október 19

Az ősz és a Fém átváltozási fázis

2  hozzászólás

Eljött az ősz. Még nem igazán ködös, borongós, de reggel és este már hideg van, amiben összehúzzuk magunkat. A nyárutó meleg és napsütéses időszaka után most eljött a természetes lehűlés, a fény csökkenése.

A HKO (Hagyományos Kínai Orvoslás) szerint, mint minden évszak, az ősz is fontos átélnivalót hordoz. Az Öt elem rendszerében most a Fém átváltozási fázisban vagyunk. Ebben az energia-átalakulás dominánsan a befelé fordulást jelenti. A fejlődés spirális, mindig visszatérő folyamatában a közép, a középpont megvalósulása után az ősz az összehúzódás ideje. Ilyenkor minden, ami élő, az energiáit visszahúzza, csökkenti az aktivitását. A természetben nyitott lélekkel járva átélhetjük a mostani időszak hatását. A napszakok közül az esti időszakban érezhetjük át a Fém energia hatását. Amikor az egész napos aktivitás után lelassulunk, megpihenünk.

A Fém elem energiája a természetben a kőzetekben jelenik meg, gondoljunk csak a fémesen csillogó ércre. Ezt a minőséget emberi életünkben az előbb említett befelé fordulásban, az aktivitás csökkentésében, illetve a rendezett szerkezet, a tömörség megvalósításában élhetjük át. Ennek legegyszerűbb módja, ha összekapcsolódunk a nyugodt, ritmusos légzéssel. A harmonikus tüdő energia kiegyenlített pulzálást teremt bennünk. A feszülés és elengedés egyenletes ritmusa, a kinyílás és visszazáródás kiegyenlítettsége belső strukturáltságot ad. A Fém erőnek ez az ajándéka, a rend, a rendezettség.

A testünkben a tüdő működésén túl a Fém elemhez tartozik a vastagbél és a bőr is. A belégzés az oxigén, illetve a kozmikus energia felvétele, a kilégzés és a vastagbél tevékenysége pedig megszabadít a szükségtelenné vált anyagoktól. A testi szinten túl a tüdő és a vastagbél harmóniája engedi, hogy a megérzéseinkre, az intuíciónkra hagyatkozzunk. Jó kapcsolatot tartunk az égi hatalmakkal, spirituális énünket megéljük. A tüdő energiája nyitottá, optimistává tesz, a vastagbél pedig segít elengedni, megbocsátani a sérelmeinket. 


A bőrünk a külvilágtól való elválasztottságunkat, „én-határainkat” fejezi ki. Ebben a vonatkozásban a Fém energia a családi-baráti kapcsolataink terét, a közelség-távolság témáját veti föl. Ha ez az energiaminőség harmonikus bennünk, akkor a közelség és távolság terét igényeink szerint tudjuk alakítani. Feszültségmentesen tudunk közel engedni valakit, anélkül, hogy elveszítenénk magunkat a kapcsolatban. Ha pedig egy kis magányra van szükségünk, barátsággal és lelkiismeret-furdalás nélkül tudunk kellő távolságot is tartani.

Az „I Yin, You Yang”című izgalmas könyvében Mike Mandl, bécsi shiatsu-gyógyász és tanár alapos összefoglalást ad mind az öt elem jellegzetességeiről. A könyv elsősorban a kapcsolatok értelmezésére fókuszál könnyed, olvasmányos stílusban. Bemutatja a HKO szerinti öt különböző, az élet minden területén tapasztalható energia-mintázatot és az emberi jellemvonásokat, tulajdonságokat. Az ősz miatt most aktuális Fém típusú ember sajátosságait például így foglalja össze: tartózkodó, introvertált, kevéssé emocionális, rendszerető, illedelmes, pedáns, alapos, etikus, igazságos, kissé merev, maximalista. Ha úgy érzed, ezek közül valamelyik túlságosan domináns benned, olyannyira, hogy a személyiséged harmóniáját veszélyezteti, akkor érdemes utánajárni, mi okozza a disszonanciát. Mindenesetre a nyugodt légzés tudatos átélése és az elcsendesedés, vagy az erdőben, parkban gyaloglás segíti a mostani időszak energiájával való összekapcsolódást. Ez mindenképpen gazdagítja az életünket.

