Benyomások, gondolatok, elmélkedések

2020. március 15.

Bencze László: VÉSZTERHES IDŐKBEN

Mi, akik a shiatsuval élünk, akik nap mint nap használjuk ezt a csodálatos gyógymódot, számtalanszor megbizonyosodhattunk arról, hogy mit jelent az érintés. Hogy mit jelent nemcsak a terápiában, hanem a mindennapokban, akkor, amikor találkozunk a szeretteinkkel, a családtagjainkkal, a barátainkkal. Hogy milyen jó megölelni azt, akivel találkozunk, milyen jó kezet rázni, milyen jó a barátom vállára tenni a kezemet, milyen jó megsimogatni a társamat, a gyerekeimet, az unokáimat. A mai vészterhes időkben nemcsak az egészségünkért kell aggódnunk, hanem az érintés felszabadult mozdulataiért is. És lehet, sokan csak most, amikor kerülnünk kell egymást, döbbennek rá arra, hogy mit is veszítünk azzal, ha távolságot kell tartanunk egymástól. Csak most, amikor tiltva van, ébredünk rá arra, mit is veszítünk, ha nem érinthetjük meg egymást. Vigyáznunk kell magunkra, vigyáznunk kell egymásra, és biztos vagyok abban, hogy ebben az ínségben egyre többen ismerjük majd fel az érintésben, a megérintettségben rejlő csodálatos erőt. És ha elmúlik ez a rettenet, és végre újra megölelhetjük egymást, tudni fogjuk, hogy ez egy olyan dolog, amivel nem szabad takarékoskodni, amit nem szabad félvállról venni, ami az élet minden pillanatában, hétköznapokban vagy terápiában, ki nem meríthető bőségben a rendelkezésünkre áll.


2020. január 20.

Madocsai Eszter: VISSZATEKINTÉS

A 2019-es év az iskola működésében a megszokott oktatásokon kívül újdonságokkal is szolgált. A shiatsu képzést mindkét félévben a szokásos három, párhuzamosan folyó szemeszter jelenti. Ez így volt 2019-ben is, de a szemeszter nevet a törvényi előírásoknak megfelelően modulra változtattuk. Hasonló okokból a záróvizsgán most már nem diplomát, hanem tanúsítványt állítunk ki.

A Belső harmónia útja – Do-in könyv második kiadása is elfogyott, készülünk a harmadikra. Ezzel kapcsolatban is történt egy változás: a továbbiakban kisbetűvel írjuk a do-in nevet. A módszer ismertsége ugyanis elérte azt a szintet, ami indokolja, hogy a magyar helyesírásnak megfelelően – a shiatsuhoz hasonlóan – kisbetűvel használjuk.

A 2019-es évben 10 vizsgázó számolt be a 3 év alatt teljesített 4 modulos shiatsu képzés elméleti és gyakorlati anyagából. A háromnapos megmérettetésen mindannyian kiválóan vagy jól teljesítettek, így shiatsu-gyógyász tanúsítvány kaptak.

Do-in tanfolyamaink is nagy létszámmal zajlottak, a mostani vizsgázókkal pedig 65 főre nőtt a do-in gyakorlatvezetők száma. Egyre több tanítványunk érkezik külföldről, ami egy igazán jó visszajelzés arról, hogy nemzetközi szinten is színvonalas képzést nyújtunk. Ehhez az a fejlesztésünk is hozzájárul, hogy a képzéseinkre járók részére oktató videókat biztosítunk, melyek a gyakorlat elsajátítását nagyban segítik. A több, mit 11 órányi, 56 részes videóanyagot tematizált formában, a tanfolyami hétvégékhez igazítva küldjük tanulóinknak, segítve ezzel az otthoni gyakorlást. Továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk arra is, hogy a hozzánk járók személyre szóló visszajelzést kapjanak haladásukról, segítve ezzel szakmai és személyes fejlődésüket is. Munkánkról egyébként mi is nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, köszönet érte!

Nagy örömünkre nyáron megszületett Nóri kisbabája, így ősztől nem tanított. Helyette Imre Zoli csatlakozott a tanári közösségünkhöz, akinek a bemutatkozását itt olvashatjátok.

Májusban Meike Kockrick (Shiatsu Iskola Hamburg) emlékezetes tanfolyamot tartott Reguláció és reziliencia címmel.

Legerősebb élményem a kurzusról az, hogy Meike a lényeget strukturáltan, tömören összefoglalva tanított, pedig a téma nagyon komoly és szerteágazó volt. Mindenre nagy nyugalommal jutott idő, sok gyakorlást végeztünk, és felkészített bennünket arra, hogy beépítsük a praxisunkba az új ismereteket, megközelítéseket.

Az év nagyon népszerű újdonsága, amit a továbbiakban is követünk, hogy rendszeres workshopokkal szólítjuk meg az érdeklődőket. Ezek csütörtök délután négyórás alkalmak. Olyan témákkal készülünk, amik a képzés folyamatában kevesebb hangsúlyt kapnak, tehát továbbképzésnek is tekinthetők. Ági a pólyákkal, a különböző testrészekkel (mellkas, gerinc, stb.), illetve a meridiánokkal való munkáról tartott workshopot. Viktor a testtartást, a nyomástechnikákat célzó műhelymunkákat vezetett. Én do-in workshopokat tartottam, minden évszakban az aktuális átváltozási fázis gyakorlataival. Az idei év workshopjait itt találjátok.

