iránt válok nyitottá. Ehhez pedig kitünő eszköz a naponta végzett lazító gyakorlat vagy a meditáció. Ebben a helyzetben önmagam felé fordulok, kettesben maradok saját bensőmmel, és képessé válok a belső hang, a rejtett üzenetek befogadására.

Könnyü ezt így leírni, és könnyü elképzelni, hogy csak egyszerüen lazítok és befelé figyelek egy kicsit. Rögtön megjelennek azonban a problémák, mihelyt a gyakorlatba akarom átültetni. Ez szinte természetes, hiszen nagyon  kevés ilyen tapasztalatot szerzünk életünk során erről. Nem tanítják az iskolában, nem lehet a barátoktól ellesni, nincs ilyen családi hagyomány.

Mai korunk kifelé fordul, a külső világban, gyakran tárgyakban keresi a boldogságot. A belső értékek ugyan szavakban még jelen vannak, de kevés a valódi hatásuk a mindennapokra. Valaha Európában is volt jelentősége a napi csendességnek, sokféle hagyomány is leírja ezt. A társadalmi keretek gyors változásával ezek a fontos értékek kimentek a divatból. Nekünk egyenként kell megtalálnunk az utat befelé, mely sajátunk, és kevés a fogódzó, alig van igazi segítség. Ha nem indulunk el magunktól, néha a sorsunk elénk hozza az alkalmat, hogy mégis megtegyük az első lépéseket. Aki már megízlelte a belső harmónia csodáját, vagy találkozott ennek kifelé is sugárzó hatásával, azt már letéríteni sem lehet erről a belső ösvényről.

Csendes percek idősebbeknek és fiataloknak

Van-e határa a lazító gyakorlatoknak? Kinek ajánlhatjuk jó szívvel, és mikor mondjuk azt, hogy inkább ne
próbálkozzon vele?

Valamilyen lazítást szinte kivétel nélkül szívesen ajánlhatunk mindenkinek. A problémát inkább az okozza, hogy azt a módszert válasszuk ki, mely a személy életkorának, mentális és egészségi állapotának leginkább megfelel. Igaz ez néhány éves kortól az időskorig egyaránt.

Milyen előnyökkel járhat az, ha valaki megtanul egy lazító technikát, és azt rendszeresen alkalmazza? Kb fél év rendszeres  munkájával lehet megtanulni egy ilyen gyakorlatot, mely azután mint a napi fogmosás, beépül az élet mindennapi folyamatába. Gondoljunk csak arra, mennyi időt, fáradtságot és pénzt fordítunk életünk során arra, hogy ápoljuk, megtisztítsuk testünk látható felületeit. Mennyivel nagyobb darab marad testünkből felesleges feszültségekkel "szennyezett", amivel szintén kellene törődnünk! A napi rendszeres mély lazítás mintegy kisöpri az izomzatból, a zsigerekből, az idegrendszerből, sőt a lelkünkből is a káros - kóros stressz-hatásokat.

Miközben ellazulunk, átéljük testünk állapotának változását, érzelmi, indulati hullámaink lecsendesülését. Megtapasztaljuk, hogy különböző állapotaink vannak, és hogy lehetőségünk van változások elérésére. Ennek természetesen az az előfeltétele, hogy egyáltalán törődjünk lelki életünkkel, hogy időnként komolyan elgondolkodjunk sorsunkon, életünkön.

A relaxáció vagy meditáció rendszeres gyakorlása segít abban, hogy jobban megértsük és elfogadjuk önmagunkat hibáinkkal, problémáinkkal együtt.
De ne gondoljuk, hogy ez a mi új korunk felfedezése. Az emberiség történelmében szinte kivétel nélkül minden kultúra szerves része volt a belső elmélyedés valamilyen formája. A nagy vallásokban az imádság alatt, vagy az áldozat, szertartás keretei között élhették át ezt az emberek.

A keresztyén vallási gyakorlatban a napi csendesség, rózsafüzér, áhítat különböző változatai hasonló állapotot hoznak létre. Ilyenkor önmagába vonul vissza az ember,  számba veszi életét, cselekedeteit, és ehhez egy pihenő testi állapot társul. A vallásos érzés átélése a legfontosabb feladata ezeknek a perceknek, de emellett önmagunkkal kapcsolatban lényegében hasonló történések zajlanak. Jézus sok tanítása tartalmaz közvetlenül is erre való utalásokat.

Sokféle tevékenység alkalmas arra, hogy a mozdulatok bizonyos automatizmusa segítse a nyugalmas lelki állapot elérését. Ilyenek pl a különböző hobbik, mint pl a kézimunkázás, farigcsálás, horgászás, zenélés, éneklés, festés, formázás.

Fontos része kellene, hogy legyen életünknek a természet. Ha kertünket gondozzuk, vagy az erdőt járjuk, a parkban sétálunk, szándék nélkül is átéljük, befogadjuk a természetes hangokat, színeket, illatokat, formákat. Ez pedig mind segít abban, hogy önmagunkat kicsit más szemszögből érzékeljük, esetleg tudatosan is átéljük.

Természetesen, mindezt lehet sokféle lelkiállapotban megélni. Elképzelhető, hogy a kerti munka a megélhetésünket biztosítja, vagy hivatásunk a zenélés. Vannak nehéz élethelyzetek, mikor a figyelem elterelése a célja az ilyesfajta tevékenységnek. Az is megtörténhet, hogy ilyen helyzetben is képtelenek vagyunk az átváltásra, aminek szomorú, klasszikussá vált példája az erdő csendjét felverő táskarádió.

Sokfélék vagyunk mi emberek. Ami az egyiknek kikapcsolódás, a másiknak esetleg súlyos teher. A fenti felsorolás csupán néhány példát említ, mi minden segíthet megtalálni a belső harmóniát. Ami igazán fontos, az az, hogy a saját életünkben biztosítsuk a belső csendességet, és ezen keresztül a napi rendszeres feltöltekezést. Erre jó, ha gyermekeinket is megtanítjuk.

Talán feltünik, hogy eddig nem említettünk olyan helyzetet, melyben emberek vannak együtt. Bizonyára sok emlékünk bukkan fel egy-egy őszinte beszélgetésről, fontos találkozásról. Az emberi létforma egyik nagy adománya a beszélgetés, melyben megnyugvást lelünk, megoszthatjuk egymással örömünket, bánatunkat. A terhet nem lehet átadni, nekünk magunknak kell minden feladatunkat megoldani, de erőt meríthetünk abból, ha valaki együttérzően meghallgat. Igaz tapasztalatot fejez ki ez a közmondásunk is: a megosztott öröm dupla öröm, a megosztott bánat fél bánat.

Különösen pozitív hatással van testi lelki állapotunkra az örömteli testkontaktus. A meleg simogatás, a gyengéd masszázs, az ölelés és ölelkezés élettanilag is pozitív folyamatokat indít meg, növekszik az immunrendszer ereje, kisimulnak a megterhelt idegek, felenged a görcsbe rándult gyomor. Amikor az ember kiszolgáltatott, pici baba, vagy betegség, öregség terheli, különösen nagy jelentősége van az elfogadó, meleg emberi testközelségnek. A kisgyermek egészséges fejlődésében pedig egyszerüen nélkülözhetetlen.

