Részletek Madocsai Eszter Shiatsu - Szemlélet és praxis című, a Scolar kiadónál megjelent könyvéből, illetve a Természetgyógyászat című folyóiratban megjelent cikksorozatból.

Péter vezető beosztású menedzser egy cégnél. Modern fiatalember, aki a hajtós, felelősségteljes munkanapok után figyelmet fordít a lazításra is. Szereti az aktív kikapcsolódást, fallabdázik, bowlingozik. Egy évvel ezelőtt megrándította a jobb vállát, azóta állandóan fáj, nem tudja rendesen használni, akadályozza a sportolásban. Sokszor ki kell hagynia a társaságot is jelentő testmozgást, nagyon bosszantja és szégyelli, hogy ilyen „kripli”. Sok orvosnál járt, gyógyszereket is szedett, krémeket is kipróbált. Gyógytornára is elment, csinálta a gyakorlatokat, de nem volt neki meggyőző a módszer, és nem tetszettek az ottani körülmények.

A terápia célzottan a Fa energia kiegyensúlyozására irányult. Az első részben mindig az egészleges állapotból kiindulva igyekeztem megteremteni a befogadás feltételeit. Sokszor szükség volt a Víz energiájának segítségével az idegrendszer csendesítésére, az aktív pörgés megszüntetése. A Fa kontrollját a tüdő és vastagbél meridiánok kezelése is jól segítette.

A jobb vállal a kezelés második felében foglalkoztam. Pontosítottuk a fájdalom helyét. Kiderült, hogy a hátsó és a felső részen vannak inkább az energiahiányos pontok, s elöl a feszültségek. A kyo pontok kezelésével, ami kifejezetten jól esett, csökkent a másik oldalon a fájdalom. A finom pólyakezelés után felszabadultak az ízületi hártyában a keménységek.

Péter minden kezelés után kifejezett javulást tapasztalt. A válla mozgatásakor sokkal nagyobb szabadságot és fájdalommentes mozgást észlelt. Visszatért a hite, hogy meggyógyul, de a kezelés után két-három nappal már újra jelentkeztek az ismert tünetek. Tanítottam neki do-in gyakorlatokat, nemcsak kifejezetten a vállára koncentrálva, hanem a Fa elemhez tartozó speciális mozdulatokat is.

A negyedik alkalom után áttörés következett be, egy teljes hétig eltartott a kezelés utáni laza, fájdalommentes állapot. Ez fellelkesítette Pétert, és a következő kezelés előtti napon elment fallabdázni. Sajnos újra érezte az ismerős fájdalmat bizonyos mozdulatoknál. Másnap sok konkrét gondoskodásra volt szüksége a vállának, de a visszaesés nem tűnt súlyosnak, teste gyorsabban reagált a kezelésre, mint az első alkalmakkor. Még háromszor foglalkoztam vele, mire a tartós gyógyulás bekövetkezett. (A kép csak illusztráció)

Éva állandóan visszatérő derékfájás miatt keresett fel. Első alkalommal, a konkrét terápia előtt, rákérdeztem a fájdalommal kapcsolatos körülményekre: milyen élethelyzetben van (munka, mozgás, család), mióta tart a fájdalom, volt-e orvosnál, mikor jobb, mikor rosszabb. A stresszel hogyan függ össze, érzelmileg hogy van, mit szokott csinálni, ha fáj, mit gondol az okáról, a fájdalom miben akadályozza. Rákérdeztem, van-e összefüggés a fájdalom és a menstruációs ciklusa között, végül megkértem, mutassa meg pontosan, hol fáj.

Ezt követően "megismerkedtem" Éva testének strukturális jellegzetességeivel. Előrehajlásban figyeltem a medence elbillenését, amiből következtethetek a blokkoltság pontos helyére, megfigyeltem a gerincoszlop egyenességét, a medence és a keresztcsont közötti ízület (ilio-sacralis ízület) mozgékonyságát, a jobb- és baloldal különbségét. Derékproblémáknál legtöbbször a medence előre billent állapotban van, ennek mértékét is megvizsgáltam.