Ősszel Tao és shiatsu címmel továbbképzést tartottunk Viktorral. Jó volt hónapokon keresztül elmerülni ebben a témában, sokszor együtt készülni a hétvégére, ahol egymást inspiráltuk és erősítettük az elbizonytalanodás fázisaiban. Emlékezetes és felemelő élmény volt nekünk a tanfolyam, hálásak vagyunk a résztevőknek, hogy ez megvalósulhatott. Rendkívüli volt, hogy végig mindketten jelen voltunk, egymástól is sokat tanultunk. A képre kattintva megnézhetitek a tanfolyam egy érdekes pillanatát:

Idén tavasszal alakult meg a Magyar Integratív Medicina Szövetség. A szövetség célja az ernyőszervezetbe hívni azon társaságokat, alapítványokat, amelyek a természetes gyógymódokat gyakorolják, érdekvédelmet és kapcsolatot ígérve a szakma és a döntéshozó szervek felé. Az alapító 18 egyesület egyike a Magyar Shiatsu Társaság, mely a shiatsu-gyógyászok és -oktatók szakmai érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. A szövetség első kongresszusán a shiatsuról tartottam előadást, melyet a képre kattintva ti is megnézhettek:

A 2020-as évben is három-három modult indítunk és két komoly továbbképzést tartunk. Májusban Wilfried Rappeneckert várjuk Shiatsu a szív energiájával című tanfolyamával, ősszel pedig Herbert Wiesenhofer lesz a vendégünk. Előbbire érdemes igyekezni a jelentkezéssel, mert máris sokan vannak a csoportban!

Idén is szeretettel várunk benneteket tanfolyamainkon!


2019. április 23.

Madocsai Eszter: BENYOMÁSOK EGY KONGRESSZUSRÓL

Két hete részt vettem "A gyógyítók egészsége" című kongresszuson. Igen szoros volt a program, két nap alatt 46 előadó, többségük orvos, tudós, 15-20 percben foglalta össze gondolatait a témában. Holisztikus és iInterdiszciplináris szemléletű volt minden előadó, hiszen a komplementer medicina szinte minden területe megjelent. Néhány mondatban összegezve a két nap mondanivalóját, a következő üzenetek fogalmazódtak meg:

  • Törődni kell magunkkal, időt, figyelmet kell fordítani magunkra.
  • Segítséget használni, keresni, elfogadni, hogy megelőzzük a kiégést.
  • Fontos a meditáció, alvás, relax, a szelíd mozgás, legalább az ismétlődő nyújtózkodás, valamint a jó önismeret, a tiszta étkezés.

Ezek az üzenetek így eléggé banálisnak tűnnek, de minden előadó a saját megoldásait, útját, a saját meggyőződését hitelesen és szenvedélyesen képviselte. Közülük egy előadót szeretnék kiemelni, dr. Nyitray Nellit, aki a mindfulness módszer tanára, és aki do-in oktató és shiatsu-gyógyász is egyben. Nelli remekül összefoglalta az éber jelenlét, azaz a mindfulness lényegét, a gyakorlás jellemzőit és előnyeit. Kiemelte a reziliencia, azaz a lelki ellenálló-képesség védelmére gyakorolt hatását. Egy rövid gyakorlást is csináltunk a vezetésével, hogy át is tudjuk élni, amiről szó van. Ha egy programokkal, kihívásokkal teli nap folyamán néhány percre megállunk, és éber jelenléttel, a tudatunk lecsendesítésével elvégezzük a jól bevált mindfulness gyakorlást, akkor új erőkkel gazdagozva tudjuk folytatni a feladatainkat. Ezek után kiemelte, milyen hatása van a módszer gyakorlásának a gyógyítók testi-lelki egészségére, az orvos-beteg kapcsolat alakulására, a beteg elégedettségére. Beszélt arról, hogyan válhat a mindfulness egyfajta klinikai alapkészséggé a kiégés és a stressz ellen.

Magával ragadó Nelli szakértelme, meggyőző és autentikus személyisége. A shiatsu praxisban, a kezelések hatása jól támogatható lenne az éber jelenlét otthoni gyakorlásával. Biztosan van olyan a klienseink között, akinek ez hozna megoldást. Nellitől megtanulhatja: https://mindfulnelly.hu/

VI. Interdiszciplináris Holisztikus Életmód Kongresszus
Szervező: Magyar Klinikai Homeopátiás Orvosok Alapítványa


2019. március 1.

Madocsai Eszter: A SEGÍTŐ TÁMOGATÁSA - SZUPERVÍZIÓ

A shiatsu-gyógyász záróvizsgához 2015 óta, az európai gyakorlatnak megfelelően, minimum két szupervíziós órán részt kell venni. Mit jelent pontosan a szupervízió? Mi történik ott, milyen hatása, milyen előnyei vannak?

Aki elkezdi a praxist, sok olyan helyzettel találja szemben magát, amiben elakad, úgy érzi, jó lenne megosztani valakivel a dilemmáját. Annak ellenére, hogy a képzésben igyekszünk a legfontosabb és leggyakoribb problémákra felkészíteni a diákokat, az élet mindig tartogat meglepetéseket, és éles helyzetben sokszor nem tudjuk előhívni magunkból a tanultakat. Személyesen érintettek vagyunk, tehát nem látjuk át jól a helyzetet. Ilyenkor nagy segítség, ha van egy szakember, aki nagyobb tapasztalattal rendelkezik, és a szakmai kérdésekben, illetve a terapeuta-kliens kapcsolat nehézségeiben útmutatást tud nyújtani. Nekem személyesen nagyon hiányzott ez a lehetőség, nemcsak a praxisom kezdetén, később is. A tanáraim Grazban voltak, nem tudtam senkivel érdemben konzultálni. A szupervízió természetesen nem felügyeletet és nem ellenőrzést jelent, hanem egy hozzáértő külső személy támogatását.