Ahogy egyre idősebb lesz az ember, olyan gondok is felmerülnek, melyek egy fiatalnak általában eszébe sem jutnak. Növekszenek a terhek, nő a felelősség és a feszültség. Az átélt tapasztalatok sokasodása esetleg zárkózottabbá tehet, nehéz sok fájó emlékkel együttélni. Megpróbálunk felejteni, de érezzük, nem ez az igazi megoldás. Fontos lenne a nyitottság és a rugalmasság megőrzése, mert nem nagyon van más út a bezárkózás, az elszürkülés megelőzésére. Egyre nehezebb megbarátkozni a gyengülő képességekkel, a fogyatkozó erővel.

A leghelyesebb magatartás ebben a tekintetben is a megelőzés. Bizonyított tény, hogy rendszeres lazítással csökken a legtöbb betegség kockázata. Ezt külföldön sok biztosítótársaság már felismerte, és finanszírozza az autogén tréning tanfolyamokat. (Ha Ön, nyájas olvasó, véletlenül ért a közgazdasághoz is, végiggondolhatja, milyen kevés befektetéssel micsoda megtakarítást érhetne el a magyar társadalombiztosítás is.) No de félre a komoly dolgokkal, ez sajnos nem a mi hatáskörünk.

Vannak kivételesen szerencsés emberek manapság is, akiknek semmit nem kell tenniük, maguktól, ösztönösen képesek ellazulni. Jól alszanak, hajlandók és képesek is szeretni, nem váltak rabjává sem az alkoholnak, sem a számítógépnek vagy a TV-nek. Az élet napos oldalán járnak, és ha mégis problémájuk támad, könnyedén és hatékonyan megoldják.

Legtöbbünknek sajnos nem megy ilyen könnyen. Meg kell dolgozni mindenért. És hogy eközben jókedvüek, idős korunkban is fiatalosan nyitottak és megértőek legyünk, nagyon hasznos a bármely életkorban megtanulható lazítás.

Teljes figyelem - a tapasztalás új lehetőségei

Figyelmünket gyakran lekötik a közelünkben zajló események. A legtöbb gyereket a padszomszéd motoszkálása megzavarja, miközben a tanárra több-kevesebb meggyőződéssel próbál figyelni. Azt is megtapasztaljuk, milyen nehéz elaludni, amikor a falon túlról hangos zene árad.  Ha a villamoson izgalmas történetet mesélnek, mintha javulna a hallásunk, önkéntelenül  odafordul figyelmünk. Vastag falakat építünk magunk köré, hogy ne vegyük észre, amire aktuálisan nincs szükségünk.

Másutt ez is másképp van. Azokban a kultúrákban, ahol az emberek egymásrautaltsága nagy, a résztvevő figyelem érdem. A közösség intenzív belső életet él, és nincs szükség a külső érdeklődés teljes kizárására.

Más országokban a figyelem iskolázásával már kicsi gyermekkorban megtanítják a zavaró tényezők jó részét kiszürni. Japán melegebb éghajlatú vidékein a falak papírból készültek, mert - sok egyéb ok mellett - nem volt szükség arra, hogy kőfalakkal teremtsék meg a csendet.

Én vagyok a testem. Nekem van testem. Melyik mondattal értünk egyet? Ha én nem vagyok a testemmel azonos, ki az, akinek teste van? Ki az, akinek gondolatai, érzései támadnak?

A még beszélni sem tudó gyermek már tudja, hogy a tükörben felbukkanó kép önmagával azonos. Tudja, de honnan? Az állatok - kivéve a főemlősöket bizonyos tanulási helyzetekben - erre sohasem képesek. Az emberi lét egyik legfontosabb kérdése ez, melyre filozófiák sokasága próbált választ adni.

Életünk bizonyos idejében tudatában vagyunk annak, ami történik velünk, amit csinálunk. Vannak más helyzetek is életünkben, amikor ez  nem így van. Ilyen pl. az alvás ideje. Öntudatunk kikapcsolódik, testünk megpihen, és néha visszaemlékszünk rá, mit álmodtunk. De az álom tudatosságát nagymértékben különbözőnek tapasztaljuk, mint az ébrenlétét.

Az is megtörténik néha, hogy rövid időre  elveszítjük az önkontrollt. Egy súlyos feszültségekkel teli pillanatban nem úgy viselkedünk, ahogyan azt elvárnánk önmagunktól, hanem elragadott a düh vagy a szomorúság, esetleg egy eksztatikus boldogság. Nehéz ezekre a pillanatokra magyarázatot találni, ami közös bennük: úgy élem meg önmagamat, hogy nem voltam egészen öntudatomnál.

Mindennapi kábítószerünk, az alkohol is alkalmas arra, hogy megváltoztassa a tudatosságot kisebb-nagyobb mértékben. Különböző gyógyszerek hatást gyakorolnak belső világomra is, befolyásolják hangulatomat, felélénkítenek vagy éppen eltompítanak. A kábítószerek célja pedig éppen ez: a tudatállapot nagymértékü, jellegzetes irányú megváltoztatása.

Ha pontosabban megfigyelem önmagamat, a tudatosság mértékében jelentős hullámzást tapasztalhatunk. Néha teljesen automatikusan csinálunk valamit, ilyenek pl. jól a begyakorolt mozdulatok a munkában, vagy a mindennapi háztartási tevékenységben. Nem figyelünk teljesen arra, amit csinálunk, hanem közben gondolataink szabadon kószálnak, eszünkbe jutnak a következő tennivalók, emlékek merülnek fel, oda-odafigyelünk a TV-re vagy a munkatársaink beszélgetésére. Máskor éppen ellenkezőleg, figyelmünk egy pillanatra sem lankad, a legnagyobb odaadással koncentrálunk egy helyzetre. Kereshetünk mindannyian példákat saját életünkből.

Talán az egyik legnehezebb feladatunk az a tudatosság szempontjából, ha úgy próbálunk meg bármit is csinálni néhány percen keresztül, hogy teljes mértékben csak arra figyelünk, amit teszünk. Próbáljunk meg pl. így fogat mosni, vagy elfogyasztani egy tányér levest. Legyünk tudatában minden kis mozdulatnak, és a tevékenység okának valamint céljának. Meg fogunk lepődni, hányszor kalandozik el eközben figyelmünk. Aki végzett már teljes figyelemmel jóga gyakorlatot, az tudja, mennyire nehéz ez, sőt, szinte lehetetlen.

Mindennapi életünkben a tudatosságnak ezt a hullámzását olyannyira természetesnek vesszük, hogy eszünkbe sem jut ezzel törődni. Pedig gyakran problémáink szinte észrevétlen módon ebből a magatartásból erednek. A nehézség két irányban hat.

Egyrészt nem vagyunk teljesen jelen azokban a helyzetekben, amelyekben pedig nagyon is szükség lenne erre. Szórakozottan beszélgetünk családtagjainkkal, elnagyoltan végezzük a munkánkat, oda sem figyelve futunk át egy cikket, nem vesszük elég komolyan testi - lelki nehézségeinket akkor, amikor azok még csak enyhék, és így tovább.

