Forrás: Shiatsu Journal 57/2009.
Fordította: Tóth Eszter

Nyolc édesanya ül körben, előttük fekszenek a 4-7 hónapos korú babáik puha fürdőlepedőn. A terem kellemesen meleg, így a csecsemőkön csak egy body van. Ez egy szülőknek szóló bébi-shiatsu kurzus negyedik része, mely egy gyermekorvosi rendelőben kapott helyet. Már mindenki nagyon kíváncsi, mi lesz a mai foglalkozás témája.

Miért vannak és kinek szólnak a bébi-shiatsu kurzusok?

A bébi-shiatsu kurzusokat fiatal szülőknek dolgozták ki, de akár nagyszülőknek is, akik szívesen jönnek unokáikkal a foglalkozásokra. Az órákon könnyen elsajátítható shiatsu-technikákat tanulhatnak, megismerhetik a nyugati és keleti fejlődéselméletek elemeit és gyakorlati tanácsokat kaphatnak a mindennapokhoz. Éppen a keleti szemléletmód és a nálunk nyugaton közismert gyermekfejlődési ismeretek összekapcsolása jelenthet nagyfokú gyarapodást az egész család számára.

Néhány résztvevő korábban már részt vett csecsemő-masszázs tanfolyamon és további lehetőségeket keresnek. Mások azért jönnek, mert a babájuk nem fogadta el a csecsemő-masszázson alkalmazott technikákat. És persze olyanok is jönnek, akik saját maguk is kaptak már shiatsu kezelést.

Tanfolyamrész: az oldalsó meridián-család

Minden foglalkozásnak meghatározott témája van - a mai óra témája: az oldalsó meridián család (epehólyag-, máj-, hármas melegítő- és szívburok-meridián) és azok legfontosabb motorikus funkciója a forgás, valamint a forgás jelentősége a gyermek fejlődésére nézve nyugati és energetikai szempontból.

A foglalkozást egy köszöntő dallal kezdjük, aztán megbeszéljük azokat a felmerülő kérdéseket, amelyek az elmúlt foglalkozásra vonatkoznak. Aztán a résztvevők elvégeznek egy do-in mozgássorozatot. Mivel a mai foglalkozás az oldalsó meridián-családdal foglalkozik, az anyák is túlnyomórészt a kar, láb és törzs ide tartozó oldalsó területeit ütögetik.

A bébi-shiatsu kurzusok egyik fontos eleme, hogy a mindenkor tárgyalt meridián-témákat mind a babáknál mind maguknál az édesanyáknál aktiváljuk. A mai témához kapcsolódóan az anyukák különböző forgásokat végeznek a tanfolyamvezető irányításával. A babák eközben előttük fekszenek.

Aztán egy oldalfekvésben elhelyezett játékbabán a kurzusvezető bemutatja az oldalsó meridiánok kezelését. Mivel a legtöbb csecsemő túl nagy és túl mozgékony az ölben való kezeléshez, ezért a földre leterített fürdőlepedőn végezzük a kezelést.

Alexander anyukája már a bemutató alatt végezni akarja Alexanderen a kezelést, és a foglalkozásvezetőt nézve, gyorsan oldalára fekteti őt. Persze Alexander hangosan tiltakozik ez ellen a "kezelés" ellen. Mia, aki édesanyja előtt Alexander mellett fekszik, szimpátiából rögtön bekapcsolódik. Míg Alexandert a mamája gyorsan visszafordítja hanyattfekvésbe, ami miatt ő még erőteljesebben tiltakozik, addig Mia anyukája felveszi a lányát, vigasztalja, és addig tartja kézben, míg Mia újra kész beleengedni magát a kezelésbe

Mi is történt itt? Alexander már az elmúlt órákon megmutatta, hogy nehezen tűri a hirtelen történő helyzetváltoztatásokat. Ez leginkább akkor igaz, amikor a helyzetváltoztatás mindenféle előzetes figyelmeztetés vagy kapcsolatfelvétel nélkül történik. Habár már 6 hónapos, hanyatt fekve még nem játszik a kezeivel, a lábait is csak rövid időre emeli el a földtől, hogy aztán rögtön újra keresse a földdel a kapcsolatot. Úgy tűnik, alapvetően elég ingerlékeny.