A szupervízió egy szakmai személyiségfejlesztő módszernek, illetve egy tanulási folyamatnak is tekinthető. Használata főleg a pszicho-terapeuták és a segítő foglalkozásúak körében terjedt el. A mi esetünkben a shiatsu-gyógyászokról szól, a shiatsu-terápiát végző szakemberekről. Az a célja, hogy a terápia minden tekintetben a lehető legjobban működjön, és a hivatásbeli személyiség, a kompetencia fejlődjön. A terápiában felmerülő kérdéseket segít megválaszolni, a dilemmákat feloldani.

Alapvetően kétféle kérdéscsoport merül fel. Az egyik, ami egyszerűbb, tisztán a kezelés folyamatára vonatkozik. Például melyik meridiánt kezeljem, hogyan haladjak az ismételt alkalmakkor, milyen célokat tűzzek ki, milyen stratégiát válasszak, vagy az állapotfelmérés és a változások alapján milyen prioritással dolgozzak.

A másik kérdéskör bonyolultabb. Ebben a személyes kapcsolatból adódó bizonytalanságok jelennek meg, amik a kezelés előtti és utáni kommunikációt érintik. Például, hogyan viselkedjem, ha valami nehezíti a kapcsolat egyensúlyát, vagy valamilyen furcsa viszony alakul ki köztünk.

Leggyakrabban egyszemélyes szupervízós órákat tartok, de időnként ketten jönnek. A folyamat kerete a következő:

  1. Az esethozó elmondja röviden a történetet, ismerteti a helyzetet, a dilemmáját, problémáját.
  2. Kérdéseket teszek föl neki, hogy jobban értsem, ill. ő jobban értse, miről is van szó. A kérdésekkel körüljárjuk a témát.
  3. Esetleg megosztok ezzel kapcsolatos élményeket, hasonló szituációt a saját praxisomból. Fontos ilyenkor, hogy nem adok tanácsot, nem próbálom megoldani a helyzetet ötletekkel. A cél a adott terápiás vagy kapcsolati probléma mélyebb megértése, többirányú megközelítése.
  4. Az esethozó reflektál, elmondja a benyomásait, megfogalmazza, mi lehet a megoldás, mi hozhat változást, stb. Általában eljut a válaszokig, ezt a végén konkrétan meg is fogalmazza.

Csoportban is lehet szupervíziót tartani, akkor a csoporttagok az eset kapcsán megosztják saját élményeiket, szabadon asszociálnak, reflektáltak az esetre. A vezető ilyenkor arra vigyáz, hogy ne tanácsokat adjanak az esethozó kollégának, aki ilyenkor megfigyelő szerepben van, nem szól közbe. A páros vagy csoportos órák előnye, hogy a másik esetén keresztül is sokat tanulunk, kívülről részesei lehetünk egy probléma átlátásának, megoldásának.

A szupervízió nemcsak a vizsgára készülőknek, hanem a régóta praxissal rendelkező shiatsu-gyógyászoknak is komoly segítség lehet időnként, mint ahogy a pszichoterápiát végző szakemberek is rendszeresen igénybe veszik. Érdemes tehát élni a lehetőséggel.


2018. november 24.

Madocsai Eszter: ŐSZI GONDOLATOK

Végre eljött az igazi ősz. Ködös, borongós, szürke, amiben összehúzzuk magunkat. Idén hosszúra nyúlt a vénasszonyok nyara, a szeptember-október gyönyörű fényes és meleg volt, amit mindenki élvezett, bár a klímaváltozás tudatában ijesztő is volt. Most tehát jólesik a természetes lehűlés, a fény csökkenése.

A HKO (Hagyományos Kínai Orvoslás) szerint, mint minden évszak, az ősz is fontos átélnivalót hordoz. Az öt elem rendszerében most a Fém átváltozási fázisban vagyunk. Ebben az energia-átalakulás dominánsan a befelé fordulást jelenti. A fejlődés spirális, mindig visszatérő folyamatában a közép, a középpont megvalósulása után az ősz az összehúzódás ideje. Ilyenkor minden, ami élő, az energiáit visszahúzza, csökkenti az aktivitását. A természetben nyitott lélekkel járva átélhetjük a mostani időszak hatását.

A Fém elem energiája a természetben a kőzetekben jelenik meg, gondoljunk csak a fémesen csillogó ércre. Ezt a minőséget emberi életünkben az előbb említett befelé fordulásban, az aktivitás csökkentésében, illetve a rendezett szerkezet, a tömörség megvalósításában élhetjük át. Ennek legegyszerűbb módja, ha összekapcsolódunk a nyugodt, ritmusos légzéssel. A harmonikus tüdő energia kiegyenlített pulzálást teremt bennünk. A feszülés és elengedés egyenletes ritmusa, a kinyílás és visszazáródás kiegyenlítettsége belső strukturáltságot ad. A Fém erőnek ez a lényege.

