A légzéssel az élethez elengedhetetlenül szükséges energiaforráshoz jutunk. Folyamatos, ritmikus mozgást jelent, olyan, mint a szívdobogás, azonban ez kívülről is jól érzékelhető. Az első lélegzetvétellel kezdjük meg önálló emberi lényként az életünket. Az anyaméhben hónapokig tartó, védelmező és állandó környezetben éltünk és fejlődtünk, születéskor először találkozunk a külvilággal. A köldökzsinór elvágása után az első lélegzetet véve egy teljesen más környezetbe kerülünk. Megtörténik a külvilág belénk áradása. Ez egy nagyon különleges pillanat. Olyan reakciók sorozatát aktiválja, amelyek döntőek az újszülött számára, mely nélkül nem léphet a saját létezésébe. Mondhatjuk, hogy ez az első lélegzet a túlélésre vonatkozó „igent” mondás, ami nélkül nincs kezdet. Az „igen” kimondása a tüdő meridián erejének megnyilvánulása. A Hagyományos Kínai Orvoslás szervóráján is a légzés szerve, a tüdő energiája áll az első helyen. A tüdő áramoltatja az élet folyóját. Nagy ásítással, hosszú belégzéssel kezdünk minden napot, ez indítja be minden reggel a meridiánok energiakeringését. Mély lélegzetvétellel kísérjük azt is, amikor új lépésekre szánjuk el magunkat vagy fontos döntéseket hozunk.

A légzés alapvetően a tüdő funkciója, de az egész lényünkre hatással van. Egy mindent meghatározó és mindent átható ritmus. Befolyásolja az összes életfolyamatot, a meridián-keringést, szállítja az energiát. A kielégítő légzés az egészséges testi-lelki állapot biztosítéka. Belégzéskor kifelé nyitunk és magunkba szívjuk a világot. Kilégzéskor elengedjük mindazt, ami bennünk van, és ami már betöltötte a hivatását. Mindkét fázis egyformán fontos, nincs értékkülönbség köztük.

Test és lélek

A légzés hidat képez a fizikai test és a psziché között. A lélek nyugalmának eléréséhez a mély, ellazult légzést használja mindenféle modern stresszkezelés, a különböző meditációk, relaxációs módszerek, például a zen és az autogén tréning. A nyugodt légzés egyesíti a fejet és a testet. Ha ez a kapcsolat létrejön, biztonságban és otthonosan érezzük magunkat a testünkben. Amikor békés nyugalomban vagyunk, a légzésünk is laza, egyenletes. Jól tudunk reagálni a hétköznapi kihívásokra. De amikor stresszhelyzetet élünk át, a légzésen meglátszik az ijedelem. Ismerős érzés mindenkinek, hogy ilyenkor „bennünk reked a szusz”. Megáll a légzés folyamatossága, a rekeszizom, ami a legfontosabb légzőizom, merevvé válik, még a gyomrunk is összeszorul.

Komolyabb veszélyérzet esetén felgyorsul a légzés, akcióba lépünk, és felvesszük a „harcot”. Ilyenkor a légzés szapora lesz, a testnek több oxigénre van szüksége a megküzdéshez. Ha reménytelen a helyzet, például erőszak átélésekor, amikor sem elfutni, sem megvédeni nem tudjuk magunkat, akkor lefagyunk. Ez ösztönös reakció, segít a fájdalmak és az érzelmek kikapcsolásában. A lélegzés ilyenkor minimális üzemmódba kerül, épp csak az életünket védi, nem ad használható energiát.

A légzés az életünk minden változására reagál, kevésbé szélsőséges helyzetben is meghatározó. Az életünk során átélt negatív élmények és érzelmek, amelyeket nem sikerül teljes mértékben feldolgoznunk, védekező mechanizmusokhoz és olyan viselkedési sablonokhoz vezetnek, melyek befolyásolják az életünket és a testünkre is hatással vannak. Nyomás alatt tartanak bennünket. A törzs izmai rugalmatlanságot mutatnak, a mellkas beszűkül, a hasizmok feszessé vállnak, a vállak előreesnek, így a légzés nehézzé válik. Ezzel összefüggésben az életerő, a kí áramlása is gátolt. Az ilyen testben bármilyen betegség könnyebben alakul ki. Az akadályozott légzés mindig egyértelmű jele annak, hogy egy ember életfunkcióiban zavar keletkezett.

Ha nyugodtak, oldottak vagyunk, vagy nevetünk, a légzésünk felszabadul. A kozmikus energiaforrás a rendelkezésünkre áll, és a tüdő meridiánban akadálytalanul áramlik az életenergia. A harmonikus tüdőenergia pozitív hozzáállással tekint az ismeretlenre, a jövőre. Magabiztosságot ajándékoz. Tehát jöhet bármi, az erős tüdő igent mond, mert támaszkodhat az energiát adó lélegzetre. A teljes és egyenletes lélegzettel leküzdhetők az akadályok, és megmozdíthatók a határok. Az „igen” kimondása azt jelenti, hogy optimistán és konstruktívan kapcsolódunk az élethez. 