Alexander anyukája négy hete sikeresen visszatért a munkájába. A kettős terhelés, az újrakezdés és egy kisgyermek gondozása nagy nyomást gyakorol rá. Munkájában hozzászokott, hogy mindent nagyon fegyelmezetten, szervezetten, gyorsan és hatékonyan oldjon meg és végezzen el. Alexander azonban újra és újra határozottan jelzi, hogy az ő tempója nem ugyanolyan mint az anyukájáé.

Fejlődésfiziológiai szempontból azt mondhatjuk, hogy Alexander még nem találta meg a középpontját. A maga hat hónapjával még nem érte el egy három hónapos csecsemő motorikus fejlődési szintjét. A csecsemők már ebben a korban közelítik egymáshoz a kezeiket a mellkasuk előtt, játszanak vele és alaposan megszemlélik őket. Ugyanezt teszik a lábacskájukkal is. A behajlított lábakat felemelik a földről és a lábfej belső oldalai összeérnek. Ha megjelennek ezek a képességek, azt mondjuk, hogy a gyermek megtalálta a középpontját. A középpont nem csak a testi tapasztalatra vonatkozik, hanem minden szintet érint. A középpont megtalálásának tapasztalata végigkíséri az embert egy életen át.

Energetikai szempontból a középpont megtalálásáért a karon lévő tüdő- és vastagbél- meridiánok, valamint a lábon futó gyomor- és lép-meridiánok a felelősek.  Ha szem előtt tartjuk, hogy később ebből a meridiáncsoportból alakulnak ki a föld és fém átváltozási fázisok, akkor a középpont témája megintcsak egy teljesen más minőséget kap.

Az anyáknál tapasztalt, síró gyermekükre adott különböző reakciók azt mutatják, hogy a felnőttek is függenek az adott meridiáncsaládban meglévő saját minőségeiktől, és ennek megfelelően ez megjelenik a gyermekükkel való bánásmódban is.

Alexandert, aki még nem találta meg a középpontját, túlterheli testhelyzetének gyors megváltoztatása, különösen akkor, ha ezt figyelmeztetés nélkül, és ugyancsak mechanikusan hajtják végre. Ahhoz, hogy ezt a mozdulatot megélhetővé tegyük számára, fontos lenne első lépésben az elülső oldali meridiáncsaláddal dolgozni majd lassan áttérni az oldalfekvésben történő kezelésre.

Teljesen más eset Marc. Míg a tanfolyamvezető vár egy pillanatot, hogy mindenki felkészüljön a következő lépésre, azalatt ő máris hasra fordul. A hanyattfekvés már túl unalmassá vált számára.

Az oldalsó meridiáncsalád lehetővé teszi neki az első, térben való terjeszkedést. Most már oda fordulhat, ahol elérheti azt a játékot, amit szeretne - megjelenik a saját akarat. Ő képes elfordulni oda és vissza is.

Sebastian azonban csak akkor fordul el, ha az feltétlenül szükséges. Kialakított egy sajátos technikát a forduláshoz: hátrafeszíti magát, a tarkójával támaszkodik a talajon, majd elnyomja magát egyik lábával egyetemben a talajtól és így fordul át. Többnyire aztán az arcára érkezik, ami nagyon feldühíti.

Ennek a technikának a hatását jól láthatjuk a "szerzetesfrizuráján" is - a tarkóján nagy kopasz folt található. A kezdő rávezető gyakorlatoknál kiderül, hogy Sebastian anyukájának is gondja van a saját forgó mozgásaival.

Sebastiannál hiányzik az elképzelés, hogyan tudná a forgást más módon kivitelezni. Az epehólyag-meridián aktivitása, hogy a törzs egyik oldalát megrövidítse és ezzel bevezesse a forgást, még hiányzik nála. A foglalkozás után az édesanya különórát kér a tanfolyam vezetőjétől. Sebastiannak támogatást kell kapnia ennek a mozgásnak a fejlődéséhez, és az anyukája további ötleteket szeretne kapni ehhez otthonra.