A testünkben a tüdő működésén túl a Fém elemhez tartozik a vastagbél és a bőr is. A belégzés az oxigén, illetve a kozmikus energia felvétele, a kilégzés és a vastagbél tevékenysége pedig megszabadít a szükségtelenné vált anyagoktól. A testi szinten túl a tüdő és a vastagbél harmóniája engedi, hogy a megérzéseinkre, az intuíciónkra hagyatkozzunk. Jó kapcsolatot tartunk az égi hatalmakkal, spirituális énünket megéljük. A tüdő energiája nyitottá, optimistává tesz, a vastagbél pedig segít elengedni, megbocsátani a sérelmeinket.

A bőrünk a külvilágtól való elválasztottságunkat, „én-határainkat” fejezi ki. Ebben a vonatkozásban a Fém energia a családi-baráti kapcsolataink terét, a közelség-távolság témáját veti föl. Ha ez az energiaminőség harmonikus bennünk, akkor a közelség és távolság terét igényeink szerint tudjuk alakítani. Feszültségmentesen tudunk közel engedni valakit, anélkül, hogy elveszítenénk magunkat a kapcsolatban. Ha pedig egy kis magányra van szükségünk, barátsággal és lelkiismeret-furdalás nélkül tudunk kellő távolságot is tartani.

Az I Yin, You Yang című izgalmas könyvében Mike Mandl, bécsi shiatsu-gyógyász és tanár alapos összefoglalást ad mind az öt elem jellegzetességeiről. A könyv elsősorban a kapcsolatok értelmezésére fókuszál könnyed, olvasmányos stílusban. Bemutatja a HKO szerinti öt különböző, az élet minden területén tapasztalható energia-mintázatot és az emberi jellemvonásokat, tulajdonságokat. Az ősz miatt most aktuális Fém típusú ember sajátosságait például így foglalja össze: tartózkodó, introvertált, kevéssé emocionális, rendszerető, illedelmes, pedáns, alapos, etikus, igazságos, merev, maximalista. Ha úgy érezzük, ezek közül valamelyik túlságosan domináns, olyannyira, hogy a személyiségünk harmóniáját veszélyezteti, akkor érdemes utánajárni, mi okozza a disszonanciát. Mindenesetre a nyugodt légzés tudatos átélése, az elcsendesedés, az erdőben, parkban gyaloglás segíti a mostani időszak energiájával való összekapcsolódást, ami gazdagítja az életünket.


2018. október 31.

Gulyás Viktor: A POLIVAGÁLIS ELMÉLET ALKALMAZÁSA A SHIATSU KEZELÉSBEN

Ízelítő a Terápiák találkozása a stressz-kezelésben továbbképzéshez

Stephen Porges polivagális elmélete (poli = sok; vagális a X. bolygóideg - nervus vagus - melléknevesített formája) segít mélyebben, cizelláltabban megérteni az idegrendszerünk működését, amely hatására kifinomultabb figyelemmel tudunk shiatsu terapeutaként kapcsolódni stresszes klienseinkhez.

Az elmélet rámutat olyan test-elme, valamint érzelmek és szervek közötti összefüggésekre, amely a keleti medicinákban már régóta ismert. Például tudományos magyarázatot ad arra, milyen szoros kapcsolat áll fenn a szívműködés, az érzelmek és az arckifejezéseink között. Rávilágít arra, hogy stresszhelyzetekben nem csupán a szimpatikus idegrendszer jól ismert 'üss vagy fuss' funkciója léphet működésbe. A szimpatikus reakciót megelőzhetik szociális megoldások. Jó példa erre, amikor utcai inzultus során kibeszéljük magunkat a helyzetből, ezáltal elkerülve a számunkra káros következményekkel járó konfliktust. Ugyanakkor, ha az 'üss vagy fuss' funkció valami miatt csődöt mond (túlterhelődik a rendszer), lefagyhatunk, lekapcsolhat a rendszerünk. Ez utóbbi két idegi működésért a paraszimpatikus idegrendszer felelős. Ezen idegi áramkörök között hierarchikus kapcsolat áll fenn, aminek megértése segítheti a terapeutát a stressz-reakciók, valamint a krónikus stressz-tünetek felismerésében.

Számomra nagyon inspiráló ez az elmélet. Egészen másképpen gondolkozok annak fontosságáról, ahogyan kezelőként viszonyulok kliensemhez. Mennyire alapvető a támogató, megnyugtató viselkedés, hiszen az idegrendszere azonnal reagál minden rezdülésemre, arckifejezésemre. Az elméletből kiindulva shiatsu kezelések során egészen más, kifinomultabb attitűddel lehet felépíteni a kezelés menetét. Hiszen más hozzáállást és technikákat alkalmazok, amikor szimpatikus működésből fakadó állapotot kezelek, mint amikor egy lefagyott, lekapcsolt állapot következményeivel dolgozom.

A továbbképzés pénteki napján bővebben megismerkedünk a polivagális elmélettel, illetve összekapcsoljuk azt a HKO (hagyományos kínai orvoslás) és a shiatsu elméleti megközelítéseivel. Azt is megvizsgáljuk, hogyan lehet gyakorlatba átültetni az elméleti anyagot.


2018. október 8.