Mi történik pontosan

A légzés konkrétan a levegő áramlását jelenti a szájon vagy orron át a tüdőbe, ahol egy gázcsere folyamat megy végbe. Belégzéskor oxigénfelvétel történik, ami a vérbe kerül és táplálja a test minden sejtjét. Kilégzéskor pedig megvalósul a szén-dioxid leadás. Elsődlegesen a rekeszizom rugalmas, akadálytalan mozgása teremti meg a megfelelő légzést, a másodlagos feltétel a mellkas és a törzs izmainak lazasága. A belégzés és a kilégzés szabadsága akkor valósul meg, ha nincs a mellkasban feszültség, nincs akadálya a levegő áramlásának. Tehát az egész törzs rugalmas mozgása felel elsődlegesen a lélegzés mennyiségéért és a mélységéért. Mondhatjuk, hogy nem szívjuk és fújjuk a levegőt, hanem a megnyíló térbe beáramlik, majd a szűkülő térből eltávozik a levegő. Normális körülmények között nem is veszünk tudomást a légzésről, a levegő automatikusan áramlik ki és be.

A légzés két formáját különböztetjük meg: mellkasi és a hasi légzést. Az európai ember számára a mellkasi légzés a megszokott, mindennapi légzésforma. Az állandó ingerekre és a sok információra reagálás éberséget követel, az általánosan jelenlévő stressz ösztönösen inkább a mellkasi légzést hívja elő, mely tipikus torok- és nyaktájéki feszültséget okoz. Ebben a szituációban a kilégzést a szimpatikus idegrendszer irányítja. Az ellazulásért és nyugalomért felelős paraszimpatikus idegrendszer ebben a légzésformában nem működik közre.

A hasi légzésben a légzőizmok csak kevéssé aktívak, így kevesebb energiát használunk fel, mint mellkasi légzéskor. A tüdő lefelé tágul, a has belégzéskor kiemelkedik, kilégzéskor pedig visszahúzódik. A shiatsuban és a do-inban és más keleti kultúrához tartozó gyakorlatokban is a hasi légzés gyakorlása alapvető. Érdemes ezt megtanulnunk a keletiektől, mert ilyenkor a test középpontját, az energetikai központot is aktiváljuk. A nyugati ember fejközpontúságát csökkenti, a hangsúlyt lejjebb viszi. Emellett még a vérnyomás is lecsökken, és az emésztést is stimuláljuk azáltal, hogy a hasi szerveket „masszírozzuk”. A légzés ilyenkor egyszerre erőteljes és oldott. Belégzéskor a mozgás a tüdő egész terét feltölti lentről fölfelé, majd kilégzéskor teljesen kiüríti. 

A meditációs módszerek is alapvetően a hasi légzést tanítják, hiszen ez az, amiben nincsen gyakorlatunk. A shiatsuhoz közelálló zen meditációban az egyetlen feladat a légzés követése. Ezzel a jelenbe kerülünk, a múltbéli sérelmek és a jövőtől való félelem háttérbe húzódik. Lecsendesül és kitisztul az elménk, feltöltődünk energiával. Más meditációs módszerek is a légzés figyelemmel követését ajánlják, amivel elérhető bármiféle stressz csökkenése.

Légzés és shiatsu

Shiatsu-kezelés közben nagyon fontos a légzéssel való folyamatos összhang. A kezelő figyeli a kezelt személy légzését. Ez adja meg az egész folyamat alaplüktetését. A befogadást a kilégzés alatt alkalmazott mély nyomás segíti elő leginkább. Ez az ellazulás, a kiürülés ideje, ilyenkor lesz a változás intenzívebb, az érintés hatása erősebb. Tehát a légzés ritmusához való alkalmazkodás végső soron a kezelés hatékonyságának fontos eleme. A kezelő a saját légzésritmusát is a partneréhez igazítja, így az intuíció könnyebben vezeti, a ráhangolódás teljessé válik, hiszen egy közös ritmusban léteznek.

Légzés és do-in

A do-in gyakorlatok végzése előtt mindig csinálunk egy egyszerű, rövid légzéskövetést. Tudatosan összekapcsolódunk a légzéssel, a tüdőt a has felé tágítjuk. Átéljük, ahogyan belégzéskor a hasunk megemelkedik, a köldök alatti energiaközpont feltöltődik, kilégzéskor pedig kiürülünk, elengedjük, amire már nincs szükségünk. A légzésen keresztül az elme és a test kapcsolatát megerősítjük. Amikor kifejezetten légzőgyakorlatokat végzünk, esetleg valamilyen mozgással összekötve, akkor a belégzést kissé mélyítjük, a kilégzést hosszabbítjuk, hogy az egész lényünket intenzíven átjárja a levegővel belénk áramló kozmikus energia. A nyújtások, a pontnyomások és a lassú mozgatások végzése közben is mindig összhangban vagyunk a légzéssel. Így valósítjuk meg a harmonikus egységet, és a változások beépülését a energiarendszerbe.