A tobozmirigy és a csecsemőmirigy

Az endokrin mirigyek által képviselt rendszer tudományos feltérképezése a múlt század harmincas éveiben befejeződött. Ismertté váltak azok a hormonok, amelyek az emberi élet szabályozásában alapvető szerepet játszanak. Két mirigy maradt, amelyek hormonja és a szervezetben betöltött szabályozószerepe ismeretlen volt, a tobozmirigy (glandula pinealis) és a csecsemőmirigy (thymus). A tobozmirigyet az ókori tudósok a gondolatok közvetítőjének, a lélek székhelyének tartották. A mentális és a fizikai birodalmak közötti kapcsolat fenntartójaként tekintettek rá. A csecsemőmirigy funkciója ismeretlen volt, de azt már akkor is tudták, hogy az életkor előrehaladásával csökken a súlya.

A huszadik század tudományos vizsgálatai során derült ki a két mirigy jelentősége. A tobozmirigy a köztiagy-középagy határán helyezkedik el, legfontosabb hormonja, a melatonin, a cirkadiális ritmus, az álom-ébrenlét fázisok fenntartásáért felelős, tehát az alvásproblémák hátterében a nem megfelelő működése áll. A melatonin termelődésének legfontosabb kiváltója a fény. Nappali világosságban kevés termelődik belőle, sötétben nagy mennyiségben szabadul fel. Hatására elálmosodunk, ez a hormon a felelős a mély és pihentető alvásért. A tobozmirigy részt vesz az egész szervezet homeosztázisának fenntartásában, az immunvédekezésben is, és befolyásolja a reproduktív szervek működését.

A csecsemőmirigy a szegycsont mögött, középen található. Kimutatták, hogy immun és egyben endokrin funkciót is betölt, ami egyedülálló a szervezetben. A csecsemőmirigy az immunsejtek, a T-limfociták termelésével a test védekező rendszerének központi szerve, ugyanakkor az endokrin elemei által termelt hormonok valójában a szerv saját védekező működését támogatják.

A két mirigy szoros funkcionális egységet képez. A tobozmirigy-csecsemőmirigy rendszer az emberi élettartam meghatározásában, az öregedésben, valamint az autoimmun problémák megjelenésében is meghatározó szerepet játszik. Nem látszik véletlennek, hogy a két mirigy funkciójának, illetve hormonjainak felismerése az endokrin rendszer feltérképezésének a végére maradt. Ezek a funkciók ugyanis nem olyan konkrétak, mint például a pajzsmirigy vagy a hasnyálmirigy szerepe és hatása. Ugyanakkor jelentőségükben nem maradnak el ezek mögött, hiszen a test egészének működését befolyásolják.

Az agyalapi mirigy

Az agyalapi mirigy (hipofízis), a hipotalamusszal egységet alkotva a legfontosabb a hormonrendszer egyensúlyának szempontjából. Az agyban, az un. töröknyeregben helyezkedik el, borsó nagyságú szerv, a legmelegebb rész a testben. Elkülöníthető a hipofízis elülső és hátsó lebenye, amelyek más-más hormonokat termelnek. Ezek a többi endokrin szerv működését irányítják.

A pajzsmirigy

A pajzsmirigy (glandula thyreoidea) a nyak elülső felén, a gége előtt, az ádámcsutka alatt helyezkedik el. 3-5 centiméteres, pillangó formájú szerv. Sokféle hormont termel, alapvető funkciója, hogy az anyagcsere sebességét szabályozza a test szinte valamennyi szövetében. Biztosítja a jó étvágyat, a megfelelő bélmozgást, a cukrok, zsírok felszívódását, a jó szívműködést és megfelelő testhőmérsékletet, valamint magzati korban a növekedést. A pajzsmirigy alul- vagy túlműködése nagyon gyakori probléma. A legjellemzőbb tünetek a hormontermelés hiányára a hízás, fáradékonyság, székrekedés, depresszió. A túlműködés jelei lehetnek a szapora szívdobogás, fogyás, álmatlanság, hasmenés.

A hasnyálmirigy

A hasnyálmirigy (pankreas) a has közepén, a gerinc előtt helyezkedik el. Nemcsak belső elválasztású mirigy, hanem van kivezető csöve a vékonybélbe is. Az enzimek termelésével az emésztést közvetlenül is segíti. Endokrin funkciója, tehát a véráramba ürülő hormonja az inzulin, amit a mirigy un. Langerhans-szigetek része termel. A megfelelő inzulintermelés és a máj egészsége biztosítja, hogy a táplálék felvételtől függetlenül, még böjtölés alatt is a vércukorszint állandó maradjon. A glükóz a sejtek legfontosabb energiaforrása, felszívódását az inzulin jelenléte teszi lehetővé.