Madocsai Eszter: TÖPRENGÉS A GESZTENYEFA ALATT

Ülök a parkban egy gesztenyefa alatt az őszi napfényben, és ebben a nyugalomban készülök a novemberi stressz-kezelésről szóló tanfolyamra. Gondolatban végigmegyek a témákon, amiket tanártársaimmal alaposan átbeszéltünk, és mindenki az őt leginkább érdeklő részt kapta. Engem a betegségekkel kapcsolatos stresszhelyzetek foglalkoztatnak leginkább. Gondolatban sorra veszem a praxisomba járókat, az ismerősöket, családtagokat, magamat, ki-milyen módon szembesült különböző súlyosságú betegségekkel.

Kulcsszavakat gyűjtök: félelem, (nagyon sokféle!), ijedtség, értetlenség, lelki fájdalom, kapkodás, elhatárolódás, negligálás, fogadalmak… Igen, ezekkel találkoztam, majd otthon részletezem a gép mellett.

Tovább töprengek: milyen megküzdési stratégiákat, milyen alkalmas hozzáállást tapasztalok a saját betegségeim és a shiatsu partnereim betegségei kapcsán. Aki például egy lelet eredményére vár egy-két hétig, amiben kiderül, hogy a tumor rosszindulatú-e, mibe tud kapaszkodni, hogyan küzd meg a stresszel. Hol jelenik meg a testében ez a stressz, a problémás testrész vagy funkció feszültségei mellett. Felidézem két vendégemet, akiket elkísértem ennek az útnak egy szakaszán. Igen, ezt mindenképpen szeretném a tanfolyamon megosztani.

Ráébredek, hogy ez a stressz sem csak romboló. Már a kezdeti fázisban is akciókra, változásokra sarkall. Behunyt szemmel, befelé figyelve ülök a padon a simogató napsütésben, amikor hirtelen egy gesztenye landol mellettem nagy puffanással. Megijedek, behúzom a nyakam, elrántom a vállam. Ez elég komoly stressz volt! De veszek egy nagy levegőt, ellazítom magam, megúsztam, nem rám esett. Viszont jöhet még hasonló, hiszen ősz van. Menjek egy másik fa alá? Vagy bízzak a szerencsében? Esetleg bízzak magamban, hogy ha rám is esik egy következő, utána könnyedén meg tudok szabadulni a következményektől? Milyen alkalmazkodási stratégiáim vannak? Ez jó kérdés, erről is majd otthon, a gép mellett…


2018. október 3.

Gulyás Viktor: A SHIATSU EVOLÚCIÓJA

Nyár óta készülök a shiatsu evolúciójáról szóló cikkem második részével, ami hamarosan fel is kerül a cikkek, írások közé. Ebben a részben összefoglalom, milyen technikai repertoár, illetve gondolatiság, hozzáállás jellemző a kvantum shiatsura, valamint jellemzően hogyan néz ki egy kezelés.

Ahogy a cikk első részében említettem, Pauline Sasaki és Cliff Andrews Masunaga Shizuto (1925-1981) és Kishi Akinobu (1949-2012) mesterek szemléletét ötvözte a kvantum shiatsu megalkotásakor. Rendszerük lényege a kí (életenergia) nem fizikai megnyilvánulásai és a fizikai testen végzett technikák közötti kapcsolat hatékony kiaknázása. Sasaki felismerte az emberi testben az energia multidimenzionális aspektusait. Eszerint az ember hatalmas potenciálokkal rendelkező, állandóan rezgő, vibráló energetikai lény. A legtöbb shiatsu irányzat a hagyományos kínai illetve ájurvédikus orvoslás ősi elveire alapozza elméletét és gyakorlatát. A kvantum shiatsu, kitágítva az elméleti határokat, a kvantum fizikából merít, amikor azt vizsgálja, hogyan működik az emberi test az energia rezgések folyamatosan táguló és összehúzódó mezőjeként. Ez praktikus megközelítésben úgy jelenik meg egy kezelésben, hogy a kezelő a teljes testsúlyát alkalmazza a kliens energiamezőjével való kapcsolat fenntartása mellett.

A Nemzetközi Shiatsu iskola novemberi "Terápiák találkozása a stressz-kezelésben" továbbképzésén a résztvevők az első nap ízelítőt kapnak a kvantum shiatsu alapvető gyakorlati alkalmazásából is, a teljes cikk pedig, ígérem, hamarosan felkerül a honlapra.


2018. augusztus 17.