Miután az óra második elméleti részében a babahinták és autósülések jelentőségéről és azok hatásairól esik szó, lezáró játékként belefektetnek egy-egy csecsemőt egy nagy fürdőlepedőbe és két anyuka hintáztatja őt. Ezután körben ülve elénekeljük a shiatsut lezáró éneket, ezzel ér véget az óra. Az anyukák megkapják a mai foglalkozás írásos vázlatát és még kis ideig ülve maradnak és beszélgetnek.

A bébi-shiatsu meghatározása

Mi az aceki-nél olyan módszerként határozzuk meg a bébi-shiatsut, mely segíti az egészséges gyermekkori fejlődést és támogató terápiaként alkalmazható fejlődési eltéréseknél és elmaradásoknál.

Ez a következőt jelenti: A bébi-shiatsuval támogatjuk a motorikus, szenzorikus, érzelmi és energetikai alapok kialakulását, azért, hogy a gyermek a későbbiekben kibontakoztathassa lehetőségeinek teljes tárházát.

Valószínűleg ezen okok miatt váltak a szülőknek szóló bébi-shiatsu kurzusok igen rövid idő alatt nagyon sikeressé. Az első úttörő foglalkozásvezetőknek a szolgáltatók mindig feltették azt a kérdést, hogy "Minek még egy kurzus?" vagy hogy, "már van csecsemő-masszázsunk és sok más is!"

Azonban egy-két bátor szervező ennek ellenére kiírt egy tanfolyamot, és meglepődtek, hogy milyen érdeklődést keltett a dolog.

A bébi-shiatsu működési területe

Időközben számos visszajelzést kaptunk tanfolyamvezetőktől de szervezőktől is, hogy a siker egyrészt abban áll, hogy a bébi-shiatsu tanfolyamvezetők minőségi továbbképzésben részesülnek és széleskörű ismeretekkel rendelkeznek a gyermeki fejlődésről mind a nyugati mind a keleti szemléletmódot illetően, másrészt pedig, hogy a bébi-shiatsu nem konkurenciaként látja magát a többi kurzussal szemben -  sőt ellenkezőleg, időközben más területről érkező tanfolyamvezetők is látogatják a továbbképzést és kiegészítik kínálatukat a bébi-shiatsuban szerzett ismereteikkel.
Közben gyermekorvosok is felfedezték, hogy ezek a tanfolyamok gyarapítják a praxisukat. Sok téma, mely egy gyermekorvosi praxisban egyátalán nem kerül szóba, vagy nem kap elég teret, felmerül a tanfolyamokon, és ez a gyermekorvos munkáját is segíti, különösen ami a megelőzés témakörét illeti.

Egy új munkaterület van tehát kialakulóban. A bébi-shiatsu tanfolyamvezetők kitartása, minősége és nagyfokú erőfeszítései arra, hogy ne csupán egy igényes továbbképzést tartsanak, hanem felvilágosító munkát is végezzenek egyben, meghozza gyümölcsét. Befejezésképp álljon egy idézet Masanori Tanioka-tól, az ismert japán gyermekterapeutától: "A gyermekek mosolyáról van szó!" - ez kifejezi a munkánk lényegét.

 

ACEKI - az "aceki e. V." japán kezelési módszerek elterjesztéséért dolgozik, és egyben szakképző és továbbképző Akadémia. További információk: http://www.aceki.de

Karin Kalbantner-Wernicke fizioterapeuta, 20 éve shiatsu-tanár, az általa kifejlesztett játék-tér koncepcióról szóló könyv szerzője

Sokat ülsz? Fáradt a hátad, merev a nyakad?

Támogasd a feltöltődést, lazítást, a megújulást a do-in gyakorlataival!

Töltsd le az eBook sorozatot, és kezdd el használni a do-in-t még ma!

>