Együttműködés - 10% kedvezmény

Nyugat-Európában a nyolcvanas évek elején-közepén kezdett a shiatsu ismertté válni, tehát jóval korábban, mint nálunk, Magyarországon. Egy jóval nagyobb közösségben gyűlt össze sokkal több tapasztalat, és ez a sokkal nagyobb közösség szervezetek, egyesületek vagy akár egyes terapeuták révén a problémákat is sokkal régebb óta érzékeli, és próbálja megoldani. Meglepődve tapasztaltuk, hogy mi, alig több, mint másfél évtizednyi történettel és tapasztalattal a hátunk mögött hasonló kérdésekkel találkozunk, mint amit az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő kongresszus is témául választott.

Ez az aktualitás, és hogy immár a szomszédban, Bécsben gyűlnek össze Európa shiatsu-gyógyászai, inspirált bennünket, a Nemzetközi Shiatsu Iskola alapítóit és a Magyar Shiatsu Alapítvány létrehozóit, hogy felajánljuk együttműködésünket a szervezőknek, személy szerint Mike Mandlnak, akivel Kientalban, a legutóbbi kongresszuson, személyesen is megismerkedhettünk. Tesszük ezt az alakulóban lévő országos érdekképviseleti szervezet létrehozásának kezdeményezőiként, egy ilyen, még nem létező szervezet helyett is, bízva abban, hogy sikerül minél több hazai shiatsu-gyógyász, tanár illetve tanuló érdeklődését a kongresszus iránt felkelteni.

Honlapunkon létrehoztuk a kongresszust ismertető oldalt, lefordítva a legfontosabb információkat, és vállaltuk, hogy hírleveleinkben rendszeresen megosztjuk a legfrissebb fejleményeket. Cserébe azt kértük, hogy kaphasson minden olyan magyarországi jelentkező, aki a regisztrálást a mi honlapunkról indítja, 10% kedvezményt a részvételi díjból.

Olvassatok tehát bennünket, tájékozódjatok, kérdezzetek, és a legalsó menüpontra kattintva jelentkezzetek. Reméljük, minél többen ott leszünk Bécsben, bemutatva és megmutatva magunkat, a magyarországi shiatsu közösséget!

 
Megosztom
 
Az iskola
Képzésnaptár
Képgalériák
Videofilmek
Jelentkezz most!
Rólunk írták
Gyakori kérdések
 

Masszázsképzések óraszámai
Kattintson a nagyobb méretért!

 

Nemzetközi Shiatsu Iskola | 1111 Budapest, XI. ker. Budafoki u. 9-11. I. em. 2. Tel.: +36-70-947-4012  |  info@shiatsu.hu

Impresszum | Sitemap | Jogi információk