Bencze László: HOGYAN KERÜLT A SHIATSU MAGYARORSZÁGRA

Hát jó, akkor most, hogy 20 éves lett az iskola, elmesélem nektek, hogy is volt az, amikor 1986-ban, mint vendéghallgató, a bécsi Zeneakadémiára jártam, már a budapesti diplomám után, akkor még csak kétgyermekes apaként, a frissen alakult Fesztiválzenekar és a Makám együttes nagybőgőseként, már a rendszerváltáshoz közel, de még a régi reflexekkel működő rendszerben, az óráimra ide-oda hivatalosan utazó diákként, akitől, nehogy disszidáljon, bár hazafelé utazott, azért mégis elvették az útlevelét a Bécs Budapest gyorson, mert hát az ottani beiratkozáshoz nálam volt a diplomám, ami, ugye, akkor még főbenjáró bűnnek számított, szóval, minden így kezdődött, kedves shiatsusok, hogy egy kedves osztrák fiatalember, akivel egy kupéban utaztam, megkérdezte, hogy mi ez, hogy valakinek elveszik az útlevelét, amit egyébként aztán a Déliben mégis csak visszaadtak, mondván, most az egyszer, de legyek szíves jól tanulni, szóval, ő volt Franz Burdak, jegyezzétek meg a nevét, mert vele lettünk aztán jóbarátok, aki egyébként csak azért jött Budapestre, mert akkoriban olcsóbb volt egy Budapest Peking, mint egy Budapest Bécs vasúti jegy, hála a szocialista-kommunista testvérbarátságnak, és aki aztán meghívott a kis harmadik kerületi albérletébe, hogy lakjak csak nála, míg Bécsben vagyok, cserébe azért, hogy ő és a barátai meg nálunk töltötték aztán mindig azt az egy-két éjszakát, amihez az osztrákok körében egyre népszerűbbé váló kínai kalandozások első transzfer állomásaként működő, akkor még csak bérelt Ostrom utcai lakásunk pompás akklimatizálódási lehetőséget nyújtott, és hát így történt, hogy míg én Bécsben egyre kevesebb lelkesedéssel bőgőztem, hiszen mi keresnivalóm volt már a korábban olyannyira áhított Nyugaton, amikor úgy tűnt, mi magunk is végre Nyugat leszünk, szóval, így történt, hogy Franz-nak hála egyre több barátra leltünk, köztük egy Thomas Prett nevűre is, aki aztán egyszer csak meghívott bennünket Eszterrel egy valamilyen masszázs, vagy mi, tanfolyamra, egyébként épp akkor, amikor kiraktak bennünket az albérletünkből, és ott álltunk Eszterrel, két gyerekkel, hogy akkor most mi lesz, és én mégis azt mondtam, hogy gyerünk, menjünk, kalandra fel, bár aztán kicsit aggódtunk az odafelé úton a Skoda 120L-ben, hogy nem olyas valami lesz-e ez, amihez le kell vetkőzni, de persze nem kellett, mert Tom és a barátja, Christian, az I.S.S.Ö alapítói a shiatsuval vártak bennünket, és rengeteg kedvességgel, támogatással, szeretettel, az ő első I. szemeszterükre hívtak, amire aztán fél éven át egy-egy hétvégére kijártunk, és kb. ugyanazt átéltük, amit szerintem ti is, akik legalább az alaptanfolyamot elvégeztétek, hogy a shiatsuba beleszerettünk, és ezt a figyelmes, kíváncsi, körültekintő, támogató, felfedező érintést azonnal a magunkénak éreztük, és persze, miközben a tanfolyamon ezerrel jegyzeteltünk, esténként Tommal és a feleségével, Christával óriásikat buliztunk, és aztán ebből lett az, hogy tényleg megtörtént, amit a tanfolyamon hallottunk, hogy a shiatsu megváltoztatja az életünket, mert Eszter aztán ottmaradt, és végigjárta a képzést, és shiatsu-gyógyász lett, és új életre lelt a kezelésekkel, majd később a tanítással, és én is, bár maradtam zenész, és ennél a bizonyos "történelmi" I. szemeszternél tovább nem tanultam, bizonyos értelemben mégis shiatsus lettem, olyannyira, hogy most itt ülök és gépelek, mint a Nemzetközi Shiatsu Iskola egyik ügyvezetője, bizonyos értelemben megálmodója, aki, bár ritkán találkozom veletek, shiatsu-tanulókkal, egy-egy fotózás, videózás ürügyén mindig nagy örömmel látom, hogy igen, a shiatsu működik, és bizony, a ti életeteket is megváltoztatja, és hát csak ezt akartam nektek elmesélni, hogy így lett az én bécsi zeneakadémiai kiruccanásomból, egy elkobzott útlevélből, fantasztikus új ismeretségekből, Tom és Christian feltétel nélküli támogatásából és Eszter állhatatos munkájából az a valami, ami most 20 éves, a Nemzetközi Shiatsu Iskola.


2018. június 8.

Pásztor-Vászovics Nóra: KÖNYVÉLMÉNY – KIS LÉPÉSEKKEL NAGY VÁLTOZÁSOK FELÉ

Kölcsönkaptam és elolvastam Robert Maurer Kaizen című könyvét, és ezt az élményt szeretném megosztani. A témája alapvetően az, hogy kis lépésekkel hogyan tudjuk megváltoztatni az életünket, hogyan vehetünk fel új szokásokat, engedhetünk el károsakat és mindezek hogyan maradnak tartósak.

Azt gondolom, hogy mindez nemcsak a saját életünkben hasznos, hanem a terápiás munka során is. Sokan keresnek fel bennünket olyan problémákkal (elhízás, mozgásszervi gondok stb.), amelyek esetében szükség van az életmód változtatásra is. A tapasztalatom azonban az, hogy ez sokszor nehéz. Ebben segíthet ez a könyv. Az a fő állítás, hogy az agyunk evolúciós okokból fél a nagyobb változásoktól, ezért amikor ilyet akarunk eszközölni, akkor az agyunk egy régebben kifejlődött része a középagy kapcsol be. Ennek amigdala nevű része felel az "üss-vagy-fuss" reflexért. Amikor ez lép működésbe, akkor képtelenek vagyunk a racionális gondolkodásra vagy a kreativitásra. Régen ez a tulajdonság a túlélést biztosította, amikor az ősember az ismert útról le akart térni illetve a mai életünkben is hasznos, például ha tűz üt ki és ki kell menekülnünk az égő épületből. A baj csak azzal van, hogy agyunk ezen része nem csak ilyen esetekben kapcsol be, hanem más változásoknál is például ha elhatározzuk, hogy ezentúl minden nap 30 percet mozgunk. Gyakori tapasztalat, hogy az újévi fogadalmak rövid ideig működnek, aztán valahogy szépen elmaradnak az új szokások. Erre való a kaizen mely az innováció (nagy, látványos dolog rövid időn belül) helyett a kis lépésekre helyezi a hangsúlyt, amelyek azonban hosszú távon nagyobb lépésekhez vezetnek és tartósak maradnak. Annyira kis lépésben kell kezdeni a változást, hogy ne okozzon gondot megcsinálni minden nap és ezáltal meg tudjuk kerülni az amigdalát, mintha a háta mögött mennénk el. Milyen példákat hoz a könyv? Például egy elvált családanyának muszáj lett volna elkezdenie mozogni, de képtelen lett volna az orvos által előírt napi 30 percet betartani, ezért azt tanácsolták neki, hogy amikor TV-t néz, akkor 1 percig járjon egy helyben. Ez annyira kis lépés volt, hogy nagyon könnyen teljesítette. Természetesen amikor ez már jól ment, akkor fokozatosan egyre növelték az időt míg végül észrevétlenül  eljutottak a 30 percig… Ez csak egy példa a sok közül, de jól szemlélteti a kaizen szellemiségét.