Ennek az a következménye, hogy nem vesszük észre azt a hatást sem teljes mértékben, amit környezetünkre és önmagunkra gyakoroltunk. Ebből pedig számtalan apró - eleinte akár éveken át észrevétlen maradó - félreértés származik. Később pedig egyszercsak azt vesszük észre, a gyerekünk már kicsúszott a kezünkből, a házastársam elhidegült tőlem, vagy én magam nem érzem otthon magam a saját életemben.

A nehézség másik oldalát az okozza, hogy megosztott figyelmünk a teljes jelenlét helyett másfajta gondolatokat is egyidejüleg beenged. És ezek természetesen azok a problémák, melyek éppen foglalkoztatnak minket. Mi történt tegnap, tavaly, miért alakult úgy egy jelenet, ahogyan az nekem kedvezőtlen volt. Vagy azon aggódom, mi fog történi holnapután, vagy ha el kell költöznöm, esetleg mennyi váratlan baj érhet.

Ez a fajta rágódás az esetek túlnyomó részében terméketlen. Mivel nem ennek a dolognak szentelem a teljes figyelmemet, általában semmi jó nem jön ki belőle. Körben járva emésztem magam, félek a múlt következményeitől  és szorongok a jövő miatt. Éppen ezt tekinti némely lélektani iskola a neurózis egyetemes okának: a jelen helyett a múltban vagy a jövőben "élek".

A probléma egyik lehetséges megoldása, ha megtanulom a saját jelenemet teljes mértékben átélni. Csak arra figyelek, amit csinálok, de adok időt önmagamnak elegendő mértékben arra is, hogy feltárjam nehézségeimet, és hatékonyan keressek rá megoldást. Vagyis figyelmemet annak szentelem, aki vagy ami éppen jelen van bennem vagy körülöttem.

Vegyük észre itt is anyanyelvünk tökéletes precizitását! Ha valaki figyelmet szentel valaminek, az magától értetődően a teljes figyelmet jelenti. A kifejezésben benne van a szentség iránti áhítat érzülete is, a teljes odaszentelődés. Vajon tudunk-e így jelen lenni akár csak életünk nagy pillanataiban is?

Néhány lazító gyakorlat, mint pl. az autogén tréning rendkívüli segítséget jelent ennek a problémának a megoldásában. Miközben hónapokon át gyakorolom a test fokozatos, teljes ellazítását, sok más folyamat is zajlik az emberben. Többek között kialakul a megfelelő erejü figyelem tudatos irányítása. Először 2-3 percig, majd fokozatosan, lassan növelve az időt, egyre hosszabb ideig tanulom meg irányítani.

A rendszeres beállítódás úgy gyakorlatoztatja a mindennapi figyelemet, mint amikor az izmokat kezdjük edzeni. Ezek a gyakorlatok azután hónapok, évek alatt teljesen átalakítják életünk minőségét.

Stressz - daganat - gyógyulás

Lassan a köztudatban is ismertté válik az az összefüggés, hogy a daganatos betegségek kialakulásában fontos szerepe van a stressznek.  Évezredek óta a gyógyítók tudtak erről, egy 1846-ban született orvosi összefoglaló munka pl "az emberi nyomorúságnak, a sorscsapásoknak és a rendszeres mélabúnak" tulajdonít nagy jelentőséget a megbetegedésben.

A modern vizsgálatok a következő élethelyzetekben találtak szoros összefüggést: családtagok elvesztése haláleset vagy válás, esetleg elköltözés miatt, robotszerü, túlzott munka, a pihenés súlyos hiánya.

Valamennyiünk sorsának van sötét oldala is, amire sokféleképpen reagálunk. "Megküzdési stratégiának" nevezik a pszichológiában azokat az érzelmi reakciókat, jellegzetes viselkedési módokat, ahogyan egy-egy ember reagál a stresszel teli helyzetekre. Néhány az alaphelyzetek közül: van, aki kihívásnak érzi, és felveszi a küzdelmet,van, aki nagyon jól viselkedik és igyekszik, hogy ne veszítse el a környezete szeretetét, van, aki megpróbál úgy tenni, mintha nem is történt volna semmi.

Bár sohasem szabad a statisztikai adatokból az egyes emberre következtetést levonni, az bizonyosnak látszik, hogy önmagában a stresszhelyzet nem elegendő a daganatos betegség kialakulásához, hanem egy erre adott jellegzetes reakció is kell hozzá. Ezért a gyógyuláshoz ma fontosnak tartjuk az eddigi életvezetés felülvizsgálatát. Meg kell keresni a módot arra, hogy csökkentsük a feszültségeket akár a külső élethelyzetek, akár a belső magatartás
megváltoztatásával. Ehhez segíthet hozzá a pszichoterápia többféle formája, a relaxáció elsajátítása és rendszeres gyakorlása.

A lazító gyakorlatok az immunrendszerre, az idegrendszerre, és a hormonrendszerre egyaránt mérhetően pozitív, gyógyító hatással vannak. Ezek mindegyike fontos tényező a daganatos betegségból való gyógyulásra. Az immunrendszer feladata a daganatos sejtek felismerése és elpusztítása. Ennek a funkciónak a javításával növekszik az életerő, fokozódik a szervezet védekező ereje, úgy is mondhatnánk, a szervezet öngyógyító képessége.

Egy amerikai orvos-pszichológus házaspár évtizedekkel ezelőtt kidolgozott és folyamatosan használ saját klinikáján egy módszert, melyet róluk az egész világon Simonton módszerként ismernek. Sok vita van ezzel kapcsolatban. Bizonyos, hogy ez sem csodaszer, és nem is mindenki egyéniségének felel meg. Az azonban bizonyos, hogy azok, akik egyéb terápiák kiegészítéseképpen szivesen sajátítják el és alkalmazzák folyamatosan, nagyon jó túlélési ill. gyógyulási arányt mutatnak.

A Simonton módszer lényege, hogy a gyógyuláshoz a beteg segítségül hívja a test és a lélek mélyebb, nehezebben hozzáférhető erőit a rendszeres gyakorlás segítségével. A tréning során relaxációs és imaginációs elemekből fokozatos tanulással és gyakorlással megtanul a beteg egy testreszabott gyakorlatot. Ellazult állapotban a belső képek megfelelő felépítésével és irányításával közvetlenül stimulálja az immunrendszert, és pozitív hatást gyakorol testi folyamatokra.

A Simonton házaspár által kidolgozott széles körben elterjedt módszer megtanulásához vezérfonalat tartalmaz egy kézikönyv. Első fele segítséget nyújt azoknak a pszichés problémáknak a feltárásában és megoldásában, melyek a stressz helyzetek kezelésével függenek össze. A második rész a gyakorlatok elsajátításához szükséges alapismereteket  tartalmazza. Mivel ez amerikai viszonyokra íródott, valamint több hetes kórházi ápolás ideje alatt tanítják meg, nyilván csak a könyv alapján nem lehet megtanulni. Az elmúlt években sokan vettek részt itthon is olyan tréningeken, ahol ezt a módszert daganatos betegek számára tanítják.

Tudomány és misztika határán

Miközben lazítunk, megpihenünk, és testünk működése fokozatosan lelassul, harmonizálódik, tudatállapotunk is átalakuláson megy át. Ezt valamennyien megéljük naponta legalább kétszer: mikor elalszunk és amikor felébredünk. Ilyenkor tudatunk működése is megváltozik, az éber, aktív koncentráció felől egy lazább, gyakran képek áramlásával tarkított, passzívabb állapot irányába. Végül az éberség teljesen lecsökken, és elszundítunk, öntudatlanságba jutunk.