Első alkalommal a hason fekvés helyett labdára támaszkodva kezeltem Éva gerincét és a keresztcsontját. Így könnyebben el tudott lazulni, nem feszült a dereka. A gerinc mellett érinthető hólyag meridián pontok közül némelyik erős feszességet mutatott, itt alig volt befogadó a teste. A vese meridiánt azonban inkább energiahiányosnak érzékeltem, ezeken a pontokon hosszan időztem. Éva jelezte is, hogy nagyon jólesik a mély nyomás. Hanyatt fekvésben nyújtásokkal, és a medence ferdeségének korrigálásával folytatódott a kezelés.

Éva négy alkalommal járt nálam, mindig egyre lazább és mozgékonyabb lett a dereka. Bár a fájdalom nem tűnt el azonnal, a hason fekvés már kényelmessé vált számára. Sok erős, de befogadható nyomással dolgoztam, nemcsak a derékon és a keresztcsonton, hanem a comb hátsó részén és a lábfejen is, hiszen a derék feszültségeit oldó pontok ott is megtalálhatók. Terápiás célom ezen kívül a szív meridián kezelésével a stressz-tűrő képesség erősítésére, a belső nyugalom támogatására irányult.

A derékfájás esetén nagyon kellemes a passzív nyújtások átélése, amikor teljes ellazultságban engedjük a határok finom tágítását. A hatékonysághoz elengedhetetlen a bizalom. Éva megtisztelt a bizalmával, és hamar tapasztalta a teljes átadás felszabadító élményét.

A shiatsu világában a has területére a japán hara szót használjuk. A hara a keleti ember gondolkodásában a test és a személyiség központja. Itt találkoznak a külvilág jin és jang energiái, azaz a földi és égi hatások, illetve a belső, a meridiánokban áramló energiaminőségek. A hara kezelése a különböző energiaminőségek kiegyenlítésére és a hasi szervek működésének és funkciózavarainak javítására irányul. Nagyon intenzív hatása van, hiszen a hara nemcsak a test, de a lélek és a szellem központja is. Általános harmonizáló hatása mellett Éva esetében a hara kezelése konkrét célt is szolgált: jobb oldalon a pszoász feszültségét kellett oldanom. Derékproblémáját ugyanis ennek a mély hasizomnak a rövidülése is okozta.

A keleti orvoslás hagyományaira támaszkodva a shiatsu-gyógyász és a segítséget kérő közös felelősséggel vesznek részt a gyógyulási folyamatban. Nem működik teljes hatásfokkal a kezelés, ha a gyógyulni vágyó nem vállalja a saját részét. Éva nyitott volt erre, megtanítottam neki néhány do-in meridián-gyakorlatot, amiket otthon naponta elvégzett. Egy hónap elteltével elmúlt a derékfájása. Beszámolt arról, hogy jobban alszik, kipihenten ébred. Sokkal kevésbé lesz feszült a mindennapi stresszhelyzetekben, ami a munkahelyi teljesítményét is javította. A derékproblémák tartós javulásához nélkülözhetetlen a rendszeres mozgás, a gerinc és a medence rugalmasságának a megtartása. Éva azóta is végzi a do-in gyakorlatokat, kiegyensúlyozottá vált, és azon túl, hogy "karbantartja" a testét, felfedezte a mozgás örömét. (A kép csak illusztráció)

István mellkasi tünetekkel keresett meg. Pánikbetegségnek is mondhatjuk az esetét. Szúr, szorít a mellkasa, a szíve, ilyenkor szaporán lélegzik, izzad. Nagyon fél az infarktustól. Elvesztette a bizalmát a szívében, úgy érzi, bármikor orvosi segítségre szorulhat. Sokszor éjszaka jelentkeznek a tünetek, s olyankor nem tud aludni, járkál a lakásban és retteg. Akkor is erősen előjönnek a tünetei, ha olyan helyen van, ahova csak nagyon körülményesen lehet mentőt hívni, például moziban vagy erdőben. Az orvosi vizsgálatok szerint sincs teljesen rendben a szívműködése, de teendő nincs vele. István viszont rosszul van. Vezető beosztásban dolgozik, túl nagy a felelősség rajta, feleségének nincs munkája, és két kisgyermeket nevelnek.