Miért gondoltam, hogy megosztom ezt? Egyrészt, mert ez az elmélet is japánból ered csakúgy mint a shiatsu és szellemisége is nagyon hasonlít, tudniillik, hogy gyengéden bánjunk magunkkal. Másrészt pedig úgy gondolom, a terápiás munkánkban is nagyon fontos, hogy olyan tanácsokkal szolgáljunk, amit valóban meg is tudnak fogadni a hozzánk fordulók. Sőt még jobb, ha csak irányt mutatunk, kis kérdéseket teszünk fel és arra biztatjuk a másikat, hogy saját maga találja meg azt a legkisebb lépést, amivel el tud indulni a változás hosszú útján. Erre találunk jó ötleteket, praktikákat ebben a könyvben. Szívből ajánlom mindenkinek!


2018. május 28.

Gulyás Viktor: A SHIATSU EVOLÚCIÓJA

Sokszor emlegetjük, hogy a Shiatsu folyamatosan megújuló gyógymód, amely nyitott a nyugati lelki és testi terápiák irányzataira is. Ugyanakkor viszonylag kevés szó esik arról, hogyan alakult illetve mélyült tovább maga a Zen Shiatsu a nagyszerű mester, Masunaga Shizuto halálát követően, vagyis 1981-től napjainkig. Azt jól tudjuk, hogy létezik számos shiatsu irányzat, melyekből ízelítőt kaphatunk a Shiatsu Kongresszusokon. Talán az is ismert tény a shiatsu berkekben, hogy Masunaga mester legjobb tanítványai létrehozták saját rendszerüket, amelyek egyértelműen Masunaga tanításaiban gyökereznek. Így gazdagodott a shiatsu világa például Ohashi Wataru Ohashiatsu-jával, illetve Saul Goodman Shiatsu Shin Tai rendszerével.

Arra gondoltam, érdemes és érdekes lehet betekintést nyerni abba az immáron több, mint három évtizedes intenzív, nemzetközi porondon zajló munkába is, amely a shiatsu érintésben rejlő határtalan lehetőségeket tárja elénk. Ez a munka azért is érdekes lehet a magyar shiatsus közösség számára, mert jó példa arra, hogy a shiatsu evolúciója nem feltétlenül azt jelenti, hogy integráljuk egyéb terápiás rendszerek (pl. oszteopátia) technikáit, bár ez az út is kétségtelenül rendkívül izgalmas és nem utolsó sorban hasznos mind a terapeuta, mind a kezelést kapó szemszögéből nézve. Az evolúció azt is jelentheti ugyanakkor, hogy elhivatott gyakorlók egy meglévő rendszer tudásanyagát rendszerezik, mélyítik és fejlesztik tovább éveken át tartó fáradhatatlan munkával. Minderről bővebben is olvashattok a cikkek, írások között.


2018. május 7.

Pásztor-Vászovics Nóra: SZÜLÉSFELKÉSZÍTÉS

Az egész egy kedves kismama vendégemnek köszönhető, aki jelezte, hogy milyen jó lenne, ha néhány technikát a férje is meg tudna tanulni. Ennek a felkérésnek nem tudtam és nem is akartam ellenállni, ezért összeszedtem azokat a fogásokat, pontokat, ami a vajúdás alatt hasznos lehet számukra és előképzettség nélkül, könnyen megtanulható.

De mi is történik pontosan egy ilyen alkalmon? Először is általában olyan kismamák jönnek el hozzám a párjukkal, akik shiatsura is járnak hozzám a várandósság alatt, így számukra nem ismeretlen ez a fajta érintés. Egyszerre mindig csak egy párral foglalkozom körülbelül 2,5 órán át.  Ez lehetőséget ad arra, hogy amennyire lehet, az ő igényeikhez igazítsam az alkalmat. Épp ezért az elején beszélgetünk egy kicsit arról, hogy ők mit szeretnének, mi érdekli őket. Akik például az első gyermeket várják, általában érdeklődnek a szülés folyamata iránt, így az elején erről esik több szó, hogy indul meg a szülés, mik a vajúdás szakaszai stb. Aztán kicsit mesélek arról, hogy mi a shiatsu, miért jó a vajúdás alatt, miben tud segíteni. Ezután jön a gyakorlati rész, a kismamán mutatom a technikákat, az apuka pedig utána elismétli, miközben folyamatosan segítek neki. Ezek egyszerű fogások, az izmok lazítása, pontnyomások, amiket többféle testhelyzetben mutatok, ezzel is segítve a vajúdás alatti szabad pozícióválasztást. A kismamától mindig azt kérem, hogy adjon visszajelzést, mi az, ami tetszik neki, jól esik és mi az, ami kevésbé. Így az apuka rögtön tudja, illetve segítek is megtanulni neki, hogy mi esik jól a másiknak, mik azok a technikák, amiket valószínűleg a vajúdás alatt is érdemes lesz használni.