Nem szükségszerű azonban, hogy a test ellazulásával párhuzamosan az éberség az alvás irányába csökkenjen. Meg lehet tanulni, hogy miközben testünk funkciói a pihenés felé eltolódva többnyire lelassulnak, tudatunk ne sodródjon ezzel párhuzamosan egy félálomszerü állapotba. Ha figyelmünket nem engedjük egy pontra beszűkülni, nyugodt, tiszta fejjel éljük meg a relaxált állapotot. Sokan úgy írják le ezt, hogy tudatuk  kitágul, a dolgokat nem megítélik, hanem csendesen szemlélik. Az érzelmek, indulatok lenyugszanak, a gondolatok abbahagyják a rohanást, és egy időre képesek csak egyszerűen pihenni. Ezt nevezzük meditatív tudatállapotnak.

Ma már biológiai szinten is sokat tudunk erről az állapotról. Az agy elektromos működését az un. EEG jelekkel (elektroenkefalogramm) írhatjuk le. Ez jellegzetesen változik a relaxáció ideje alatt: szaporodnak az alfa hullám orsói. Egy másik fontos változás, hogy a két agyfélteke aktivitásának aránya megváltozik. Hogy ennek jelentőségét teljesen megérthessük, tegyünk egy kis kitérőt.

Éber hétköznapi állapotunkban a külvilágból érkező jeleket érzékszerveink felfogják, és figyelmünket arrafelé fordítják. Közben folyamatosan figyelünk gondolatainkra is. Ha ezt a "folyamatosságot" közelebbről megvizsgáljuk, kiderül, hogy töredék idők alatti ide-oda vándorlásból áll. Sokkal kevesebb figyelem fordul testünk érzései felé, általában csak az erősebb fájdalom jut el tudatunkhoz. Hasonlóképpen vagyunk érzelmeinkkel is: minél kevesebbet szeretünk velük törődni, hogy ne zavarják meg értelmünk működését. Ez a tudatállapot alkalmas feladataink megoldására, mindennapi életvitelünkhöz. Logikánk kitűnően működik, képesek vagyunk egy komplex helyzet elemzésére, következtetések levonására.

Máskor ábrándozásba merülünk, verset írunk, fantáziánk játékának adjuk át magunkat. Alkotó, kreatív énünk jut szóhoz, ötleteink támadnak egy problémával kapcsolatban, bonyolult helyzetet is képesek vagyunk egy frappáns hasonlattal megragadni, ami gyakran tovább is lendít a megértés holtpontján. Önmagunkon, dolgainkon, tetteink következményén is ilyen tudatállapotban tudunk igazán eltöprengeni. Megtörténhet közben az is, hogy észre sem vesszük, elrepül az idő, vagy éppen mintha megállni látszana.

A kétféle működésünket mindannyian jól ismerjük, talán még a felszólítások is visszacsengenek: "tanulj már, ne ábrándozz." Az éber, hétköznapinak leírt tudatállapotban domináns agyféltekénk inkább az aktív, melynek feladata a logikai, elemző működés, melyben a dolgok egymásután jelennek meg, viszonylag objektívek maradunk. Míkor a másik agyféltekénk aktív, melyet szubdominánsnak neveznek, inkább a dolgokat a maguk teljességében ragadjuk meg, intuiciónk működik jobban, szubjektívek vagyunk. Domináns az a féltekénk, mely erősebb kezünkkel ellenkező oldalon van, vagyis jobbkezeseknél a balfélteke, a másik, a jobb a szubdomináns. (Itt a valódi, született kezesség számít, nem az, amit inkább használok.)

A problémák ott kezdődnek, hogy nem ismerjük el egyformán fontosnak mindkét féltekénk funkcióit. A modern társadalom előnyben részesíti a domináns félteke értékeit, vagyis a logikát, az értelmet, a tudományt, az objektivitást. Kevésbé találja értékesnek a művészetet, a szubjektív megközelítést, a képi gondolkodást. Pedig biológiailag is igényünk van a két félteke kiegyensúlyozott működésére, az életünk pedig csak úgy tud(na) harmonikusan működni, ha két lábon járnánk, vagyis mindkét típust egyformán értékesnek, bár másmilyennek fognánk fel.

A kiegyensúlyozatlanságnak számtalan jele van emberi, egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Aki túlságosan racionálisan gondolkodik, egy idő múlva elveszíti kedvességét, érzelmei mintha eltűntek volna, és emiatt kiürülnek személyes kapcsolatai. Sokan belebetegszenek ebbe az objektív, technikailag egyre tökéletesedő világba, melyből épp a spiritusz, a valódiság vész el. Mások depressziósokká válnak, nem látják már életük értelmét, sivár, örömtelen, kiégett érzelmi élettel vegetálnak, robottá lesznek a mindennapok.

Ami ezt feloldja átmenetileg: a drog, ami megadja az öröm illúzióját, hogy utána még nagyobb legyen a csalódás. Társadalmilag elfogadott drogot használ ma rendszeresen közel egy millió ember, őket alkoholbetegnek nevezik. Ennél még gyorsabban teszi tönkre érzelmileg, szellemileg az embereket az ennél keményebb kábítószer.

A valóságban egyszerűen nem találják az utat, nem ismerik a módszereket, hogyan lehet a két agyfélteke működését kiegyensúlyozni. De ugyanilyen útvesztettek azok, akik rendkívüli érzékszervi stimulációnak teszik ki magukat, mint pl. a ritmikus hang- és fényhatások. Magyarul ezt diszkónak hívják. A hatás ott is  ugyanaz: művi úton előállítani azt az agyi (tudati) állapotot, melyben nem gondolkodni, hanem érezni lehet. Túlságosan nagy árat fizetünk ezért. (Most nincs mód ezeknek egyéb hatását elemezni.) Ezeket az állapotokat minden kultúra nagyon pontosan szabályozta, és csak kivételes közösségi helyzetekben engedte meg, amilyenek a nagy ünnepek.

A legfontosabb veszteség talán, ami társadalmi méretekben ér minket, a teremtő képzelet elvesztése. Minél több időt töltünk a TV előtt bambán meredve, minél kevesebbet ábrándozunk, annál jobban elsorvad az a képességünk, hogy tiszta tudatállapotban, lelki erőnk önkéntelen mozdulásával megálmodjuk, majd megvalósítsuk igazi céljainkat. Nem könnyű ezeket felismerni, még nehezebb megvalósítani, de ha nem tesszük, és életünk félresiklik, minden egyéb csak pótlékká válik.

A mások által előállított képzeletet a mozivásznon még megcsodáljuk. De ha napi több órán át ömlik belénk a különböző képernyőkről, elveszítjük lassan a sajátunkat. Már nem tudjuk igazán megállapítani, mi a jó és mi a rossz önmagunk számára, bizonytalanná és szorongóvá válik lelkünk. A kör ezután már ránkzárul. A szorongást legegyszerűbben a drogok oldják, nevezzük azt gyógyszernek vagy alkoholnak.