A kezelés első része hason fekvésben történt. Az egész test ringatása István figyelmét erősen a testére irányította úgy, hogy abban csak pozitív élmény jelent meg. A gerinc melletti hólyag és vese meridiánok kezelése az idegrendszer lecsendesítésére kiválóan alkalmazható. A hosszú hátizmok és a csigolyák közötti apró izmok lazítása segített megteremteni a testben a befogadó állapotot.

Oldalt fekvésben elsődleges volt a szív és szívburok meridián kezelése. Hangsúlyosan a karon és elöl a mellkason érintettem a pontokat, de hátul is, a lapockák közötti szív területen. A szív konkrét támogatásán túl a testi folyamatok iránti bizalom visszanyerését tekintettem célnak. Az egészséges, jól működő energiákkal kapcsolódtam a kezelésben, és István figyelmét is ezekre irányítottam. Verbálisan is tudatosítottuk a tapasztalatokat.

A későbbiekben az volt a célom hogy a félelmek csökkenjenek. Ezt a vese energiájának harmonizálásával értem el. A lábon, a hason és a mellkason kezeltem a meridiánt, különösen ez utóbbi helyen nagyon jól éreztem az energia kiegyenlítődését. Támogattam Istvánt abban is, hogy szembe tudjon nézni a félelmeivel. A kezelés utáni beszélgetésben a kérdéseimre konkrétan megfogalmazta, mi történhet vele, mitől fél. Az ilyesmi mindig segít, hiszen amikor szavakba öntjük a szorongató érzéseket, kicsit meg is szelídítjük őket.

István a kezelések során minden alkalommal nagyon erősen érezte a megnyugvást és a feltöltődést, de még három hónapig, ha enyhébben is, de vissza-visszatértek a tünetei. A gyógyuláshoz meg kell adnunk a testnek az időt. A gyors változások nem tartósak, inkább csak a tünetek csökkennek, de igazi gyógyulás nem történik.

Gyakran találkozom betegekkel, akik bár tudják, hogy betegségük forrása az idegesség vagy a szorongás, mégis azt hiszik, hogy azzal nem lehet mit kezdeni. Úgy gondolják, hogy betegségük az életkörülményeikből adódó állapot, amit nem lehet megváltoztatni. A shiatsu terápia hatására sokszor megtörténik, hogy a tünetek enyhülése és a felszabadultság átélése folytán az ilyen betegek is felismerik, hogy a lehetőségeik nyitottak. Ha igazán akarjuk, mindig találunk módot a negatív hatások kivédésére. (A kép csak illusztráció)

Vera 36 éves, régóta fennálló puffadása miatt keresett meg. Már kipróbált mindenféle diétát, de egyikben sem volt elég kitartó, és nem sikerült kiderítenie, hogy mely ételek okozzák a kellemetlen feszülést a hasában. Időnként szinte nem mer semmit enni, de akkor sem sikerül elkerülni a puffadást. Aztán az éhség és az elkeseredés miatt mindenfélét megeszik. Orvosnál is járt, de gyógyszert nem akar szedni. A kikérdezéskor kiderült, hogy úgy érzi, túlhajszolt életciklusban van. Sokféle szerepben kell megállnia a helyét, nincs ideje magára. Sokat aggódik a munkahelye, a kisgyermekei és édesanyja miatt.

