Madocsai Eszter: Egy shiatsu-gyógyász küzdelme a LEMS-szel

Forrás: Shiatsu Journal 92/2018


2009-ben már 13 éve dolgoztam mint shiatsu-gyógyász és a shiatsu iskola vezető tanára Budapesten, amikor megbetegedtem. Egy idegrendszeri autoimmun betegséget kaptam, és mozgáskorlátozott lettem. A folyamat lassan, két év alatt vált egyre súlyosabbá, majd egy teljes szétesés és mélypont után újabb két év kellett, amíg felépültem, bár maradandó korlátozottsággal.

Először csak a lábaimban éreztem biciklizéskor erőtlenséget, gyengeséget, ami minden hónappal rosszabb lett. Azt gondoltam, csak kimerült vagyok a feszített munkatempó és a nagy felelősség miatt (terápia, tanítás, iskolavezetés, szervezés, családi szerepek, három majdnem felnőtt gyerek kísérése). Igyekeztem sok mindent változtatni, úgy éreztem, meg is értettem a betegség, mint jelzés üzenetét, a probléma okát. Többet foglalkoztam feltöltődéssel, de eltelt egy év, és továbbra is csak romlott az állapotom. A járásomon is látszott már a lassúság, bizonytalanság, hiába töltöttem egy egész nyarat csak pihenéssel, öngyógyítással. Főleg Do-in gyakorlatokat végeztem, ami nagyon jól esett, mindig éreztem a gyakorlatok jól ismert, felszabadító, kiegyenlítő hatását, de az erőtlenségem egészében véve erősödött. Be kellett látnom, hogy komolyabb baj van.

Elkerültem egy neurológiai kivizsgálásra, ahol a myasthenia (izomgyengeség) egy ritka fajtáját, a Lambert-Eaton Myasthenia Syndromát (LEMS) diagnosztizálták. Ez a betegség jelenleg nem gyógyítható, ráadásul az esetek 90%-ában súlyos rákos megbetegedés mellett alakul ki. Ennek megfelelően az orvosaim nem sok jóval bíztattak, mondván, előbb-utóbb a rákos elváltozások is megjelennek.

Ebben a helyzetben talán a bűntudattal és a szégyennel volt a legnehezebb megbirkóznom. Hogy történhet ez velem, aki egészségről, harmóniáról tanítok, tanácsokat adok? A hitelességem romba dőlt, úgy éreztem, nem tudok a klienseim, a tanítványaim és kollégáim szemébe nézni. Megrendült a bizalmam a testemben, minden addigi tapasztalatom, tudásom felbolydult. Visszavonultam a munkából, lelkileg teljesen szétestem. A férjem nagyon nagy támaszom volt, végig kísérte az önmarcangolásom. Több mint két évig erről szólt az életünk, és rengeteget beszélgettünk. Ő volt az, aki mindenféle alternatív terápiát keresett nekem, ilyen volt többek között pl. az akupunktúra, ajurvédikus és antropozófiás szerek, sajátvér terápia, pszichoterápia. Nekem, aki mindig erős és megbízható voltam, segítettem másoknak, nagyon nehéz volt átélni az elesettséget, nehéz volt segítséget kérni és elfogadni. Természetesen a shiatsu terápia merült fel legelőször. Kaptam is többször remek kezeléseket a kollégáimtól, de nem működött jól. Nem azért, mintha a shiatsu nem lenne nagyszerű és hatékony módszer, hiszen az. Hanem a sajátos helyzet miatt. Minden magyarországi shiatsu-gyógyász az én tanítványom, és ezen valahogy nem tudtam túllépni. A kezelések jól estek, de igazából nem segítettek.

A mozgásom akkoriban, a mélyponton, olyan volt, mint egy öreg anyókáé, három lépés után pihennem kellett. Mást nem tudtam, csak a lakásban, a bútorokba kapaszkodva közlekedni, folyamatos erőfeszítést, koncentrált figyelmet követelt minden mozdulat. Nemcsak a lábamban fogyott el az erő, hanem minden izmom gyenge lett. A Do-in gyakorlatokat naponta egy-két órát csináltam, volt, hogy szinte mozdulatlanul, csak fejben. Nagyon nagy érték volt, hogy ismertem a testemet, a meridiánokat. Utólag már tisztán látszik, hogy a pszichoterápia mellett a Do-in volt leginkább segítségemre a gyógyulásban.

A Do-in-nal és az öngyógyítással nem ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni. Betegségem első évében jelent meg a Belső harmónia útja – Do-in című első könyvem DVD melléklettel, és korábban is készítettem egy egyórás videót Do-in gyakorlatokkal. A tanítás és a terápiás munkám kiegészítésére mindig nagyon fontosnak tartottam az öngyógyítás lehetőségeinek ismertetését. A shiatsu-oktatást is minden nap egyórás Do-in gyakorlással kezdtük, és az iskolában sok éve heti egy alkalommal külön Do-in órát is tartottam. Tehát a Do-in terén már a betegségem előtt különös jártasságra tettem szert.