A lazítás rendszeres gyakorlásával naponta megadjuk magunknak a lehetőséget, hogy természetes úton kerüljünk egy megváltozott tudatállapotba. Lassan, fokozatosan tanuljuk meg az utat, szinte észrevétlenül bevésődnek az útjelző táblák, hogy semmilyen körülmények között ne tudjunk eltévedni. Könnyen megtörténhet egyébként, hiszen a belső világ legalább olyan nagy, és a benne való utazás legalább olyan izgalmas, mint a külső. A kitágult tudat magába öleli egy időre saját belső teljességemet, életem harmóniájának lehetősége megteremtődik.

Régi korok emberei más szavakkal írták le az ember belső világát is. Misztikusnak, mágikusnak nevezték a megváltozott tudatállapot bizonyos fajta szélsőséges élményeit, és sokkal többet tudtak róla, mint a mai kor gyermekei. Lassan a tudomány is kénytelen szembetalálkozni olyan jelenségekkel, melyek nem férnek be a szabályokba: tágítani kell a törvényeket. Einstein, Heisenberg, F. Capra, a század legnagyobb tudósai az anyagi világról alkotott képünket alapjaiban megrázták. De ugyanezt mondhatnánk a biológia fejlődésében fellépő etikai problémákról.

A pszichológiában is új irányzat alakult ki, hogy mindezeket megértse: a transzperszonális pszichológia.Az embert a világegyetembe helyezi, és egyaránt gondot fordít az árnyékos oldal és a kreatív, teremtő magasabb személyiségvonások fejlesztésére. Tanítása szerint a belső növekedés, a személyiség fejlődése nem áll meg az élet delén, hanem tovább tart egészen a halál pillanatáig.

A megváltozott tudatállapot a belső fejlődésnek és a külső világban végzett kreatív munkának egyaránt legfontosabb eszköze. Ennek rendszeres gyakorlása javítja egészségi állapotunkat, segít érzelmi problémáink feldolgozásában, és szellemileg tágítja életünket.

Sorskerék

Régenvolt korokban az emberek számára Fortuna, a szerencse vak istenasszonya fontos szereplője volt az életnek. Megtanulták becsülni a felívelő életszakaszokat, és tisztában voltak a sors forgandóságával. Oly sok isten és istennő mellett Fortuna is elveszítette mostanában tisztelőit. Abba a hiedelembe ringat minket a technika, mintha már minden az embertől függne, tudományától, pénzétől, eszközeitől. Elbizakodottá és vakká tesz minket ez a hit, és amikor a sors kereke fordul ismét egyet, nyafogva kérdjük, miért pont velem szúr ki az élet.

Sok év távlatából visszatekintve sorsunk fordulataiban gyakran felismerhetjük egy mélyebb bölcsesség működését: ami egykor fájdalmas volt, később igazán hasznunkra vált. Egy akadály megjelenése, amely akaratunk érvényesülésének határt szab, olyan kitérőre kényszeríthet, melynek során új készségeket, képességeket kell kiművelnünk. Ezt nem tettük volna, ha minden elképzeléseink szerint történik. Az egykori vargabetűről kiderül, hogy akkor a két pont között az volt a legrövidebb távolság.

Vannak olyan események is életünkben, melyekről talán soha nem tudjuk elfogadni, hoy jó volt valamire. Valószínűleg nem is volt az a szó "kellemes" értelmében. A kihívást, a felszólítást viszont ebben is felismerhetjük: "alkalmazkodj"! Tanulj meg önállóan dönteni, vagy éppen alárendelni magad,  tanulj meg valamit, amit eddig nem tudtál.

Forog a Sors kereke, és mi hol jókedvüen, bizakodóan, hol fájdalommal és félelemmel tele kényszerűen követjük. Amíg meg nem tanuljuk az új leckét, és el nem érünk a következő fejlődési állomáshoz.

Életünk fontos problémája, eljutunk-e valaha annak felismeréséig, hogy mindez jelentőséggel bír számunkra. Ettől a felismeréstől kezdve megváltozik a kérdésünk is: mi a jelentősége ennek az eseménynek éppen most az életemben?

Sorsunk tehát segít abban, hogy ne merevedjenek meg szokásaink, ne engedjük át magunkat az édes változatlanságnak, tespedésnek. "Eredendő" lustaságunkon kívül ami megakadályoz minket a további útkeresésben, fejlődésben, az gyakran valamilyen merev előítélet, egy sokat hangoztatott vélemény. Ha még van bátorságunk emögé is bekukkantani, általában egy nagyon régi fájdalmas, rossz tapasztalat bukkan fel.

Hogy mi lehet ez? Például csalódtam, mert becsaptak, bizalmatlanná váltam, és amikor új kapcsolatban a bizalomra lenne szükségem, nem tudom átélni, kitárni önmagam a másik ember felé. Egy másik gyakori helyzet, hogy valaha nem tudtam haragomat kifejezni, nem is érzem máig sem, hogy haragszom. Felnőtt kapcsolatomban ennek lehet egyik következménye, hogy nem tudom kifejezni eléggé a valós igényeimet, nincs elég önbizalmam.

A régi, régi bánat, fájdalom, harag súlyos sebet ejtett a lélek finom szövetében, de mivel ez nem látszik, és általában nem is érezhető közvetlenül, nagyon sokan úgy érzik, nincs is. A hasonló sebek hatását szinte mindannyian érezzük, de inkább elfelejteni szeretnénk, minél gyorsabban túl lenni rajta, hogy ne érezzük, hogy fáj. Sokszor sikerül is olyan jól elfelejteni, hogy tényleg nincsenek már róla emlékeink.

Érthetetlen az emberek számára, miért kell ezekkel a régi dolgokkal ennyit törődni. Jól élnek, el is felejtettek sok mindent, minek a régi sebeket újból felkavarni. Az orvostól, természetgyógyásztól azt várják, gyógyítsa meg őket. Ezen azt értik, hogy mulasszák el a tüneteiket. Múljon el a gyulladás, a láz, a fájdalom, a daganat a testből, hogy ismét dolgozhassanak, élhessenek a régi módon. Elfelejtkeznek róla, hogy a test, a mirigyek az ízületek őrzik máig is ezeknek az elfojtott érzéseknek a feszültségét.

A probléma lényege éppen ebben van. A régi módon akarok élni. Sorsom megvert egy betegséggel, melyből szeretnék kigyógyulni, de a betegség egyik fontos üzenete rejtve marad előttem, ha csak a testi gyógyulásra törekszem. Fel lehet tenni magamnak a fenti kérdést: "mi a jelentősége ennek a betegségnek éppen most az életemben?" Ha őszintén szembenézek a kérdéssel, gyakran egészen meglepően egyszerű válaszokat kapok.

A sorsunkhoz való rugalmas alkalmazkodás lényegében a felelősség vállalása valamennyi tettünkért. Mindaz, amit tettünk, következményekkel jár a tudattalanban is, és ezt éljük meg önmagunktól látszólag függetlenül a sors erejének. A teljes felelősség vállalása, az őszinte szembenézés az egyetlen lehetőség arra, hogy felismerjük saját magunkat sorsunkban. Így válhatunk a kiszolgáltatottság helyett önnön sorsunk uraivá.