A kezelést oldalfekvésben kezdtük, mert Vera így érezte magát komfortosan, a hanyatt fekvéskor erősen feszült a dereka. A legelső érintés az egymásra hangolódást és az állapotfelmérést célozta. A shiatsu világában a hasi szervek pillanatnyi energetikai állapotából indulunk ki. Azzal tudunk kapcsolódni, ami az adott pillanatban jellemző, és így érjük el a változást. Vera gyomrában és a vékonybél diagnosztikus területén éreztem a feszültséget. A kezelés első részében egyszerűen csak ennek oldásával foglalkoztam.

A lábon a gyomor és a lép meridián pontjai közül némelyiken nagy feszültséget, másokon nagy energiahiányt tapasztaltam. A nyomásokat ennek megfelelően alkalmaztam. Az erős különbségek a meridián mentén a hozzá tartozó szerv problémás állapotáról, annak súlyosságáról szólnak. Igyekeztem elérni a befogadást minden ponton, és figyeltem az izmok, szövetek tónusának változását. Az életenergia áramlása konkrétan testi-fizikai szinten történik meg, a diszharmónia feloldása tehát a tónus változtatásával megvalósítható.

A lábfejen először hosszan foglalkoztam a boka, a lábközépcsontok és a talp lazításával. A has puffadása a Föld elem kibillent állapotának a jele, ez pedig a lábfej rugalmasságával is összefügg. Az állás, a járás stabilitása, a biztonságos kapcsolat a talajjal támogatja ezt az energia-minőséget. A gyomor meridián 43-as pontját sokáig érintettem. Először kemény ellenállást éreztem a nyomással szemben. Csak lassan oldódott a feszültség. Ez a pont konkrétan csökkenti a hasi feszültséget.

Háton fekve folytattuk a kezelést a csípő lazításával. Vera bizonytalanságot élt át, amikor megemeltem a lábait, segíteni próbált. Kértem, hogy bízza rám magát, engedje, hogy én emeljem. Több próbálkozás ellenére is alig-alig sikerült. Így párnával megtámasztottam a térde alatt, hogy ne feszüljön a dereka, és másképp lazítottam a medencét. Fontos, hogy a technikák közül megtaláljuk azt, amit a társunk lazán el tud fogadni, és ne erőltessünk semmit.

A has feszültségeinek csökkentését megtartó érintésekkel kezdtem. Lassan jártam körbe az egész területet, mély nyomásokkal érintettem az érzékeny részeket. Az elején még ellenálló, kemény helyek egy idő után ellazultak és befogadóvá váltak, megszűnt az erős lüktetés is a verőér felett. A gyomor és a lép meridián pontjait végig a hason, a bordakosártól a szeméremcsontig kezeltem. Végül oldottam azt a területet, ahol a gyomor a patkóbélbe torkollik.

A fejhez ülve észleltem Vera nyugodt, lassú légzését, mély ellazultságát. Jól fogadta a nyak kezelését. A vállon a csuklyás izom erős feszültséget mutatott, de a nyújtásoktól és pontnyomásoktól hamar oldódott. A kezelés végén megbeszéltük, hogy jobban figyeljen magára, ne csak a puffadásra, hanem egyéb jelekre is, ami őróla szól. Ne harcoljon a testével, kössön vele békét, ez kell a gyógyuláshoz.

Vera hajszoltsága és aggodalmai a gyomrát és a beleit tették túlérzékennyé. Valószínűleg örökölt hajlama is volt erre. Két hónapon át minden héten kezeltem, később havonta egyszer. Lassan változtak a tünetei, időnként visszaesés is mutatkozott, de kitartó volt, hiszen egészében véve sokkal jobban érezte magát. Meggyőző változások, biztató jelek szóltak arról, hogy a shiatsu sikeresen támogatta őt problémája kezelésében, az átélt tapasztalatok pedig a tágabb összefüggések megértéséhez is útmutatást nyújtottak számára. (A kép csak illusztráció)

Sokat ülsz? Fáradt a hátad, merev a nyakad?

Támogasd a feltöltődést, lazítást, a megújulást a do-in gyakorlataival!

Töltsd le az eBook sorozatot, és kezdd el használni a do-in-t még ma!

>