Réges-régen, a húszas éveimben mindenféle önismereti csoportokra jártam. Egyik alkalommal, egy vezetett meditációban azt az instrukciót kaptuk, hogy képzeljük el magunkat növényként. Milyen fű-fa-virág lennék én? Nekem rögtön két virág jelent meg a képzeletemben. Nem tudtam közülük választani, ami kissé feszélyezett, hiszen az volt a feladat, hogy csak egy, engem szimbolizáló növényt figyeljek meg. Hiába, mindkettő képe jelen volt. Utána le is rajzolta mindenki magát, mint növényt, én a két virágot. Meghatározó élményt jelentett, nem véletlen, hogy ennyi év után is emlékszem rá. Később le is fényképeztem őket (nem volt még internet), máig ott lapulnak a csaknem negyven éves fotók a fiókom mélyén. 

Mindkettő mezei vadvirág és mindkettő kék. Az egyik nagyon gyakori, közönséges gyomnövény, minden árokparton nő, városban is a járdaszélen. Ez a mezei katáng. Erős, vastag a szára, kicsit göcsörtös, nehezen lehet letörni. Nagyon szívós, igénytelen növény. A kék virágszirmok nem fényesek, nem feltűnőek. A másik a kék lenvirág. Ő ritka és különleges jelenség. Abból az erdőből ismerem, ahová gyakran jártam akkoriban, és manapság is járok. Ott is csak egy bizonyos hegyoldalon él. Megdobban a szívem, ha valahol máshol találkozom vele. Nagyon vékony, hosszú szára van, apró, finom levelekkel. A szár végén, a virágok mellett a magjai, mintha pici csengettyűk lennének. A legkisebb légmozgástól is hajladozik, könnyen eltörik. Ha leszakítom, szinte azonnal elhullajtja a szirmait. Többször próbáltam a magjait elültetni a kertemben, de soha nem hajtott ki.

Eléggé egyértelmű a két virág szimbolikája, kicsit talán banális is, hiszen mindenkiben benne van mindkét minőség. De nekem akkor sokat jelentett és még ma is ott van a lelkem mélyén a két virág. Akkoriban még nem ismertem a kínai filozófia leírását a világról, a jin és jang polaritást. Azóta ebből a tudásból megerősítést kaptam, hogy nem is kellett volna választanom, hiszen így teljes a kép, mindkettő én vagyok. Van bennem egy stabil, erős, szívós rész, ami minden megpróbáltatást kibír. Lehet rá terheket rakni, kitartó. Állhatatosan végzi a mindennapi dolgait. Nem feltűnő jelenség, belesimul a környezetébe. A másik részem különleges. Finom, érzékeny és lágy. Támogatásra szorul, hamar elveszíti a lelkesedését, szépségét. Figyelmességet és kivételes bánásmódot követel.

Úgy érzem, a kétféle virág megjelenése abban a bizonyos meditációban segített az életem során, hogy az egyensúlyt meg tudjam őrizni. Egy ilyen élmény tudatosabbá tesz. A keleti megközelítés alapján a két virág szimbolizálja a jangot és a jint. Az erőt, a keménységet, illetve a gyengeséget, a lágyságot. Más szempontból nézve azt is mondhatjuk, hogy a katáng a Föld elem stabilitását képviseli, a lenvirág pedig a Tűz minőségre jellemző szeszélyességet, szenvedélyt. A két virág különbözőségét talán legtöbbször az anyaság és a nőiesség ellentétében éltem át. Egyikben a felelősségtudat, a felnőtt részem hangsúlyos, a másikban pedig a fesztelenség, felszabadultság, azaz a gyermeki vagy ifjúkori énem. Biztos vagyok benne, hogy mindenki érzi magában ezt a kettősséget. A történetem talán másnak is segíti a kiegyensúlyozottság megteremtését, a tudatosság erősödését.