A tél végén megmetszik a fákat, a felesleges, elhalt részektől megszabadítják. A levágott ágak helyét bekenik valamivel, hogy ott a fa nedvei, energiái ne folyjanak el. A tavasz kitűnő alkalom arra is, hogy a természet megújhodásával lelkileg mi is megújhodjunk. Régi sebeinket be kellene végre gyógyítani. Régi haragjainkat letenni, megbocsátani és bocsánatot kérni. Régi fájdalmunkat, gyászunkat meggyógyítani. Egykori szenvedésünket új szemmel nézni, hátha mégis van üzenete a mostani életünkhöz.

A megújulás másik fontos lehetősége a pozitív érzelmekben rejlik. Fogadjuk el sorsunkat, és önmagunkat ítélkezés nélkül olyannak, amilyenek vagyunk. Akarjunk megújulni, fejlődni, de ne akarjunk mássá válni, ami idegen adottságainktól, lehetőségeinktől. Kezdjük el kicsit jobban szeretni önmagunkat, mint eddig tettük. Fedezzük fel pozitív tulajdonságainkat, esetleg eddig ki sem fejlesztett képességeinket. Engedjük meg magunknak, ha eddig nem tettük, hogy kicsit jobban élvezzük az életünket.

Ha önmagunkat jobban tudjuk szeretni, nyitottabbak leszünk a világ felé is, többet törődünk mások jogos igényeivel, és ez kölcsönösen jó érzéssel tölt el mindenkit.

Ez a fajta önismeret a testi és lelki egészségnek fontos része. Tavasszal érzelmi nagytakarításra, megújulásra éppen úgy szükség van, mint testünknek a tisztító kúrákra. Ez a folyamat is lényegében véve relaxáció, hiszen nagy megnyugvással, energia felszabadulással jár. Aki még nem élt át hasonlót. szinte el sem tudja képzelni, mennyire pozitív változás következik majd utána.

Nagy kérdés a hogyan. Hiszen sokan tennék ezt végre boldogan, de nem tudják a módját. Éppen azért hordozzák még mindig a lelki sebeket, mert nem sikerült egyedül begyógyítani. Azért nincs önbizalmuk, mert szinte gyűlölik önmagukat. Gyakran olyan súlyosak a következmények, hogy valóban célszerű pszichoterápiát igénybe venni. El kellene végre fogadnunk, hogy ez éppen olyan segítségnyújtási forma, mint az orvosi. Ami fontos: csak olyan ember pszichoterápiás segítségét fogadjuk el, akiben ösztönösen is megbízunk, és aki jól ért szakmájához. Sajnos sokan úgy gondolják, egy kis beszélgetés nem olyan bonyolult dolog, és minden előképzettség nélkül próbálkoznak a szóval való gyógyítással. Ebből pedig sok rossz is származhat.

Gyakorlat:

Most egy rövid, de nagyon fontos gyakorlatot javaslunk. A gyakorlatot lehetőleg a természetben, kertünkben, vagy legalább virágaink között végezzük. Ha ez nem megoldható, legalább képzeletben idézzünk fel ilyen környezetet.

Pihenj meg egy kényelmes pozicióban. Feszítsd, lazítsd izmaidat, ahol szükségét érzed. Majd képzeld el, hogy te magad is növényhez hasonlatos lény vagy,
akinek szüksége van a földre, hogy benne megkapaszkodjon
a napra, hogy tőle energiát kapjon,
a levegőre, hogy lélegezni tudjon,
és a vízre, hogy el ne száradjon.
Éld át teljes mélységéig ezeket a szükségleteidet.
Érezd a hálát a természet iránt, hogy ellát mindezekkel.
Végül engedd, hogy a nedvek egyenletesen áramoljanak benned, érezd át az életed lüktetését.
Fogadd el létedet teljesnek és értékesnek.

Az ember természeti gyökerei

Az ember egyszerre természeti és társadalmi lény. Sokszor hajlamosak vagyunk  elfeledkezni arról, hogy mindkét világban kell egy-egy lábunkkal állnunk. Ha nem így van, felborul az egyensúlyunk, és eltöprenghetünk rajta, vajon hol is van a baj.

Egyre többet foglalkozunk szociális oldalunkkal, azzal, hogyan is érezzük magunkat a többi ember között, a munkahelyen, vagy a családban. Éppen azért kerül előtérbe életünk társadalmi oldala, mert nem érezzük kielégítőnek a külvilág által számunkra nyújtott lehetőségeket, nehezen találjuk sokszor a valódi értékeket, kapaszkodókat. Ezt a szubjektív benyomásokon túl tudományos kutatások eredményei is alátámasztják. A felnőtt lakosság körében növekszik a pánikbetegség (jelenleg 6-8%), a depresszió (1990-ben 16,5%), az alkoholfogyasztás (egy millió nagyivó és alkoholista), az öngyilkosság, a balesetek száma. Riasztó adat a neurózisok becsült száma- óvatos becslések szerint a felnőttek harmada, a gyerekek fele - ami azt jelenti, hogy szinte nincs olyan család, ahol ne lennének problémák.

Ezek a gondok valóban súlyosak, és nehéz lenne okait röviden összefoglalni. Még nehezebb a megoldásuk. De talán egy részük éppen abból adódik, hogy azt a bizonyos egyensúlyt elvesztettük, nem akarjuk egykönnyen tudomásul venni természeti gyökereinket. Sok-sok ember gyógyulása indult el úgy, hogy elkezdte megkeresni valamilyen formában kapcsolatát a természettel.

Ez a rövid kis mondat olyannyira közhellyé vált, hogy szórakozottan fut át szemünk a felszólításokon: menj ki a természetbe, kirándulj, sétálj, óvd a természetet. De vajon tudjuk-e és főként érezzük-e, hogy milyen nagy mértékben részei vagyunk egész testünkkel és lelkünkkel a természetnek?

Figyelmünket időnk jelentős részében kifelé fordítjuk, a külvilág tárgyait, leggyakran az ember által létrehozott tárgyakat látjuk. Ha embert látunk, az is egy másik ember, nagyon ritkán nézzük meg önmagunkat. Amikor tükörbe nézünk, azt vizsgáljuk, milyen látványt nyújtunk, mérlegeljük, milyen benyomást fogunk tenni másokra.

Olvasd át, és ha van kedved, próbáld ki a mellékelt gyakorlatot.

Állj egy nagy tükör elé, és nézd meg önmagadat önmagadért.
Milyen benyomást teszel saját magadra?

Most próbáld elfelejteni, milyen szeretnél lenni. Felejtkezz el arról is, mennyi küllemi hibád van.
Most milyennek találod magad? Remélhetőleg jobb egy kicsit a helyzet.

Most képzeld magad egy barátságos természeti helyzetbe. Növények és állatok vesznek körül. Milyen benyomást keltesz most? Mit szól hozzád a margaréta és a kis nyuszi? Milyennek kellene lenned, hogy jó benyomást kelts ezekben?

Változott-e az önmagadról kialakított képed?

Gondold át a gyakorlat tanulságait. Vajon nem az a bajod, hogy túl nagy fontosságot tulajdonítasz pillanatnyi helyzeteknek? Ha át tudod élni, hogy alapvetően az a legnagyobb értéked, hogy Te magad létezel, a többi dolog perspektívája kicsit megváltozik. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy nincs jelentősége mások véleményének, hanem azt, hogy kerüljön minden a maga helyére, a maga valóságos jelentőségével.