A végén néhány hasznos pontot tanítok meg, amik kifejezetten segítik a vajúdást, az ellazulást, feltöltődést. Külön hangsúlyt fektetek az érintés fontosságára és arra, hogy szavak nélkül is tudjanak minél jobban kommunikálni, minél jobban megérezze az apuka, hogy mi esik jól a párjának.

A gyakorlaton túl fontosnak tartom, hogy az apuka a szavak szintjén is a lehető legjobban tudja támogatni vajúdó párját, ezért mindig mondok néhány alap kommunikációs "szabályt", ami ebben segít. Konkrét példamondatokat is szoktam javasolni, amik a vajúdás alatti módosult tudatállapotban jól használhatóak, kifejezetten támogatóak. Az alkalom végére az apukák hasznos tudással gazdagodnak, amit otthon tudnak gyakorolni, hiszen a legtöbb technika a várandósság alatt is jól használható, nemcsak a szülés alatt.


2018. április 27.

Darin Ági: VEGYÜNK ÚJ LENDÜLETET A FA ELEM EREJÉVEL

A Fa elem derekán járunk, használjuk ki életünkben a benne rejlő hatalmas erőt, potenciált!

Ha szeretnénk pontosan megérteni egy elem lényegiségét, sokat segít, ha elképzeljük a formát, ahogy a természetben megjelenik. Képzeljünk el egy szép, sudár, virágba borult fát, ami kedves a szívünknek, ami örömmel tölt el bennünket, ha csak rágondolunk is. Gyökereivel stabilan kapaszkodik a földbe, ágaival az ég felé törekszik, színes virágai magát az életet ünneplik, és az örök megújulást hirdetik. Ez a bennünk élő fa jelképezi azt a lényünk mélyén szunnyadó Fa energiát, ami ilyenkor tavasszal, mintegy felébredve a téli álmából, új tettekre sarkall minket, ha tudatosan teret adunk a növekedésének.

A Fa elem lényege a növekedés és fejlődés, ami egy meghatározott cél érdekében tervszerűen, tudatosan történik. A tervező a Fa elem jin szerve, a máj, a cél érdekében szükséges döntéseket a Fa elem jang szerve, az epehólyag energiája mozgatja meg bennünk, s ő egyben a kivitelező is.

Ez az időszak megtámogat bennünket abban, hogy új célokat tűzzünk ki, hogy egy világos képet alkossunk magunkban arról, hogy mit szeretnénk elérni, kellő reménnyel képes minket eltölteni, hogy lesz elég erőnk a megvalósításhoz, s megsegíti, hogy megtervezzük az ehhez szükséges lépéseket.

Ahogy egy egészséges fának kellő rugalmassággal és szilárdsággal kell rendelkeznie ahhoz, hogy az időjárás viszontagságait a szelet, az orkánt, a viharokat elbírja, ugyanígy, ha a bennünk működő fa elem harmonikus, akkor terveinket rugalmasan tudjuk alakítani az életünket átszövő változások függvényében.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy megtámogassuk a bennünk lévő Fa elemet?

Álmainkat, vágyainkat fogalmazzuk meg minél pontosabban, ne csak írásban, hanem képekben is, hiszen csak azt a célt leszünk KÉPesek megvalósítani, amiről világos KÉPet tudunk alkotni.

Legyünk aktívak, kreatívak, alakítsunk ki életünkben új szokásokat. Nézzünk új szemmel a környezetünkre, helyzetekre, emberekre. Erősítsük meg a jövőképünket.

Éljünk összhangban a tavasszal, töltsünk minél több időt a természetben, figyeljük meg, ahogy újjászületik, virágba borul, s folyamatosan egyre zöldebb, színesebb és pompásabb lesz. Mozogjunk többet, növeljük rugalmasságunkat nyújtó gyakorlatokkal.

Étkezésünkkel támogassuk meg a májat és az epehólyagot. Együnk zöld színű zöldségeket, spenótot, szárzellert, medvehagymát, újhagymát, rukkolát, csírákat. Együnk minden nap meleg ételt, párolt vagy gőzölt gyökérzöldségeket, főtt gabonákat, főzelékeket.

Aludjunk eleget, a máj energetikai csúcspontján 1 és 3 óra között mindenképpen pihenjünk, feküdjünk, mert csak ebben a helyzetben tud a máj regenerálódni, megújulni s maradéktalanul elvégezni  méregtelenítő munkáját.

S végül, de nem utolsó sorban, szabaduljunk meg a lelki, szellemi mérgeinktől, engedjük el a bennünk lévő haragot, rendezzük sérült kapcsolatainkat.

Sokat ülsz? Fáradt a hátad, merev a nyakad?

Támogasd a feltöltődést, lazítást, a megújulást a do-in gyakorlataival!

Töltsd le az eBook sorozatot, és kezdd el használni a do-in-t még ma!

>