A leggyakoribb krónikus agyagcsere-probléma a cukorbetegség, melynek hátterében az inzulin hiánya áll. Két fajtáját különböztetik meg. Az 1-es típusú cukorbetegség a ritkább, amikor az inzulintermelés teljesen hiányzik a szervezetben. A 2-es típusú cukorbetegség esetében relatív inzulinhiányról van szó, vagyis arról, hogy a szervezetnek annyi inzulinra lenne szüksége, amennyit már nem képes előállítani. Elsődleges oka az életmód, de kialakulásában a genetika is meghatározó elem. Gyakoriságát több tényező indokolja, a túlétkezés, a sok cukorfogyasztás, az elhízás, mozgáshiány, stressz, urbanizált életmód.

Az inzulinrezisztencia manapság nagyon gyakori. Akkor alakul ki ez az állapot, ha a sejtek valamilyen okból érzéketlenné válnak az inzulin hatásával szemben. A glükóz emiatt nem képes megfelelő mennyiségben bejutni a sejtekbe, a kívánatosnál több cukor marad a vérben, a vércukorszint magasabbra emelkedik. Ezt érzékelve a hasnyálmirigy növeli az inzulintermelést (a vérben magas inzulinszint alakul ki), hogy elérje a szükséges mennyiségű cukor bejutását a sejtek működéséhez. Egy határig képes erre, anélkül, hogy tartósan magas vércukorszint vagy más, észrevehető tünetek jelentkeznének. E szakaszban az inzulinrezisztencia még cukorbetegség nélkül áll fenn. Ha a hasnyálmirigy hosszabb ideig fokozott működésre kényszerül, inzulintermelő sejtjei kimerülhetnek, az inzulintermelés visszaesik, és – az inzulinrezisztencia mellett – megjelenik a tartósan magas vércukorszint és egyéb tünetek, azaz kialakulhat a 2-es típusú cukorbetegség.

A mellékvesék

A mellékvesék (glandula adrenalis) a két vese felső részén található diónyi kis „sapkák”, a gerinc két oldalán, a derék fölött. Nagyon fontos hormonokat termelnek, amelyek stresszhelyzetekben fokozottan aktiválódnak. Felépítésükben egy külső és egy belső rész különíthető el, a kéreg- és a velőállomány. A mellékvesekéreg szteroidokkal látja el a szervezetet. Egyik a só- és vízháztartásra hat, másik stresszes helyzetekben energiát mobilizál az izmoknak, a vércukor szintet is emeli, illetve a gyulladásos folyamatok és az immunrendszer szabályozása is feladata. Legismertebb hormonja a kortizol.

A mellékvesevelő adrenalint termel, amikor egy stresszhelyzet készenléti állapotot követel. Ilyenkor az autonóm idegrendszer szimpatikus reakciója felerősíti a hormontermelést, hogy segítséget adjon a stressz leküzdéséhez. A fokozott kortizol-termelés felszabadítja az energiaraktárakat, ugyanakkor minden olyan funkciót leállít, amely felesleges vagy káros lenne ebben az „üss-vagy-fuss” helyzetben. Például erősen gátolja az immunfunkciókat és az emésztést, tehát az egész rendszer egyre sérülékenyebbé válik. A folyamatos stressz és hajszoltság átélése miatt a mellékvese egy idő után már képtelen kielégíteni a megnövekedett kortizoligényt és túlterhelődik. Főleg, ha még az éjszakai alvás sem megfelelő, hiszen akkor termelődik a kortizol. A mellékvese kifáradásának következményeként további hormonális egyensúlytalanságok léphetnek fel, amelyek a pajzsmirigyre és a petefészekre is negatív hatást gyakorolnak.

Az ivarmirigyek

Az ivarmirigyek a szaporodáshoz szükséges hormonokat termelő szervek, nőknél a petefészek (ovarium), férfiaknál a here (testis). Csírasejteket, petesejteket, illetve spermiumokat termelnek, valamint nemi hormonokat, amelyek mind a női, mind a férfi reproduktív szervek fejlődéséhez és működéséhez, a másodlagos nemi jellemzőkhöz, a nemi vágy fenntartásához, valamint a terhességhez, szüléshez, szoptatáshoz szükségesek. A legfőbb hormonok nőknél az ösztrogének, férfiaknál a tesztoszteron. Bár a tesztoszteront leginkább férfi nemi hormonnak tekintik, a nők szervezetében is termelődik, szerepe van a menstruációs ciklus szabályozásában. A tesztoszteron szintje az életkor előrehaladtával kissé csökken, bár nem olyan drasztikusan, mint a nőknél a menopauza alatti ösztrogénszint. Az ivarmirigyek hormonális egyensúlyának kibillenése bármilyen életkorban megjelenhet a nőknél és a férfiaknál egyaránt. Ami a reproduktív egészséget illeti, a nők esetében a leggyakrabban diagnosztizált hormonális egyensúlyzavar az ovuláció elmaradása, a policisztás petefészek szindróma (PCOS) és a prolaktin-túltermelődés. A férfiaknál is előfordulnak hormonális kibillenések, ilyen például az alacsony tesztoszteronszint. Az egyik vagy mindkét partner hormonális egyensúlyzavara megnehezítheti a fogamzást és a terhesség létrejöttét.

A konvencionális orvoslás és az endokrin rendszer