Természeti létünknek legkézzelfoghatóbb bizonyítéka maga az emberi test. Most ne azzal a szemmel nézzünk rá, mennyire felel meg elvárásainknak. Ismerjük fel benne a természetet! Vegyük észre, biológiai szükségleteink megegyeznek minden más emlősállat szükségleteivel. Gondoljunk a piciny embrióra, mely testében éli át a törzsfejlődés állomásait.

Testünkről inkább csak akkor veszünk tudomást, ha valami nincs rendben. Ha fájdalmaink vannak, ha megbetegszünk. Azok az érzések, melyek a betegséget kísérik, többnyire negatívakés jó részük nem tudatosul. Csalódottak vagyunk, hogy nem áll korlátlan biológiai energiaforrás rendelkezésünkre, haragszunk testünk egészére, vagy bizonyos részeire, amiért megakadályoz valamiben. Ezek az érzések pedig nem szolgálják a gyógyulást. Némi alázattal kellene közelednünk a betegséghez, hiszen abban a természet rendje nyilvánul meg. Tanítómesterünknek is felfoghatjuk testünket - egészen bizonyosak lehetünk benne, hogy ösztönösen jobban tudja, mire van szükségünk, hol hágtuk át a természet törvényét.

Biológiai létünk egyik erőpróbája a természet ritmusaihoz való alkalmazkodás. A tavasz kifelé fordítja az embert, készülünk az élelem megszerzésére, kibújunk az odúnkból. Növekszik a napfényes órák száma, emelkedik a hőmérséklet, az egész természet nagy változáson megy át. Ősszel éppen ellenkezőleg, a túlélésre rendezkedik be minden. Ebben a két évszakban gyorsan zajlanak a változások, és ez nagy erőpróbának teszi ki szervezetünket, különösen pedig ideg- és immunrendszerünket. Nyilván ez az egyik fontos oka annak, hogy sok krónikus betegség éppen tavasszal és ősszel újul ki.

Gyakran segít ilyenkor az életünkben, ha csökkentjük a stresszt. Ez itt azt jelenti, hogy tudomásul vesszük a természet ritmusát, elfogadjuk ezt a helyzetet, mint erőteljes stressz tényezőt, és alkalmazkodunk hozzá. Csökkentjük az egyéb stresszek lehetőségét, több vitamint szedünk, lazító gyakorlatainkat rendszeresen végezzük, és méregtelenítjük magunkat.

Másik fontos és rendszeres változás a különböző időjárási frontok érkezése. Gyorsan változik a a levegő ionizáltsága, páratartalma és hőmérséklete, valamint a légnyomás. Ez is alkalmazkodást jelent, bár rövidebb távon, mint az évszakoké. Jól tesszük, különösen betegség fennállása esetén vagy idősebb korban, ha kicsit jobban vigyázunk magunkra.

Bizonyára nem véletlen, hogy olyan sok ember reagál fejfájással a fronthatásra. Nem veszik tudomásul saját biológiai szükségleteiket, hanem - fejükkel, ill. eszükkel - úrrá akarnak lenni a helyzeten. Az eredmény gyakran az, hogy épp túlterhelt fejük kezd tiltakozni a "nyomás" ellen. A másik gyakori panasz a szívben jelenkezik. Szívünk testszimbolikája az érzésekre irányítja figyelmünket. Érdemes elgondolkodni rajta, milyen érzésünket nem engedjük felszínre jönni.

László Ervin nemrégiben magyarul is megjelent könyvének címét kölcsönözzük. Izgalmas kérdésekre keresi a választ: Gaia, Földanyánk gyermekei vagyunk mi emberek is, és ezen keresztül a kozmoszba nyúlnak kapcsolataink. Át tudjuk-e élni ezt a felemelő, de ugyanakkor szinte megsemmisítő érzést? Bármilyen kicsi pont vagyok, szerves része vagyok a világegyetemnek, nélkülem másmilyen lenne. Valahol itt, világnézetünk alapjainál lehetne és kellene bajaink egyik fontos gyökerét megkeresnünk.

Itt az ideje, hogy felismerjük, a természet részei vagyunk, együtt kell lüktetnünk vele, alkalmazkodnunk kell a ritmusaihoz, mint adottságokhoz, mert ha nem vesszük tudomásul, végrehajtódik rajtunk is a törvény.

Megváltozott tudatállapotok

A modern pszichológia kutatási területei közül az utóbbi évtizedekben talán éppen ez a téma fejlődik a legdinamikusabban. Nagy erőkkel folyik a hipnózis kutatása, relaxációs és imaginációs módszerek sokaságát fejlesztik ki, melyek mind a lelki, belső valóság mélyebb megismerésére és befolyásolására irányulnak.

Mit is jelent tulajdonképpen a "megváltozott tudatállapot"? Összefoglalóan jelenti mindazokat az éber állapotokat, melyek különböznek a hétköznapi tudatosságtól. Erre természetesen az a kérdés merül fel: nos, milyen a hétköznapi tudatosságunk? Ezt mindenki el tudja mondani: figyelmünk felkelthető, ébernek érezzük magunkat, képesek vagyunk gondolkodni, tevékenykedni és érezni egyaránt, szándékainkat meg tudjuk valósítani, feladatokat tudunk végre hajtani.     Testünket reálisan érzékeljük, érzékszerveink folyamatosan közvetítik a külvilágból származó információt, többnyire kifelé figyelünk. Képesek vagyunk térben és időben megfelelően tájékozódni, lineárisnak, egyenesvonalúnak érzékeljük az idő múlását. Tudunk a dolgok között fontossági sorrendet felállítani, dönteni: jól működünk a reális külső világban.

Ha jól belegondolunk, hétköznapi életünkben sem vagyunk folyamatosan a "hétköznapi éber" tudatállapotban. Sok példát hozhatunk, amikor valamelyik fenti jellemző nem az előbb leírt módon működik. Itt van rögtön a klasszikus történet: valamire oda kellene figyelnünk, például leckére, főzésre, beszélgetésre, de képtelenek vagyunk rá. Minden rendben van, mégis betör egy fantázia, egy vágy, egy emlék, és már lélekben nem ott vagyunk. Gyakran képek úsznak elénk, látjuk magunkat különböző szerepekben, és emögött elhalványul az eredeti feladat, nem tudjuk korábbi szándékunkat megvalósítani.

Vannak szándékosan előidézett, hétköznapinak ismert helyzetek, amikor bizonyosan fel tudjuk ismerni, hogy valaki megváltozott tudatállapotban van. Ilyen az alkohol, a kábítószer és némelyik gyógyszer hatása. Ha erősen kifáradtunk, éhesek vagy kialvatlanok vagyunk, szintén megváltozik tudatunk is.. Az idős emberek egy része sincs már teljesen "jelen" a világban, vagy átmenetileg a betegség is lehet ilyen hatással az emberre.

A szélsőséges érzékszervi ingerlés is erősen megváltoztatja tudatállapotunkat: erre jó példa a fülbe harsogó zene vagy a fények folyamatos villogása. A modern élet sok ilyen helyzetet kínál, ez mind alkalom a hétköznapi világtól való eltávolodásra. Egy másik ilyen helyzet az órákon át való TV nézés vagy a számítógépes játékok. Tovább fogja fokozni ezt a virtuális világ játékainak elterjedése.