Sokszor hallom az emberektől, hogy kedvetlenül, ellenszenvvel figyelik az őszi időszak beköszöntét. Te hogyan viszonyulsz az őszhöz? Hogyan éled meg ezt az időszakot? Mit érzel testi szinten? Milyen a tüdő, a felső légutak, a vastagbél működése nálad? Az érzelmeidre, az emberi kapcsolataidra hogyan hat a Fém energia? Milyen a kapcsolatod a renddel? Örömmel látnám gondolataidat a hozzászólások között.

  • Köszönöm a fenti cikket. Én a Fém elemmel kapcsolatban szeretnék bemutatni egy másik megközelítést, amely próbál a Fém elem eredeti értelmezéséből kiindulni és számomra jobban megmagyarázza az elem kapcsolatát az ősszel és a többi, hagyományosan hozzá kapcsolt minőséggel.

    A Fém átváltozási fázisnak (nevezzük folyamatnak) a többi elemhez hasonlóan van jin és jang aspektusa is (Tüdő és Vastagbél). Tehát bármit is jelentsen a Fém folyamat, két ellentétes szélsőséget kell magába foglalnia. De mit jelenthet és miért pont „fém”?

    A választ nekem a fémek egy jellegzetes kémiai reakciója adja meg: sok fémre jellemző, hogy nagyon gyorsan oxidálódnak, azaz elemi erővel vonzzák magukhoz az oxigénmolekulákat, csakúgy, mint a mi légzőrendszerünk. Hogy micsoda „elemi erejű vonzásról, vágyódásról” van szó, azt könnyen átérezhetjünk, ha visszatartjuk a lélegzetünket addig, amíg csak ellen tudunk állni a levegő utáni vágyunknak. Ezt továbbgondolva, tüdőenergiaként én azt hangulatot képzelem el, ahogy a ragadozó ráveti magát a zsákmányra.

    A cselekvő vágyódás ellentéte pedig a passzív lemondás, elengedés, amit a Vastagbél szimbolizál és ez a minőség, a Fém folyamat jang oldala az, ami az őszi természetet is jellemzi.

    A kínai filozófiában olvashatunk az Öt Lélekről is, melyek közül a Po-lélek az, ami a Tüdőben lakik. Viszont az öt közül pont ez a lélek az, amelynek semmi köze nincs a spiritualitáshoz. Éppen ellenkezőleg, ez jelenti a „test-lelket”, „állati-lelket”, a nyers életösztönt, amely jól rímel az újszülöttek hősies első levegővételére is. A 3000 éves Li Ji könyvben például ez olvashatjuk: „halálunkkor a Hun (a Májban lakozó Éteri-lélek) visszatér az Égbe, Po pedig visszatér a Földbe”.

    Én nem hiszem, hogy létezik „Fém típusú ember”, hacsak nem arra gondolunk, akinek Fém elemhez köthető a diszharmóniája. Ami viszont jin és jang irányú is lehet, többlet vagy hiány és ezek meglehetősen ellentétes kórképeket alkotnak. Azokból, amiket a Szervekről tudni lehet, a Vastagbél hiányt és többletet úgy képzelem, hogy olyan ember, aki nem tud lemondani, elereszteni semmit, illetve ellenkezőleg, túl gyorsan abbahagy mindent. A Tüdő hiány és többlet pedig apátiaként és hedonizmusként jelentkezhet.

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

    Iratkozz fel a hírlevélre!

    Értesülj első kézből az újdonságokról és friss hírekről!

    >