A betegségem szempontjából mindez óriási jelentőséggel bírt. Hiszen ismertem a Do-in kínálta módszereket és a gyakorlatokat, fejlett volt a testi önismeretem. Képes voltam érzékelni a finom változásokat, mély kapcsolatom volt a meridiánokkal és a hozzájuk tartozó funkciókkal. Érzékeltem a különböző energia-minőségeket, saját igényeim szerint, lazán alakíthattam a gyakorlás folyamatát. Hittem abban, megtapasztaltam, hogy az öngyógyítás működik. Tudtam relaxálni, imaginációs technikákkal erősíteni a testi változásokat, tudtam használni a hara-központomat.

Az állapotom akkor kezdett lassan stabilizálódni illetve javulni, amikor el tudtam fogadni, hogy beteg vagyok, és hogy bizonytalan a jövőm. Belenyugodtam abba, hogy mindent újra kell kezdenem, és elhatároztam hogy még ha betegen, rokkantan is, de élni akarok. Mindez hosszú, évekig tartó folyamat volt, visszaesésekkel, kínlódásokkal, komoly testi és lelki erőfeszítésekkel. A járást, mozgást újra kellett tanulnom. A pszichoterápia segítségével az önismeretem mélyült, begyógyultak érzelmi sebeim, lelki változásokon mentem keresztül, újraértékelődött sok tapasztalatom magammal és a családommal, férjemmel kapcsolatban. Az itthoni Do-in gyakorlás mellett úszni jártam. A vízben átéltem, amitől az állapotom megfosztott, a könnyűséget, a felszabadult mozgást. Később elfogadtam egy immunszupresszív gyógyszert, amiről hallani sem akartam korábban. Ezt azóta is szedem, valamelyest könnyebbé teszi a mozgásomat, de ezzel együtt is csak nagyon lassan, bizonytalanul tudok járni, dinamikus mozdulatokra képtelen vagyok, nem működnek a reflexeim. A táncolás például nagyon hiányzik, amit azelőtt a Do-in tanításba is sokszor beépítettem.

Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, hogy a shiatsu iskolában helyettesítettek a visszavonulásom alatt, és minden úgy működött tovább, ahogyan én elkezdtem. Négy éve már újra tanítok és kezelek, bár kevesebbet, jobban figyelve magamra. A diagnózisom óta több mint öt év telt el rákos megbetegedés nélkül, így valószínűleg abba a szerencsés 10%-ba tartozom, akik túl tudták élni a bajt. Neurológus orvosom szerint ráadásul ez a szerencsés 10% is többnyire kerekesszékbe kényszerül. Nekem nemcsak a mozgásomat sikerült újra koordinálni, hanem nagyon erősen érzem, hogy az átélt évek alatt a betegségem révén mennyit gazdagodtam. Főleg akkor tudatosodik ez bennem, amikor a terápiában komoly betegekkel kerülök kapcsolatba. Egészen másképpen tudok velük beszélni, az együttérzésemet kifejezni és tanácsokat adni.

A Do-in olyan sokat jelentett a saját gyógyulásomban, hogy iskolánkban külön tanfolyamokon is elkezdtem tanítani. Felépítettem egy olyan 45 órás, 3 hónapos képzést, ami a shiatsu tanfolyamtól függetlenül oktatja a Do-in módszereit. Ezen sokkal mélyebben és pontosabban foglalkozunk az öngyógyítással, mint a szemesztereken, és akik szeretnék a módszert továbbadni-oktatni is, azok mint Do-in gyakorlatvezetők levizsgázhatnak a tanfolyamot követően. A képzés nagyon népszerű, négy év alatt 150-en vettek részt rajta. 47-en vizsgáztak is, ők Magyarország különböző városaiban már maguk is tartanak Do-in órákat, egyre több emberrel megismertetve az öngyógyításban rejlő csodálatos lehetőségeket.

Nagyon hálás vagyok minden tanáromnak, akik a shiatsu mellett a Do-int is megtanították nekem. Mindenkit hosszú lenne felsorolni, de kiemelném közülük Thomas Prett-tet és Christian Schnabl-t, első tanáraimat a grazi I.S.S.Ö.-ben.

2018. január

 
Megosztom
 
Az iskola
Képzésnaptár
Képgalériák
Videofilmek
Jelentkezz most!
Rólunk írták
Gyakori kérdések
Archívum
 


Nemzetközi hírek, szakmai cikkek
Kattintson a letöltéshez!

 

Nemzetközi Shiatsu Iskola | 1111 Budapest, XI. ker. Budafoki u. 9-11. I. em. 2. Tel.: +36-70-947-4012  |  info@shiatsu.hu

Impresszum | Sitemap | Jogi információk | Adatvédelmi nyilatkozat