július 29

A szív meridián

0  hozzászólás

A Tűz átváltozási fázishoz tartozó elsődleges szerv a szív, a vérkeringésünk motorja. Ő tart életben bennünket. A keringetett vér táplálja az érhálózaton keresztül az összes sejtünket. A mi hagyományunk, ahogyan a keleti hagyomány is, a szívhez köti az érzelmeket, főleg a szeretetet. Ez a kapcsolat mindenkinek egyértelmű és nagyon sok mondásunkban is tetten érhető. Gondoljunk csak a szíve választottja, a melegség járja át a szívét, nagy szíve van mondásokra, hogy csak néhányat említsek. Amikor valaki az érzelmei szerint dönt, azt mondjuk, a szívére hallgat, amikor bánat éri, elszorul a szíve.

A kínai kozmológiában az ember egyedi működését a társadalmi berendezkedéshez hasonlították. A metafora szerint a középpontban a szív, a Tűzherceg áll, ő a legfőbb uralkodó, minden szervet ő irányít. Az emberi szív tehát egyenletes dobogásával meghatározza az alapritmust, gondoskodik az egész rendszerről. A szív az elménkben és az érzelmeinkben is a legfőbb irányító, tehát a szív meridián kezelése indokolt, ha érzelmi, lelki természetű problémával keres fel valaki shiatsu-gyógyászt. A szív konkrét, testi működése, például a ritmuszavarok, vagy a keringési elégtelenségek elsődlegesen a Tűz elem másik meridiánjához, a szívburokhoz tartoznak. Erről a meridiánról itt olvashatsz.

A shiatsuban nemcsak meridiánokkal dolgozunk, hanem a testrészekkel is. Minden testrész egy nagyon különleges energetikai minőséget fejez ki. A szívhez kapcsolódó testrészünk elsődlegesen a mellkas és a kéz, de bizonyos szempontból ide tartozik a nyelv és a szem is. 

Shiatsu - A szív meridián

A mellkas

A feszültségek oldása a mellkason a szív meridiánban áramló életenergia felszabadulását eredményezi, és konkrétan, azonnal érezhető megkönnyebbüléssel jár. A keleti orvoslás szerint a szív harmonikus állapota a nyugodt örömmel, derűvel, és embertársainkra reagálva a jó rezonancia-képességgel jellemezhető. Ebben az állapotban a mellkas szabad és nyitott. A heves, szélsőséges érzelmek a diszharmónia jelei. De az ingerlékenység, gyűlölködés hatása is megjelenik a mellkasban. Gyakran szúró, szorító érzést is kivált ez az állapot. Előfordul az érzelmek tompasága, a különválasztottság érzés, ami shiatsu-kezeléskor szintén érezhető mellkasban. Sokféle módszerrel meg tudjuk szüntetni ennek a területnek a blokkolt állapotát, és így segíthetjük a Tűz fázis harmonikus működését, hogy vendégünk az élet kihívásaira könnyebben megtalálja válaszokat. 

A kezek

A szív és a kéz kapcsolata talán nem ennyire egyértelmű, pedig a négy „tüzes” meridián mind a kézen végződik, illetve kezdődik. A Tűz energia szellemének, a Shennek a kéz az eszköze, a kifejező testrésze. A szív szándékát a kezeinkkel valósítjuk meg. Leginkább az érintésben, az ölelésben, de más önkifejezési formák is merítenek a Tűz energiájából. A kezünkkel írunk, zenélünk, sütünk-főzünk, festünk, kertészkedünk, a kezünkkel végzünk minden alkotó, teremtő, szívvel-lélekkel végzett munkát.

Shiatsu - A szív meridián

Átvitt értelemben, az életünk fontos kérdései kapcsán szintén megjelenik a kéz fontossága. Mennyire tartjuk a kezünkben a „gyeplőt”. Hogyan kezeljük a dolgainkat, a létezésünket. Az elképzeléseink szerint formáljuk-e az életünket. Elfogadjuk-e a segítő kezet, tudunk-e kezet nyújtani valakinek. A kezünk tehát döntő szerepet játszik ezekben a folyamatokban is.

A terápiában a kéz masszírozása, a kis ízületek aprólékos lazítása felszabadító hatású. A kézen lévő pontok nyomása a figyelmet is erre a testrészre irányítja. Másképpen lesz átélhető a kéz, hiszen bár a hétköznapokban állandóan használjuk, többnyire mégsem vagyunk vele tudatos kapcsolatban.