A fantáziának a maga helyén rendkívül nagy jelentősége van. Ha el tudjuk képzeletünket engedni, kreatív teremtő világunkba lépünk. Innen származnak az ideálok, bölcs gondolatok, ihlet, sugallat is. Attól függ, mire használjuk. Ugyanígy megteremthetjük félelmeinkből, elvárásainkból saját börtönünket fantáziánk segítségével.

A külső képek túlzott szemlélése (TV, videó) rongálja a fantázia világát. Túl mély benyomást tesz ránk az alkotó világa, és háttérbe szorulnak saját teremtő világunk belső képei. A képalkotás képessége akkor is sorvad, ha túl erősen fejlesztik a logikai, analitikus gondolkodást.

Mindezek természetesen összefüggenek a két agyféltekénk működésének különbözőségével. A bal oldal segítségével (mely testünk jobb oldalának működését vezérli) analitikus gondolkodással, objektíven közeledünk a világhoz, ez az oldal a "tudományé". A jobb oldali agyféltekével (mely bal oldalunkat vezérli)  holisztikus, kreatív, szubjektív módon tapasztalunk, ez a "művészet" oldala. Az egészséges, kiegyensúlyozott lelki működésre az jellemző, hogy mindig alkalmazkodik a helyzethez, képes rugalmasan váltani a szükségletnek megfelelően. Az iskolai képzés, és gyakran a szülői befolyás is manapság egyoldalúan fejleszti a bal félteke képességeit. Mire felnőttek leszünk, túlzottan racionálisan akarjuk életünket kezelni, csökken sokaknál a képi gondolkodás, háttérbe szorul a jobb félteke működése.

Minden, ami egyoldalú, előbb-utóbb egyensúly vesztéshez vezet. Ezt a mindennapi életben úgy éljük meg, hogy krízisbe kerülünk, megbetegszünk, sikertelenek vagyunk. Különösen az életközép táján fellépő nehézségek esetén érdemes elgondolkodnunk ezen. Gyakran vezet megoldáshoz, hogy más szemmel nézzük problémáinkat: eddig elhanyagolt oldalunkat kell erősítenünk.

A tudatállapot megváltoztatásának megvannak minden kultúrában a hagyományai. Ezek a hagyományok általában a közösséghez és/vagy a spirituális élményekhez kötődnek. Ma már sok ilyen tapasztalat,  ősi bölcsesség, gyakorlat vált közkinccsé a könyvek révén.

Ide tartoznak a sámán és más gyógyító rítusok, ahol a zene, a mozgás és a csoport ereje segítségével kerül transz állapotba a vezető, a beteg, vagy akár az egész közösség. Rituális körülmények között megengedik bizonyos kábító anyagok használatát is, de ez mindig erősen szabályozott, és megfelelő beavatások után lehetséges.

A keresztyén misztika és maga a Biblia is sok leírást tartalmaz a megváltozott tudatállapotokról. Ez az a belső állapot, melyben látomást, vagy spirituális élményt tapasztalnak. Mindennapjainkban a keresztyén meditáció és az ima lélek állapota szintén egyfajta megváltozott tudatállapotot jelent.

Keleten még több, és részletesebben kidolgozott tudást gyűjtöttek össze erről. Tanúja ennek sok keresztyén szerzetes, akik téríteni indultak Indiába vagy Japánba, és ők maguk is sokat tanultak. Az ő közvetítésükben is sok értékes tapasztalat hozzáférhető. Tibet annektálása után az ötvenes évek óta sok buddhista szerzetes rajzott szét a világba. Az ő tanításaik nyomán részletesebben megismerhettük a tibeti bölcseletet, indiai tanítóktól pedig a hindu tanításokat.

A keleti  meditációs rendszerek átültetése a nyugati világba bizony nem zökkenőmentes. Legutóbbi budapesti előadásán Őszentsége, a Dalai Láma maga is beszélt arról, hogy nem az a lényeges, milyen vallást gyakorolunk, hanem, hogy milyen belső értékeket fejlesztünk ki.

Megfelelő vezetéssel igazi mély belső fejlődést hoz a rendszeres helyesen végzett meditáció. Nagyon fontos azonban, kinek nyitjuk meg lelkünk belső világát.

Az utóbbi évtizedben sok új személyiségfejlesztő módszer alakult ki a nyugati világban. A technikailag magasan fejlett kultúrában élő emberek elveszítették a természettel és ezen keresztül önmaguk mélyével is a kapcsolatot. Ezt helyre kell állítani, így a betegség ellen társadalmi vakcina termelődött ki: külön időt és energiát kell fordítani az önismeretre, a lelki egyensúly helyreállítására. A másik oldalon pedig kialakultak a környezetvédő mozgalmak, az ökológiai gondolkodás, a bio-termelés, mely már Föld méretben próbálja az egyensúlyt visszaállítani. Nyilván nem véletlen, hogy az érzelmileg gazdag, helyes önismerettel rendelkező emberek válnak érzékennyé és nyitottá a "zöld" gondolkodásra.

Új lélektani irányzat alakult ki az elmúlt évtizedekben, a transzperszonális pszichológia, melyhez C. G. Jung és Assagioli munkássága nyújtja az elméleti alapokat. Egyik fontos kutatási területe éppen a megváltozott tudatállapotokat vizsgálja közelebbről. A belső fejlődés, az önismeret sok segítő módszerét dolgozták ki a modern ember gyógyítására.  Általában ezek felhasználják a megváltozott tudatállapotra vonatkozó ismereteket is, hiszen éppen ezen a területen van hiányunk.

Manapság sok módszer hirdeti magáról, hogy segítségével elérjük a boldogságot, békét, egészséget rövid időn belül. Mások azt állítják, hogy segítségükkel napról napra jobban leszünk. Ismét mások egyenesen meg is akarnak minket kímélni a napi gyakorlás fáradalmaitól, egy hétvége alatt áthangolják csakráinkat, megtanítanak a test elhagyására.

Súlyos önbecsapás áldozataivá válunk, ha azt gondoljuk, ennyire lehetséges kontrollálni életünket, lelkünket. A belső fejlődés útja a valóságban éppenhogy nagyon is göröngyös. Nyitottabbá válunk, érzékenyebbé, testi-lelki egyensúlyunkat jobban meg tudjuk őrizni, és ez már önmagában a belső békességet jelenti. De ez semmiképpen sem azt jelenti, hogy a dolgok úgy fognak történni, ahogy mi szeretnénk, vagy nem fog minket több szenvedés érni. El kell sokszor fogadnunk mások véleményét, megértéssel kell viszonyulnunk mások problémáihoz és kívánságaihoz. De mindenekfelett meg kell őriznünk kapcsolatunkat mély belső Énünkkel, lelkiismeretünkkel, hogy azzá válhassunk, akik valójában vagyunk.

 
Megosztom
 
Az iskola
Képzésnaptár
Képgalériák
Videofilmek
Jelentkezz most!
Rólunk írták
Gyakori kérdések
 

Masszázsképzések óraszámai
Kattintson a nagyobb méretért!

 

Nemzetközi Shiatsu Iskola | 1111 Budapest, XI. ker. Budafoki u. 9-11. I. em. 2. Tel.: +36-70-947-4012  |  info@shiatsu.hu

Impresszum | Sitemap | Jogi információk