A bonsai évezredes hagyományokkal rendelkező orientális művészet: fák tálban történő nevelését jelenti úgy, hogy közben megpróbáljuk leképezni a fa természetben való megjelenési formáját. Miközben optimális körülményeket igyekszünk biztosítani a növénynek, olyan eszközöket és eljárásokat használunk, amelyek meggátolják abban, hogy terjedelmes fává cseperedjenek. A nevelésnek alapvetően két szakasza van: a forma meghatározása, kialakítása, illetve ezt követi az évtizedeken, évszázadokon át történő formában tartás. A két leggyakoribb eszköz, amit használunk, az olló és a drót.

Jómagam közel két évtizede próbálkozom fák nevelésével, és néhány kudarcba fulladt kísérlet mellett számtalan élménnyel örvendeztetett meg ez a „hobbi”. Felemelő érzés, amikor például egy kertészeti áruda anyagából pár órás munka után valami egészen más bukkan elő. De még ez az érzés is eltörpül amellett, amikor a kezembe veszek egy olyan tálat, amibe 2005-ben ültettem egy fát, s az azóta is boldogan hoz virágot és termést minden évben.

A Fa a növekedés szimbóluma. Ki akar teljesedni, meg akarja valósítani önmagát, meg akarja mutatni magát a világnak. Ám ezt nem teheti korlátlanul a természetben sem, hiszen viharok tépik, csemeteként állatok rágják, esetleg más növények leárnyékolják. A Fém a kontroll szimbóluma. Megmutatja a határokat, megszabja meddig, kialakítja a rendet.

Hogy jön mindez a shiatsuhoz? Az első modulosoknak szoktam az alábbi párhuzamról mesélni, amikor a Fém elemet tárgyaljuk. Tudjuk, hogy a kiegyensúlyozott Fémmel rendelkező emberek jó szülők. Világos szabályokat, határokat szabnak, következetesek, szeretik a rendet. A bonsai-okkal való foglalkozás szerintem nagyon hasonlít a gyermekneveléshez. Mindkét esetben a növekedés (nevelés) és a kontrollálás (alakítás) finom egyensúlyát kell megtalálni, és akár évtizedeken át fenntartani. Tudni, megérezni, megérteni, hogy mi rejlik a Fában – és ráérezni arra, hogy mi az, amivel úgy alakítom, hogy azzal nem okozok semmilyen kárt, fájdalmat, diszharmóniát. Mindkét esetben évekre van szükség ahhoz, hogy a munkánk eredménye meglátszon: nincs instant bonsai, és a szülői feladatainkat sem tudjuk „letudni” egy hétvége alatt. Hogyan viszonyul egymáshoz a Fa és a Fém? Hogy mit tesz a Fém a Fával, vagy mit nem tesz vele, meghatározza a kettejük kapcsolatát. Az öt elem tanában a Víz támogatja, a Fém pedig korlátozza a Fát. 

Az olló (Fém) használata azt jelenti „Ezt nem szabad.”, „Ez nem lehetséges.”, „Ezt nem szeretném.”, „Ezt megtiltom neked.” A drót pedig azt, hogy „Értem, mit szeretnél, de miért nem csinálod inkább így.”  „Szeretném, hogy ezt folytasd, csak kicsit másképp.” Ismerősek a mondatok? Akár kimondjuk őket, akár nem, alakítjuk vele a Fát. Mi történik a túl gyenge és a túl erős Fém esetén? 

Ha a Fém túl erős, folyton tilt, folyton nyes, folyton alakít, nem engedi, hogy a Fa megmutassa, mire képes, lehetetlenné teszi a számára, hogy megvalósítsa a benne rejlő potenciált. Ezért aztán a Fa kezdetben próbálkozik ugyan, hozza az új hajtásokat az alvó rügyekből, de ezek egyre gyengébbek, egyre erőtlenebbek lesznek. Egészen addig tart ez a kihajtás-lenyesés „verseny”, míg a Fa végül feladja: több új hajtást nem hoz. Nemhogy nem borul virágba és nem hoz termést, de még a csekély megmaradt erejét is arra kell, hogy fordítsa, hogy egyáltalán életben maradjon. A drótot alapvetően az ágak alakítása miatt helyezzük fel a fára. Azonban ha túl sokáig marad a fán, akkor „bevágódik”. A Fa növekedni akar, ezért amikor akadályba ütközik, azt megpróbálja legyőzni. Ha túl későn távolítjuk el a drótot, csúnya, talán örök életre szóló hegek maradnak az ágakon. Olyan eltávolíthatatlan nyomot „sikerül” hagynunk benne, amit nem tud kinőni, a része marad, amíg csak él. Nem fogja elfelejteni sem ő, sem mi.

Ha a Fém túl gyenge, kiesik az olló és a drót a kertész kezéből, és a Fa azt csinál, amit akar: kusza, formátlan hajtásokat hoz, elhagyja a formáját, elvadul. Az ágak egymást keresztezik, olykor el is nyomják. Olyan lesz, mint egy kócos, zabolátlan kamasz.

Nem engedelmeskedik semmilyen külső irányításnak, nem lesz hasonlítható semmihez. Végül egyáltalán nem lesz felismerhető. Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ez a zabolátlanság nem rossz tulajdonság. Ez mutatja a Fa erejét, törekvéseit, lehetőségeit. Ha ez nincs, akkor a Fémnek sem lesz dolga.

Mit szeretnénk elérni bonsai-kertészként? Szeretnénk látni, hogy az általunk gondozott fa egészségesen felnő, és erős gyökerekkel, vastag törzzsel rendelkezik, ami ellenállóvá teszi bármilyen külső viszontagsággal szemben. Hogyan érhetjük ezt el? Természetesen a Fém okos, kiegyensúlyozott használatával. Szabok határokat a forma kialakításához a józan ész határain belül, de nem mondok mindenre nemet. Engedem, hogy a Fa megmutassa, mire képes, mit szeretne, milyen rejtett képességei vannak, miben teljesedne ki igazán. Teret hagyok neki arra, hogy a benne rejlő lehetőségek megmutatkozzanak. Ezért néhány évig meghagyunk egy (vagy akár több) úgynevezett „szívóágat”.

(A képen látszik már a fa későbbi alakja, de néhány szívóágat meghagytak a törzs erősítése céljából.)

Hagyom, hogy nőjön, még ha – átmenetileg – úgy is látszik, hogy elhagyja magát, hiszen ez az az ág, amitől vastagszik a törzse, erősödnek a gyökerei. És pont ezt szeretném: pár év múltán megmutatkozik a törzsön az a hatalmas erő, ami ellenállóvá teszi bármilyen külső hatással szemben. Olyan erős gyökereken fog támaszkodni, ami hosszú évekre stabilitást fog neki adni még akkor is, amikor átültetésre kerül sor. Az erős gyökerek (családi háttér), a szilárd törzs (belső értékrend) és a tetszetős lombkorona (külső megjelenés) teszik egyedivé bármelyik fát.

És egy utolsó gondolat: a lombkorona kialakításakor fontos szempont, hogy tegyük láthatóvá a törzs szépségét… De ez már egy másik történet…

Szerző: Imre Zoltán

További írásokat a Fém elemről ezen az oldalon találhatsz.