A kéz jelentősége a shiatsuban is tetten érhető. Konkrétan kézzel végezzük az érintést, nyomást, ringatást. Kezelésnek, kézzel végzett tevékenységnek nevezzük a folyamatot.

A nyelv

A szívhez kapcsolódó testrésznek tekinthető a nyelv is, nem mint az ízek érzékeléséhez, hanem mint a beszédhez szükséges szerv. A terápia során a nyelvet természetesen közvetlenül nem kezeljük, de a szív meridián harmonikus vagy kibillent állapotáról sok információt kapunk a kezelés előtti és utáni beszélgetésben. Ha a szív meridiánban szabadon áramlik az energia, akkor a beszéd nyugodt, világos, és a kiejtés is tiszta. A hangos, túl sok, szinte kényszeres beszéd a Tűz energia túlzott lobogásáról, belső feszültségről árulkodik. A másik véglet az önkifejezés nehézségére, alacsony energiaszintre enged következtetni. Ilyenkor zárt szájjal, halk hangon, lassan beszél a vendégünk, sok kérdést kell feltennünk, hogy a szükséges információkhoz hozzájussunk. Mindkét szélsőséges állapot a tudatosság és a fókuszáltság zavaráról is szól, ami indokolhatja a szív meridián kezelését.

A szív olyan természetű, hogy jóllétéhez szüksége van a rendszeres „kiürülésre”, az érzelmek kifejezésére, megosztásra. El kell mondanunk, ami bennünk van, meg kell osztanunk a szeretteinkkel, az embertársainkkal a gondolatainkat, az érzéseinket. Ehhez a beszéd egy nagyszerű eszköz. A témával kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy sokszor a szív energia diszharmonikus működése áll a beszédhibák hátterében. Nem véletlen, hogy a logopédiai kezelések sikerét shiatsuval is erősíthetjük.

A szem

Shiatsu - A szív meridián

A szem, mint érzékszerv ugyan a Fa elemhez tartozik, ám a tekintet a szívvel való kapcsolatát jelzi. A szem a lélek tükre, a tudatosság kapuja. A tekintet mindig kifejező, rengeteg érzelmet tükröz, sokszor szavak nélkül is elárulja belső világunkat. És mivel a szív természeténél fogva vágyik a kapcsolódásra, a kommunikációra, amikor valakinek a szemébe nézünk, az sok mindent elárul róla is, és a közös pillanatról is. Nehéz megfogalmazni, hogyan tükröződik a szemekben a lélek, de mégis mindenki ösztönösen felismeri a mögöttes érzelmeket. A ragyogó, csillogó szemek lelkesedésről, nyitottságról árulkodnak. Mindannyian ismerjük a kíváncsi, érdeklődő tekintetet, éppúgy, mint a tartózkodó vagy gyanakvó pillantást. És a szívünkkel rögtön érezzük, hogy a tompa, fénytelen tekintet a lélek zártságát, vagy a tudatosság hiányát jelzi.

Tekintetünkön keresztül fejeződik ki a Shen, a Tűz elem szelleme, spirituális lényege. Képzeljük el ezt úgy, mint egy felülről érkező, mennyei energiát, egy isteni fényt. Az a feladatunk, hogy a földi világban kiterjesszük ezt a Shent, hogy meg tudjon nyilvánulni embertársaink között a jóakarat, az együttérzés. A Shen leginkább a tiszta tekintetben fejeződik ki, és a szemkontaktusban egyre erősödik. Szükségünk van tehát egymásra, hogy fejlődjön, gazdagodjon bennünk az isteni fény. 

A szív meridián kapcsán mindenképpen beszélni kell a szerelemről, a szív különleges állapotáról. A szerelem az egész lényt áthatja. Átfogó, túláradó minőség. A szerelembe esés a Tűz energia intenzív növekedését, egy már-már lebegő érzést okoz. Életünk legszebb pillanatai ezek. Ugyanakkor a szélsőséges helyzet a keleti orvoslás szerint inkább kihúzza a talajt a lábunk alól, és betegségek forrása is lehet. Mert az imádat lángoló minősége meg is égethet. A nyugodt, tartós szeretet belülről melegít, akár a parázs.


{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj első kézből az újdonságokról és friss hírekről!

>